Fedezőmén adatlapok megtekintése (folyamatosan bővül) Akció - Lovasoknak szuper áron ...
Az országos fedezőmének fajtánkénti megoszlása 1904-ben: Az 1. sz. fajtacsoport (ld. az alábbi táblázat), az arab szerepére az jellemző, hogy bár az előző kimutatáshoz képest -4,1%-kal csökkent a száma, de még mindig a harmadik legnépesebb fajta.
Ennek célja a katonaságnak megfelelő huszárló biztosítása és az országos fedezőmén-állomány utánpótlásának megteremtése volt. Ezen a kancaanyagon egyre inkább és folyamatosan angol telivér fedezőméneket alkalmaztak.
1885 - ben került Bábolnára az O' Bajan fekete arab mén, és igen értékes fedezőméne lett az állománynak. Az első világháború végén román csapatok törtek be Bábolnára, és elhajtották az állomány Magyarországon maradt részét.
Az állami tulajdon szinte kizárólag a tenyésztők rendelkezésére bocsátott fedezőmének formájában van jelen a fajta piacán. A állomány számos ménje magántulajdonú, ahogy a kancaállomány szinte teljes egésze is.
Fedezőménként holsteini, hannoveri eredetű és telivér lovakat használtak. A legfontosabb értékmérő tulajdonságok javítására jól örökítő méneket kerestek a saját tenyésztésű lovak között és idegenben egyaránt.
Ma a fedezőmének száma mindössze 80. A fajta régi, híres nagy ménesei (Mezőhegyes, Hortobágy) megmaradtak ugyan de csökkentett létszámmal tenyésztenek.
Furioso II után mintegy 200 állami díjas kanca és 70 fedezőmén lett felállítva. Voltaire maga igen sikeresen szerepelt számos nehézkategóriás világkupafordulón (pl Jos Lansink alatt 1. hely Berlinben, 2. hely Leeuwardenben).
Ilyenkor az összes sárló kancát és fedezőmént egy legelőre engedik. Ez egy bevett szokás az Izlandi, a Fjord és számos egyéb pónifajtáknál. A kancákat a legelőre vezetik, és addig tartják, míg a fedezőmén be nem jön hozzájuk.
Amennyiben egy csikóból fedezőmén lesz, akkor neve elé az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet álatl adott sorszám kerül. Pl.: 2940 Favory XXVI 4 ...
között 100 körüli törzskancával stabilizálódott. Ez a létszám lehetővé tett a fajta fedezőmén- és kancautánpótlás-igényének biztosítását, kellő genetikai divergenciát biztosított, és megfelelő szelekcióra is lehetőséget adott.
Nemzetközi szervezete a svájci székhelyű ISG (Internationale Shagya Gesellschaft) Hazai tenyésztőszervezete a Magyarországi Arabló-tenyésztők Egyesülete Bábolna székhellyel. Hazai állománya 350 kanca és 28 fedezőmén, ...
Az 1920-as években az ország fedezőmén állományának 20% nóniusz volt. Külleme: A kosfej előfordul a fajtában de nem kizárólagos. Nyaka izmos, és magasan illesztett. Marja középhosszú, háta, ágyéka szintén. Fara izmos, mellkasa mély és dongás.
Lásd még: Ménes, Lovak, Tenyésztés, Telivér, Kanca
|