A terelőversenyeket a MEOE Terelő Sportbizottsága, illetve az adott fajta klub (pl. Angol Pásztor Klub) szervezi és felügyeli.
Helyét átvette a sokkal divatosabb border collie, akinek a népszerűsége a terelőversenyeken elért látványos sikerei miatt is egyre nőtt.
Hogy megőrizzék a border collie képességeit, még a mai napig is számos terelőversenyt szerveznek Nagy-Britanniában. Tudatosan a 19. századtól kezdték el tenyészteni.
Az utóbbi években lehetőség nyílt a pulik terelőösztön-próbázására, valamint terelő kiképzésére és terelőversenyeken való részvételére.
Motiválva rendkívül könnyen tanítható és komoly eredményeket lehet elérni vele szinte bármilyen kutyás sportban ( terelőverseny, agility, stb)..
Nagyon büszkék voltak kutyáik képességeire, később ez vezetett a helyi terelőversenyek kialakulásához, majd végső soron ezek formalizált változatához, a hivatalos terelőversenyekhez, melyek közül az elsőt 1873-ban, Walesben rendezték meg.
Mára már kidolgozott terelőösztön próba és terelőverseny rendszerek állnak minden muditartó rendelkezésére. Tereléshez hasonló szerepkörben a vaddisznóvadászatokon való hajtásban is szépen megállják a helyüket a mudik.
Ezenkívül hosszú életű, intelligens, tanulékony, akinek a gazdája az istene, és egyetlen szempillantásból ért. A terelőversenyeken ma is kiemelkedő eredményeket ér el, de vaddisznós vadászatokon is használják, mint hajtókutyát.
A border collie még ma is a világ egyik legjobb terelőkutyájának számít - és szerencsére még a lakásban tartott egyedeik is kitünő terelőösztönről tesznek bizonyságot a ma már már hazánkban is az egyre népszerűbb terelőversenyeken, ...
Iris Combe, a brit pásztorkutyák szakértője 1974-ben egy skóciai terelőversenyen beszélgetésbe elegyedett egy közel kilencven éves úrral, aki érdekes információkkal szolgált a sheltie történetéről.
annyira ragaszkodó kutya a túl kevés figyelmet büntetésként éli meg. -Alkalmazása: A Bouvier többféle feladatra alkalmas, és jó teljesítményt nyújt a különféle kutyás sportokban, pl.: őrző-védő, engedelmességi, katasztrófamentés, terelőversenyek, stb.
Lásd még: Collie, Pásztorkutya, Tenyésztés, Border collie, Munkakutya
 
|