Ritkítás két lépésben Első lépésben döntsük el, melyik ágrészeket szeretnénk a továbbiakban is megtartani. Nézzük meg, melyik vázágakat kell jelentősen megkurtítanunk, hogy visszanyerje a korona az egyensúlyát?
A termésritkítás módja, ideje és mértéke. A szűkebben-tágabban értelmezhető termésritkításnak többféle módja van. Szélesebb értelemben termésritkítás a virágrügyek, később a virágok egy részének eltávolítása is.
A ritkítás azért fontos, hogy annyi termés maradjon a fán, amennyit az még ki is fog tudni nevelni. A ritkítás során addig kell szedni a gyümölcskezdeményeket, amíg a gyümölcsök között marad hely egy harmadik képzeletbelinek is.
Ritkítás: Ritkítani akkor kell, ha a fenntartó metszést nem végeztük el rendszeresen, és a korona közben besűrűsödött.
Ritkítás Eddigi próbálkozások szerint jól ritkítható NAA (naftilecetsav) és NAD (naftilacetamid) kezeléssel. Mivel kocsánya nem elég hosszú, kézi ritkítása lassú, sok munkaórát kíván. Porzói ...
Ritkítás A is növénykék egymáshoz valószínűleg nagyon közel bújnak majd elő a földből, és fejlődésük korai szakaszában ki kell őket egyelnünk. Az egyelés - a megmaradó csíranövények számára erősebb és egészségesebb termesztési feltételeket teremt.
Ritkítás, Ifjítás. A nyugalmi időszak metszésének ideje télen van.
3; Ritkítás. Ha egészséges a növényünk, és ezt erőteljes növekedéssel is bizonyította, akkor egy év alatt olyan mennyiségű hajtást fejlesztett, hogy az első két ütem elvégzése után is túl sok ág maradt. Ezért ritkítást is kell végeznünk.
Gyümölcsritkítás A virágzás, megtermékenyülés és gyümölcskötődés után a fán maradt gyümölcsszám sokszor igen magas vagy alacsony lenne.
Gyümölcsritkítás a házikertben Gyümölcsfa vásárlás Nagyon hátrányos, ha nagyon magasra nő a gyümölcsfa, és a termés egy része elérhetetlen magasságban van.
Gyümölcsritkítás Lapszám: 2006-05 A megfelelő időben és szakszerűen elvégzett gyümölcsritkítással elérhető, hogy nagyobb, értékesebb, jobb minőségű termések érjenek be, egyúttal megakadályozhatjuk a fák túlterhelését is, ...
A korona ritkításával, beteg ágrészek, gyümölcsmúmiák, hernyófészkek eltávolításával csökkenthetjük a vegyszeres kezelések számát Miként és mivel védekezzünk szilvafáink kártevői és kórokozói ellen? ...
Elméletileg a ritkítást tanácsolják, ami elég kegyetlen eljárás, de csak így lehet elérni, hogy a fa ne teremje túl magát az egyik évben, - bár ez fajtatulajdonság is. De most már késő. Ha kettétört a törzs még sokáig elélhet a fa.
Díszcserjék radikális ritkítására is szükség van főként akkor, ha több éves már a telepítés, vagy ha a kertépítés során sűrűn lettek telepítve a növények és dzsungel alakult ki a növényágyásokban.
A sűrű ribiszke- és köszmétebokrok ritkítását mindig a letermett, idős, elágazó részekkel kezdjük. Télen a kiásott bokrok gyökerén tőosztással történő szaporítást is végezhetünk, ha azokat éles eszközzel több részre vágjuk.
Az ősz, úgy látszik a ritkítások ideje. A túlságosan elkanászodott évelőket mindenütt kordában kell tartani. És az a legnagyobb kihívás, amikor az ember a természetesség látszatára törekszik, miközben, ezt is mesterségesen idézzük elő.
Ha tavasszal duggatjuk, akkor választhatjuk azt is, hogy csak ritkításképpen szedünk fel belőle újhagymát és a többit hagyjuk beérni téli vöröshagymának.
A sűrű vetésből kelt, már megfogható méretű növények ritkítása pár centiméteres térállásra, ritkítással kiszedettekkel az esetleges hiányok pótlása ugyancsak most időszerű.
A dió termesztéstechnológiájába a gyümölcsritkítás nem épül be, a megfelelő termésmennyiséget metszéssel szokták alakítani. Ennek egyik oka, a fák mérete, ennél fogva a termésritkítás rendkívüli élőmunka igénye.
A vastag vesszőt nevelő fajták a metszést, a ritkítást kevésbé bírják, mint a vékony vesszejűek. A visszametszést a rövid ízközű vesszőket hozók viselik el a legkevésbé, mert az egymáshoz közeli oldalrügyek kihajtása révén elsűrűsödik a koronájuk.
A megújító metszés másik alkalmazási módja, a gallyazat ritkítása. Ebben az esetben a megtartott vesszőket, visszametszés nélkül, hagyjuk csúcsrügyből nőni tovább. Így már a következő évben új hajtásokat nyerhessünk.
Egyre több madár látogatja fáit, bokrait - ők is sokat tesznek a kártevők ritkításában. Kertünkben sétálgatva találkozhatunk gyíkokkal, békákkal, szarvasbogárral, esténként sünikkel. Teremtsük meg élő-, és búvóhelyüket! ...
ritkításnál), mindig tőből vágjuk ki. Ügyeljünk rá, hogy lehetőleg ne hagyjunk csonkot, mert az beszárad és fertőzések forrása lehet.
Ezt a növények ritkításával tudjuk megelőzni. Az apró magvakat könnyebben tudjuk vetni, ha valamilyen szemcsés anyaggal (pl. fűrészporral, homokkal, perlittel) akár fele-fele arányban összekeverjük.
Persze más oka is lehet a lombozat elsűrűsödésének, mint ahogy már említésre került, tavaszi metszésnél is előfordulhat — különösen egy kezdőnél —, hogy valaki nem ismeri fel helyesen a fa növekedési erejét, és a ritkítás alkalmával nem ...
Híres Rizlingszilváni borokat a német Mosel régióban és az olasz Alto-Adigében termelnek, olyan ültetvényeken, amelyeknek hozamát ritkítással visszafogják és így a szőlőben több ízanyag halmozódik fel.
A május ideális a sűrűn nőtt palánták ritkítására. A túl gyenge palántákat a gyökerük felső részénél fogva, óvatosan húzzuk ki. A megmaradt palántákat vegyük körbe földdel, és finoman nyomjuk rá.
Túlterhelés - a kívántnál több vesszőszám és a ritkítás elmaradása vagy elégtelensége - esetén szintén apró, rossz minőségű a gyümölcs, és a fa két évre szóló kondíció-visszaesése következik be.
Fontos továbbá az elágazások ritkítása, hogy ne maradjanak vissza egymást keresztező vagy egymást dörzsölő hajtásrészek. A láthatóan fertőzött, pusztulófélben lévő részeknek sem szabad visszamaradniuk.
Megoldás: A Tujadoktor® a sűrű állomány ritkítására javaslatot tesz, illetve felkérés esetén a ritkítást elvégzi.
Kutyák A tuják nagyon érzékenyek a kutyavizeletre. Alsó ágaik megsárgulnak, leperzselődnek.
Évelők visszametszése, szaporítása, ritkítása A virágágyi évelőket átlagosan 3-5 cm-re vágjuk vissza. Ilyen például a Cickafark, Kúpvirág, Napvirág, Kerti mályva, Krizantém, Díszfüvek. Szaporításuk nagyrészt tőosztással végezhető.
Metszéskor arra ügyeljünk, hogy ezeket a rövidhajtásokat, termőnyársakat ne bántsuk, sőt a felettük lévő hajtások nyári ritkításával igyekezzünk minél több fényhez juttatni őket.
A tartálykocsira szerelt és a TLT-ről hajtott légsűrítővel a tartályban légritkítás és túlnyomás egyaránt létrehozható. Feltöltéskor a légsűrítő szívó oldalát kapcsolják a tartályhoz.
Kertépítés előtt - A kertben már csak kevés fű volt, az örökzöldek egy része elszáradt. Némi bozótirtás, fakivágás és ritkítás voltak az első tennivalók.
Az apró magvak (mák, répa stb.) esetében a szórva vetés, a magok gereblyével való betakarása, s a kikelés utáni ritkítás is, a magoknak kapával húzott egyenes árkocskákba szórása és betakarása - azaz a sorba {472.} vetés - is jellemző módszer volt.
Iduna-fogazású fűrészek nem szorulnak élesítésre, mert önélezők. Magasabb gyümölcsfák koronájának ritkítására nyeles fűrészt használhatunk. Használat után a fűrész lapját tisztítsuk meg, és olajozzuk be.
Fontos még a vetés után nélkülözhetetlen gyakori öntözés ritkítása a teljes csírázás után, mert az állandóan nedves fűszálak között gyorsan felütheti fejét a penész, ami tenyérnyi gonosz foltokban öli a friss gyepet! ...
Kifejlett növénypéldányok esetében elég egy enyhe visszavágás, valamint a korona rendszeres ritkítása (fotó balra). Ennek során távolítsuk el a befelé növő, illetve az egymást keresztező ágakat.
See also: Gyümölcs, Termés, Virág, Hajtás, Metszés
 
|