Pajzstetvek és atkák ellen A lakásban támadó növénykárosítók ellen nagyon kevés a kémiai védekezés lehetősége.
Pajzstetvek (Coccoidea) Alig néhány miliméter nagyságú, szívó szájszervű rovarok. Testüket általában pajzs borítja. Szájszervükkel szívogatnak, ezzel a növény legyengülését, végső esetben pusztulását okozzák. Lehetnek egy- vagy többnemzedékesek.
Pajzstetvek a haszon- és dísznövényeken Májustól a nyár folyamán többféle pajzstetűfaj károsít a haszon- és dísznövényeken. Ezek közül egyesek visszaszorulóban vannak, míg mások túlzottan elszaporodnak és új tápnövényeken tűnnek fel.
Kerekpajzsú pajzstetvek (Diaspididae) gyümölcsfáink leggyakoribb pajzstetvei, amelyekre közösen jellemző, hogy a tetvek által kiválasztott pajzs nincsen összeforrva az állat hátával, arról könnyen leemelhető. A pajzs színe fekete, szürke v.
Pajzstetvek (Coccoidea) Az élősködő leírása: A pajzstetű 2-5 mm-es rovar. Ahogy a neve is jelzi, pirosasbarna fényes "páncélja" van.
Pajzstetvek: Tünetek: A levelek fonákját és a szárakat fekete vagy barna foltok sokasága lepi el. Ha körömmel megnyomunk egy ilyen foltot, keménynek érezzük. A leveleken vattaszerű bevonat és viaszos váladék is látható.
Pajzstetvek. A kaliforniai, az akác- és a szilvapajzstetű károsít. A kaliforniai pajzstetű a fa kérgén és gyümölcsén szívogat, ennek következtében egyes koronarészek, súlyos esetben az egész fa is elszáradhat.
A pajzstetvek támadásának első jele a mézharmat okozta korompenész megjelenése. A pajzstetvek megfékezése ...
Pajzstetvek és gyapjas tetvek: Egy fehér vattapamacs szerű szívó kártevő, amely egy vastag páncél alatt rejtőzik. Védekezés: Szintén csak speciális olajtartalmú növényvédő szerekkel lehet védekezni ellenük.
A pajzstetvek Lapszám: 2008-11 A rendszertanban a pajzstetvek (Coccinia) alrendet képeznek Csak élő növényeken szívogatnak, szúró-szívó szájszervük van.
A pajzstetvek is a növények leveleiben, hajtásaiban lévő nedveket szívják, de nem mozognak. Kerek vagy ovális, domború kis pajzzsal fedettek. Ugyanúgy, mint a levéltetvek ezek az állatok is képesek szűznemzéssel tömegesen elszaporodni.
A PAJZSTETVEK elleni védekezésről: Még nem késő átvizsgálni a teleltetőbe vitt edényes növényeinket, hogy nincs-e rajtuk pajzstetű, ugyanis ha időben nem védekezünk ellene akkor előfordulhat,hogy jövőre már nem tudjuk megfékezni őket.
Pajzstetvek:
12041) Viaszos pajzstű (Phenacoccus avenae): A tulipán levelét, és a szárát támadja. A hazai szakirodalom szerint, veszélyes üvegházi kártevő, amely Magyarországon még nem jelent meg. Igy nézki a viaszos pajzstetű.
A kártevők közül a pajzstetvek, levéltetvek és az üvegházi molytetű (liszteske) azok, amelyek leggyakrabban megtámadják a telelő növényeinket. Többségük ellen könnyű védekezni, hiszen a legtöbb kontakt rovarölő szerre érzékenyek.
Inkább a gyapjas- és pajzstetvek okozhatnak nagyobb károsodást kedvenc növényeinkben. A gyapjastetvek leginkább a növény csúcsát, illyetve a gyökérnyakat támadják meg.
pajzstetveket, vértetvek lárváit, gyapjaspille tojáscsomóit, takácsatkák tojásait, almamoly lárváit stb.), továbbá csökkenti a természetes búvóhelyek számát.
Pajzstetvek, gombák nyomait könnyű felfedezni. A beteg vesszőket metszés során célszerű eltávolítani. A lilaakácról tudjuk, hogy jó körülmények között több többméteres hajtást képes fejleszteni egy év alatt.
Vágjuk le az elszáradt, elpusztult, pajzstetvekkel rétegesen fertőzött részeket. Szedjük le a károsítók búvóhelyéül szolgáló száraz leveleket, növénymaradványokat. Tisztítsuk meg a korhadt, elhalt kéregrészeket.
Január végétől a kártevőkre is figyeljünk, mivel a pajzstetvek már ez idő tájt megjelenhetnek, február elejétől pedig takácsatkák, karmazsintetvek és levéltetvek is csatlakozhatnak hozzájuk.
Károsítói leginkább a pajzstetvek, de száraz körülmények között levéltetvek és takácsatkák is megtámadhatják. Levelei a hőmérsékletingadozás és a huzat miatt is lehullhatnak, akárcsak a túl nedves talaj hatására.
m.v.i.: 0 nap; Almatermésekben pajzstetvek és takácsatkák ellen 30-50 l/ha; szabadföldi uborkában és paprikában levéltetvek ellen 10-12 l/ha; csonthéjasokban hamvas szilvalevéltet ellen 10-20 l/ha; é.... Gyártó: Dymol Kategória: III.
A háziasszonyok régóta tudják, hogy a káliszappanos letörölgetéssel a levéltetűket, pajzstetveket jól lehet gyéríteni.
A fahamu levéltetvek és a pajzstetvek ellen igen hatásos szer. Ha lombhullás után a fák törzseit, vastagabb ágait fahamuval jól beszórjuk, eltűnnek a nehezen pusztítható pajzstetvek.
környezeti és gondozási ártalmak eredményeként létrejött talajkárosítókon kívül néhány gomba felelős, például Phomopsis juniperovora, Tuja hajtáselhalása Kabatina thujae, Didimaszcellás betegség Didymascella thujina, levéltetvek, pajzstetvek, pl.
öntözzünk rendszeresen! A rendszertelen öntözés kedvez a pajzstetvek elszaporodásának. A rózsatövek mellé levendulát is ültethetünk, ez is megakadályozhatja a kártevők elszaporodását.
- Olaj tartalmú szereket használjunk csonthéjas- és almatermésű gyümölcsfákon. Ezekkel a szerekkel tudunk a leghatékonyabban védekezni az atkák, pajzstetvek és a levéltetvek ellen.
A leander bírja a sötét pincében történő tartást is +5 és +10 C között, a fényhiány nem okoz gondot neki, pihen ilyenkor. Behordás előtt ajánlott Actara-s belocsolás ami a tetvek és pajzstetvek ellen is védelmet nyújt a pihenő alatt.
A szobai növényeket fertőző levéltetvek, pajzstetvek, tripszek és liszteskék ellen gyors ölő hatást fejt ki. 1 liter földhöz 2 db táprúd alkalmazását javasolja a gyártó.
fő célja, hogy a gyümölcsfákon, a bogyótermésűek bokrain, a szőlőtőkéken az ágvázakon, a kéregrepedésekben vagy a rügyek felületén megtapadt gombakártevők szaporító képleteit elpusztítsuk, valamint ritkítsuk a rovarkártevők (atkák, pajzstetvek, ...
Páratartalom szempontjából elvisel mindent, azonban tartósan száraz levegő hatására érzékenyebb lesz a betegségekre is, például a pajzstetvekre, a szürkepenészre. A szürkepenésztől, más néven botrítisztől óvni kell.
(Ne tévesszék össze, a fuzáriumos gombabetegség tünetével!) A gyökér környékén pedig 2 - 3 milliméter nagyságú viaszos pajzstetvek láthatók.
Célszerű hetente ellenőrizni a talajfelszín nedvességi állapotát. Túlságosan meleg helyen károsíthatnak a pajzstetvek, a levéltetvek és a liszteskék, amelyek ellen a zárt teleltetőben szükség esetén Bio-Sect-tel védekezhetünk.
A jövőben megreformálhatja az alma növényvédelmét a könnyű nyári olajos (Vektafid A) permetezés, amely nem csak a levéltetveket pusztítja, hanem a pajzstetvek ellen is jó hatásfokú és alkalmazásával megakadályozhatjuk a vírusátvitelt is.
almatermésűeknél - alma, körte, birs, berkenye - pedig sziromhullásig használhatjuk ezeket. A lisztharmatfertőzés megelőzésére kéntartalmú szereket vehetünk igénybe. Ezekkel bizonyos kártevőket, például az atkákat, a levéltetveket és a pajzstetveket ...
A kártevők főbb csoportjai az atkák, levéltetvek, pajzstetvek, szívó-rágó kártevők, talajlakó kártevők(drótférgek,pajorok) gerincesek( pockok, vadnyulak).
Lásd még: Virág, Kártevő, Gyümölcs, Talaj, Termés
 
|