A nárciszok gondozása A nárciszok szaporítása 4-6 évente júniustól októberig történik a gumók szétválasztásával. Virágzás után májusban a gumókat leszedve őszig a pincében tároljuk, vagy 4-6 éven át a földben hagyjuk őket.
Nárcisz Tavasszal nyíló, fehér vagy sárga virágú hagymás dísznövény. Nemzetközi szó a latin narcissus nyomán, amely a görög narkisszosz átvétele.
Nárcisz A nárcisz igazi tavaszi virág. Felismerhető vaskos, dárdaszerű szárairól és egyedülálló vagy csokros virágairól, illetve keskeny szálas tőleveleiről.
A nárciszokat a kertnek napos, jó táperőben levő, de nem frissen trágyázott részébe ültessük. Leggyakrabban az évelőágyakban kapnak helyet, ahol elvirágzásuk és a lombozatuk visszahúzódása után, nyáron más évelő növények díszítik a területet.
A nárcisz hagymákat már ősszel érdemes elültetni kertünkbe, így biztosak lehetünk benne, hogy kora tavaszra kinyílnak kertünkbe.
Tulipán, nárcisz, liliom Április virágait az egyre langyosabb napokon szívesen köszöntjük a tavasz hírnökeiként. Szépen kombinálva harmónikus illat- és színkompozíciót alkotnak.
Nárciszlégy Tünetek: A földben lévő hagymák megrothadnak vagy torzult leveleket hajtanak virág nélkül.
Nárcisz Közepesen mérgező. A virág megrágása vagy lenyelése okozhat hányást, hasmenést, hidegrázást vagy izomrángást.
Nárcisz (latinul narcissus), család: Amarillidaceae (fel) Görög eredetű nevüket a Hippokratesz által elnevezett önmagát imádó ifjúról kapták. A több mint 50 fajt számláló nemzetség őshonos Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten.
A nárcisz A kert akkor szép, ha minden időszakra jellemzően találunk benne fajokat. A tavasz egyik legkedveltebb virága a sárga árnyalataiban díszelgő nárcisz. Tavasszal irigykedve nézzük a nárcisztengert, és magunk is ilyet szeretnénk.
A NÁRCISZOK ELRENDEZÉSE <- A nagyobb mérethez kattints a képre! Megfelelő előkészítéssel a boltban vásárolt és a kertben frissen vágott virágok is sokkal tovább tartanak.
A tazetta nárcisz (Narcissus tazetta) a tél folyamán egészen tavaszig díszít. Ősszel ültessünk el néhány hagymát, majd néhány hét elteltével ültessünk még többet.
Nárcisz: Narcissus mosaic vírus, Narcissus yellow mosaic vírus, Arabis mozaic vírus, Tomanto black ring vírus, Strawbewrry latent ringspot vírus, stb. Jázmin: Alfalfa mosaic vírus, Cucummer mosaic vírus, Arabis mosaik vírus, stb.
Nárcisz: Erősítsd a lelked Alapvetően őszinte, szabad szellem vagy, aki időnként túlzásba viszi a buzgólkodást. De most törékenynek, védtelennek és csalódottnak érzed magad.
Nárcisz a kertben Lapszám: 2009-3 A Dél-Európából származó nárciszok fajtától függően akár 40 cm magasra is megnőnek. Szeptemberben, októberben vagy legkésőbb november elején ültessük el a hagymákat csúcsukkal felfelé, megközelítőleg 10-15 cm mélyre.
Nárcisz hagyma ültetése Nárcisz hagymákat nem tudom elültetni, építkezés, ill. hely hiány miatt. Lehet jövő ősszel elültetni? Azaz a hagymák "piheni" fognak egy évet. Köszönöm a választ. Bővebben...
A nárcisz esetében ha a talaj sivár, adjunk nedves tőzeget a talajhoz. Nyirkos, mészben szegény talajban a nárcisz elpusztul. Ültessük 20 cm sor- és 10-105 cm tőtávolságra, 15 cm mélyen.
A nárcisz, jácint és tulipánhagymák kiültetése szeptemberben, októberben javasolható. Ültetési mélységük a hagymák nagyságának két-háromszorosa legyen.
Jácint, nárcisz, tulipán, krókusz cserepes virágoztatása részletes Fagyérzékeny szobanövények bevitele ...
A kedvenc nárciszt megtalálni nem is olyan könnyű: fehér vagy sárga, egyszerű vagy telt-, kis- vagy nagyvirágú - sok igéző fajta cserépben is megvásárolható. A pihenőhelyre és a ház bejáratához kerülhetnek illatos fajták, például a "TĂŞte Ă TĂŞte".
Az elvirágzott nárcisz- és tulipánhagymákat emeljük ki a földből. A legalkalmasabb időpont erre akkor van, amikor a növények zöld részei már teljesen elszáradtak. A hagymákat őszig tároljuk hűvös helyen.
Leginkább a nálunk is honos tavaszi sáfrányok, krókuszok, illetve a kisebb termetű nárciszok válhatnak be.
A nárcisz humuszban gazdag, homokos agyagtalajban fejlődik a legjobban. A friss istállótrágyát nem tűri. A hol a talaj szegény, ott nedves tőzeget adjunk a talajhoz. A nyirkos mészben szegény talajban a nárcisz elpusztul.
1/Bent a lakásban hajtathatunk virághagymákat: jácintot és nárciszt. Ezeket kintről a virágágyásból felszedjük és könnyű (tőzeges) földkeverékkel töltött cserépbe ültetjük.
A kerti tulipánt, a jácintot és a nárciszt 10, a krókuszt 6, a kisvirágú tulipánt 8, az apró hagyásokat (hóvirág, fürtös gyöngyike, téltemető, stb.) 2-6 centiméter mélyen ültessük el.
Rózsa, tulipán, jácint, nárcisz... sorolhatnám még, de a számát sem, és a fajtáját sem tudnám felsorolni, annyi virág volt az ő kertjében. Azon a napom megtanított engem is kertészkedni.
Csupros vagy trombitás nárcisz - Narcissus pseudonarcissusÁltalános: Tavasszal virágzó hagymás növény. Hagymája télálló, ezért nem kell felszedni ősszel. Szép színfoltja Húsvét táján a kerteknek.
Legyen az különböző fajtájú, krémszínű, fehér vagy sárga árnyalatú nárcisz, illatos, intenzív kék színű jácint, élénk színű tulipánokkal kombinálva - kertünk kialakításakor fantáziánknak semmi sem szab határt.
Az eddig elnyílt jácintokat, tulipánokat, nárciszokat visszavágjuk egy-két levél meghagyásával, majd ha ezek a levelek is teljesen leszáradnak, fölszedjük a hagymáikat és a gumóikat.
: a tulipánnak, jácintnak, a nárcisznak. Az összel elültetett hagyma tavasszal bújik ki a földből, majd megjelennek a virágok is. Elvirágzás után távolítsuk el a virágfejeket, majd a teljes elszáradást követően (május második felében) szedhetjük ki.
Mint a példa is igazolja, a lágy pasztellárnyalatokban pompázó, tulipánokból és nárciszokból álló aprócska csokor is látványos hatást kelthet, különösen akkor, ha váza gyanánt kis tejesbögrét használunk.
között várja a virágok szerelmeseit a milliónyi tulipán, a nárciszok és az egyéb virágok, továbbá különböző virágos rendezvények is; az egyik fő attrakció április 21-én a Flower Parade.
Húsvétkor már nyílik az ibolya, a jácint, a nárcisz, a krókusz és a korai virágzású tulipán. A gyep is szép zöld, hamarosan már vágni kell. A fűnyírást szinte hetente el kell végezni ahhoz, hogy igazán sűrű, erős pázsitunk legyen.
A tulipánokat (és a jácintokat, de a nárciszokat is) 3-4 évig hagyhatjuk a földben, s ezalatt a kisebb hagymák megnőnek. Ezt fogadjuk el bizonyíték nélkül, mivel a föld alatt vannak.
Bár sokan hirdetik, hogy a gondos kertész minden évben felszedi a tulipán, a jácint, a nárcisz, a krókusz hagymáit, ezt nem szükséges minden alkalommal megtenni. Hagymagondozási tanácsok. [ elolvasom ] Néhány teleltetett növény előnevelése ...
Az ágyások szélére ültetett nárcisz véd az egerektől. A sárgarépa barátja a vöröshagyma, ellensége a petrezselyem. A borsfüvet ültetve a bab mellé, elűzi a babról a tetveket.
Szép, egyöntetű alapot szolgáltat a tarkalevelű babérsom, a fehér nárciszok, savanyú talajon pedig a havasszépék számára. Alkalmas ezenkívül árnyékos sírok beültetésére, sziklakertbe, kőedénybe, északra néző meredek rézsük megkötésére.
tulipán, nárcisz és kardvirág), mivel ezeket a kertészek eltérő felhasználásuk és termesztésmódjuk miatt általában külön kategóriaként kezelik.
Volt abban hónapos retek, ropogós zöldhagyma, fejessaláta, metélőhagyma, petruska (petrezselyem zöldje), kerti zsázsa, rebarbara és - díszítőként - még néhány szál nárcisz is.
Az ültetést úgy ajánlom, hogy a nárciszok, tulipánok kerüljenek a háttérbe, mivel bdquo;ők rdquo; akár 60 cm magasságra is megnőhetnek, ugyanígy a hosszabb szárú tulipánok is.
A hagymás évelők a kora tavaszi időszakban díszítenek, amikor a cserjék és évelők még nem virágoznak. Épp ezért jelenlétük, színgazdagságuk meghatározó. Ide sorolandó a tulipán, a jácint, a nárcisz, a fürtös gyöngyike, a hóvirág.
Leveleik redukálódtak vagy tövissé alakultak át, száruk megvastagodott és elhúsosodott, gyökérzetük nem hatol mélyre. Ilyen növények még a kutyatejfélék, varjúhájfélék, Yukka, Aloe-fajok fásodó törzsű liliom- és nárciszfélék.
Lásd még: Virág, Talaj, Tulipán, Kertész, Termés
 
|