A szükséges fonálféreg mennyiség 0,5 millió db/m². Kijuttatható öntözőrendszeren keresztül, locsolócsőre szerelhető Nemasprayer-rel, kézi permetezővel illetve locsolókannával is.
LEVÉLFONÁLFÉREG (Aphelechoides fajok) A fonálférgek, már a második részben írtam, szabad szemmel alig láthatók, és a levelek szöveteiben élnek. Károsításuk nyomán, a levelek sárgulnak, majd barnulnak. Súlyos fertőzés esetén, a levél el is hal.
A szamóca-fonálféreg (Aphelenchoides fragariae) hazai előfordulása ismert, elterjedése és kártételének mértéke még tisztázásra vár. Európában a szamóca legveszélyesebb kártevőjeként ismert.
Fonálféreggel szemben ellenálló paprika Lapszám: 2008-12 A termelők körében ismert, hogy a hajtatott paprika termesztésében főleg a gyökérgubacs-fonálféreg okozza az egyik legnagyobb növényvédelmi problémát.
Fonálféreg körömvirág, büdöske Nematódok. Talajban élő hengeresférgek, a gyökereket támadják meg. Némely fajtája beeszi magát a gyökerekbe és ott él.
A Szárfonálféreg károsítása következtében a növény sárgul, görbül, törpe marad. Tavasszal a levelek, sarjhajtások sárgák, lilás elszíneződéssel, sodródással. A kalász léha lesz.
-mustár, fonálféreg riasztó. -üröm és csalánfélék, féregriasztók és magas a nitrogén tartalmuk.
Gyökérfonálféreg (Meloidogyne incognita) Az egész világon elterjedt faj. A dísznövények egyik legveszedelmesebb kártevője, amely a kaktuszoknál is gyakori. Az üvegházakban évente 10 - 12 nemzedék, szabadban 3-4 nemzedék fejlődik ki.
Az egyes gyökérgubacs-fonálféreg fajok életmódja többnyire hasonló. A védekezés szempontjából azonban említésre méltó, hogy a felsorolt fajok közül, kizárólag a M. hapla tud áttelelni szabadföldi körülmények között.
A gyökérgubacs fonálférgek közül eddig hat fonálféreg fajt sikerült kimutatni (szabadföldi gubacs-fonalféreg - Meloidogyne hapla, kertészeti gubacs-fonalféreg - M. incognita, növényházi gubacs-fonalféreg - M. arenaria, melegövi gubacs-fonalféreg - M.
Levélfonálféreg Két fajnak van jelentősége: Aphelenchosides fragarieae, R. B., A. Ritzema Bosi. Schwartz. Előbbi üvegházi páfrányokon és Lorraine-Begonia-n, utóbbi Chrysanthemum-on okoz gyakori megbetegedést Levélfúró eszelény ...
A főgyökéren kis, fehér hólyagszerű képződmények vagy nagy sárgásbarna duzzanatok láthatók (az előbbiek a burgonya-fonálféreg, az utóbbi a répa- illetve a gyökérgubacs-fonálféreg esetében). Az alsó levelek megsárgulnak, elhervadnak.
Vigyázat, talajban maradó gyökereik kedveznek az üszög, a varasodás és a fonálféreg terjedésének! Sok műtrágyára van szük¬ségük, de a meszezést nem kedvelik. A répafélék közé a sárgarépát, a pasztinákot és a céklát soroljuk.
hajtás és levélzet: szamócaatka (Tarsonemus pallidus), szamóca-fonálféreg (Aphelenchoides fragariae), szárfonálféreg (Ditylenchus dipsaci), cserebogarak (Melolonta ssp.), fehéröves levéldarázs (Emphytus cintus), sodrómolyok (Tortricidae), ...
Ha a növény növekedése nagyon lelassul, vagy teljesen leáll, a felelős a fonálféreg lehet. Óvatosan üssük ki beteg egyedet a cserépből. Fonálféreg károsítására utal a gyökereken jól megfigyelhető sok, kidudorodó megvastagodás.
A torz gyökérzöldségek kialakulását a sekély talaj és a fonálféreg okozhatja. Mindkét probléma vetés előtt orvosolható. Tovább… A Vakondkérdés ...
A szaporítóanyagot megbízható helyről, fertőzésmentesen vásároljuk. Telepítés előtt végezzünk fonálféreg írtást, talajfertőtlenítést. Az elpusztult, beteg tőkéket meg kell semmisíteni. Szőlő levélsodródás ...
- A mustár és a körömvirág a fonálféreg ellen küzd hatásosan. Vannak azonban olyan növények, amelyeket nem lehet egymás mellé ültetni, nem társíthatóak.
Laza, könnyű szerkezetű talajon vetés előtt és után is célszerű hengerrel tömöríteni a magágyat. Ahol fönnáll a fonálféreg vagy a pattanóbogarak lárvái fertőzésének veszélye, ott vetés előtt talajfertőtlenítő készítményt is munkáljunk a földbe! ...
A fonálféreg szabad szemmel nem látható a levél szöveteiben él.A kártétel észlelésekor a károsodott leveleket semmisítsük meg.A növények leveleit tartsuk szárazon.Ha a ferőzés tovább terjed semmisítsük meg a növényeket.
See also: Féreg, Talaj, Kártevő, Kártevők, Termés
 
|