Új munkahely keresése A munkahelyváltás minden ember életében logikus lépésnek számít. Kevesen vannak, akik egész életükben ugyanazon a munkahelyen, ugyanabban a munkakörben dolgoznak.
Első nap az új munkahelyen Az első nap a munkahelyen nem sokban különbözik az iskolában eltöltött első napoktól. Nem akarunk hasra esni a buszról leszállva.
Ha új munkahelyen vállal munkát, érdeklődjön: van-e a vállalatnak kollektív szerződése. Ha igen, a munkaszerződés mellett tanulmányozza a kollektív szerződést is.
Ha új munkahelyre megyünk, és először találkozunk leendő kollégáinkkal, kicsit izgulunk, van akinek ilyenkor izzad a tenyere, vagy jegesnek érzi ujjait.
Az új munkahely teremtés a jelen gazdasági és munkaerő-piaci helyzetben egyre inkább előtérbe kerül. Ezért mind munkavállalóként, mind munkáltatóként fontos és szükséges, hogy minden pályázattal kapcsolatos újdonságról értesülj.
A mindenre nyitott óvónőt az új munkahelyen is hamar megtalálták a kihívások. Két hónap után megkérték, hogy tartson egy bemutató környezetismereti foglalkozást.
Szeretnék visszamenni dolgozni a korábbi munkahelyemre (multi cég vidéki irodája), ott azonban közölték, hogy nem tudnak számomra munkát biztosítani, kezdjek el új munkahelyet keresni. Írásban nem adtak semmit, minden csak szóban hangzott el.
Képzelje el, hogy most lép be egy új munkahelyre! Hogyan osztaná be idejét és energiáját? Honnan tudná, hogy jól halad a beilleszkedésben?
Egy tapasztalt vezető tudja, hogy a beosztottak nem dolgoznak elég odaadással, ha nincs meg a megfelelő kommunikáció a munkahelyen, ezért egyre több lesz az új munkahelyet keresők száma, és azoké akik fel is veszik őket.
Informatikusok: lépcsők az új munkahelyig "Az emberek hatékony vezetésének kulcsa az individualizáció" A vidám vezetők sikeresebbek?
Önt mi motiválja elsősorban egy új munkahely keresésére? Növekvő szakmai feladatok Előrelépés lehetősége ...
Ezen hiányosságok miatt ma már igen nagy hátrányban vannak a munkaerőpiacon, mikor új helyzettel találja magát szembe: 15-20 éves munkaviszony után kell új munkahely után néznie, mert az eddigi munkahelyén átszervezések, racionalizálás, ...
See also: Karrier, Siker, Álláskeresés, Interjú, Kommunikáció
 
|