Gyakornoki program A gyakornoki programok célja, hogy a szervezetek felkutassák a tehetséges fiatalokat és gyakorlati lehetőséget biztosítsanak számukra.
Szerinte Magyarországon nincs átjárást biztosító gyakornoki program a pályakezdők számára, amely a szakmai tapasztalatok minimális megszerzését lehetővé tenné.
Manapság a cégek különböző részlegeinél szétnézve megállapíthatjuk, hogy az alsóbb szinteken - főleg a gyakornokok, asszisztensek között - jóval több fiatal nő, mint ugyanolyan életkorú férfi dolgozik.
A legjobb, ha tanulóéveidben már gyakornokként dolgozol a választott területen, így pályakezdőként is lesz már szakmai gyakorlatod. Tájékozódj a munkaerőpiacon jó előre, és ne alkudj meg olyan szakmával, aminek a megszerzéséhez könnyebb út vezet! ...
Az igazán élelmesek már az főiskolai, vagy egyetemi tanulmányai alatt igyekszik jó kapcsolatokat kialakítani arra érdemes évfolyamtársaival és tanáraival, majd az első gyakornoki helytől kezdve minden egyes munkahely lehetőséget biztosít újabb és ...
Mint a példa is mutatja, a gyakornoki munkán belül számos olyan kompetenciáját is fejleszthette a munkát kereső jelölt, amelyre az újságíráson kívül is alapozhatja karrierjét.
13. Nem támogatod az ifjú kollégákat vagy gyakornokokat, és neheztelsz azért, mert ők is hozzád hasonló munkát próbálnak végezni, persze a hosszú évek tapasztalata nélkül...
Hire-One Személyzeti Tanácsadó Kft. Teljes munkaidős HR Gyakornok (pénzügyi... Kelly Services Hungary Kft. Accounts Payable Associate Kelly Services Hungary Kft. Dutch Speaking Accounts Payable Analyst Kelly Services Hungary Kft.
Milyen hozzáállással és konkrét lépésekkel növelheti esélyeit egy fiatal pályakezdő? Saját tapasztalatait és tanácsait osztja meg velünk egy most diplomázó gyakornokunk. Az önismeret szerepe a munkahely kiválasztásában ...
Kínálunk oldalainkon többek között Magyarországon ritkának számító gyakornoki állásokat is.
See also: Karrier, Siker, Interjú, Önéletrajz, Képesség
 
|