Szoftver licencszerződés. Egy adott szoftver esetében a licencszerződés határozza meg a szerzői jog tulajdonosa által megengedett szoftverhasználat feltételeit.
A szoftverek Bármilyen jó hardver álljon is rendelkezésünkre, megfelelő szoftverek hiányában gépünk használhatatlan. A szoftvereket funkciójuk szerint három fő csoportba soroljuk.
A szoftverkiadás életciklusa A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. Ugrás: navigáció, keresés ...
Szoftver fajták: A szoftvereket a funkciójuk alapján a következő csoportokba sorolhatjuk: ...
Szoftvertechnológiák Az objektumorientált szoftverfejlesztés a lehetséges és használatos szoftvertechnológiák egyike.
Szoftverhiba bug hiba, szoftverhiba A szoftverekbe a programozók hibájából bekerült működési rendelenesség, amelynek hatására a program bizonyos esetekben nem a specifikációknak megfelelő módon működik, hibás eredményt szolgáltat, ...
A szoftver tulajdonképpen tehát a számítógépet működtető programok összessége. Az adatokat is a szoftverekhez sorolják néhányan, azonban helyesebb úgy tekinteni, hogy az adatokat a szoftverekkel lehet feldolgozni.
Kémszoftver spyware kémszoftver Olyan szoftver, amely a felhasználó gépéről annak tudta nélkül információkat szivárogtat ki, vagy ezt lehetővé teszi mások számára.
EDI SZOFTVEREK Az EDI szoftverek a 2.2.3 fejezetben ismertetett EDI rendszer felépítésben az EDI Interfész rétegen helyezkedik el. A szoftverek legjellemzőbb része az EDI konverter, ami az EDI üzenetek kétirányú fordítását végzi.
Szoftver Microsoft termékaktiválás GY.I.K. - 2001.10.06. © Haszprus RAID vezérlés szoftveresen Windows 2000 alól hardver nélkül - 2001.09.07. © AndrewBoy NeuroTran 2000 - 2001.08.13. © Bognár Zsolt Windows XP RC1 - 2001.07.23. © Haszprus ...
Szoftver upgrade Rengeteg hiba forrása mind az upgrade, mind annak hiánya. Példák az upgrade lehetséges problémáiból (nem csak operációs rendszerre, de elsősorban arra gondolunk): ...
Szoftver fejlesztés Mivel a fentebb ismertetett operációs rendszerek bővíthetőek, akárki nekifoghat és új szoftvert írhat hozzá.
szoftver Abby, Adobe, Ahead Nero, Corel, Linux, Microsoft, NOD, Panda, Symantec, Total Commander hogy többet ne soroljunk fel. Összefoglaló néven minden ami nem kézzelfogható, azaz nem vas.
2. Szoftverekhez kapcsolódó jogok, felhasználási formák Milyen a szoftverekhez kapcsolódó jogokat és felhasználási formákat ismersz?
Szoftver-nyilvánosításnál használt kifejezés: azt jelenti, hogy az illető szoftver még nem végleges, de próbaüzemre már alkalmas. Sok esetben a szoftver fejlesztői a felhasználók megjegyzéseit, kiegészítéseit várják. Néha napvilágot lát egy ú.n.
Szoftverbusz Egy buszarchitektúrával rendelkező szoftverrendszerben az a kitüntetett komponens, amelynek feladata, hogy egységes módon vezérelje és bonyolítsa a többi szoftverkomponens közötti információáramlást.
Szoftveresen a legegyszerűbb megoldás a Proxy szerver használata. A proxyknak két általános feladatuk van. Az egyik, hogy lehetőséget adnak a hálózaton lévő számítógépet internet eléréséhez, a másik pedig az internet hozzáférés gyorsítása (cache).
Szoftverbázis Ha elsőként szeretne tudni a legfrissebb vírusokról és a védekezés módjáról, akkor iratkozzon fel ingyenes heti hírlevelelünkre! Vírus Híradó - Vírus hírek hírlevél és a portállal kapcsolatos hírek (heti) ...
szoftverek grafikus minöségmérő eszköze (program) quantifier kvantor; olyan logikai művelet, amely egyváltozós logikai függvényből logikai értéket képez ...
Szoftver- és hardverfejlesztőknek sokszor egyszerűbb és hatékonyabb a fejlesztés egyes fázisait ilyen virtuális környezetben végezniük és nem a valódi harverkörnyezetben.
Szoftver- és hardvereszközök, valamint komplett rendszerek effektív teljesítményének meghatározására alkalmas program.
szoftver A szoftver több, meghatározott cél érdekében együttműködő programot vagy programrendszert jelent. Neumann architektúra ...
Szoftver-üzemeltető (OKJ 52-4641-03 és 47 4 31 39 13 20 03) Gazdasági informatikus II. (OKJ 52 4641 02) ...
Szoftver környezet: az adott hardveren milyen egyéb programok futtatását igényli. A legfontosabb, hogy milyen operációs rendszer (és milyen verziójú) szükséges a futtatáshoz. 1.5. Az algoritmus kódolása ...
szoftver költségek összesen új üzleti megközelítés bonyolultabb, csupán funkcionális kapcsolatok ...
A szoftver bejuttatása a számítógépbe háromféleképpen történhet: Közvetlen hozzáféréssel. Ilyenkor floppyt vagy CD-t tesznek a gépbe, és bemásolják a programokat.
A szoftverek és a szoftverfejlesztés jogi hátterével és szabályozásával foglalkozó sorozatunk utolsó részében az illegális szoftverhasználat következményeivel, ...
A szoftverek az egyes host gépeken vagy rendszertelenül, "ömlesztve" találhatók (gyakran egy PUB nevű directoryban), vagy archívumba szervezve, témák szerint csoportosítva, indexekkel, leírásokkal együtt.
A szoftver előállítás napjainkban különösen dinamikusan fejlődő iparággá vált.
Egyes szoftverfejlesztők még ennél is tovább mennek és grafikus kezelő felületeket fejlesztenek ki, melyeknél az ember az egérrel a képernyőn kattintgatva tud mozogni az Interneten, vagy előhívhat egy egyszerű szövegszerkesztőt, ahhoz hasonlóan, ...
Olyan szoftveres, vagy hardveres technika, amellyel az intézmények a helyi hálózatukat megvédhetik a külső hálózatról érkező betörések ellen. A bejövő és kimenő adatforgalom figyelésével, megszűrésével, és korlátozásával.
A legújabb szoftverek, mint például az Adobe After Effects és a Canopus ProCoder elég jó PAL-NTSC konverziót végez kis költségen, de ezeket csak a gyártási fázisban lehet használni (azaz videót azelőtt konvertálják, mielőtt a DVD-re írják).
- jogtiszta szoftver használata, - a telepítő lemezekről, a rendszerprogramokról, a fontosabb program- és adatállományokról rendszeresen mentés készítése, ha lehet két példányban, ...
Software (Szoftver) Számítógépes programok általános elnevezése. SP Standard Playback felvételi minőség.
A MAJORDOMO szoftvert használó listák esetében a feliratkozáskor nem kell a nevünket megadnunk, viszont opcionálisan lehetőségünk van a címünk megadására. A MAILSERV a JOIN parancsot használja erre a célra.
A kapcsolati szoftver telepítése 1.A kapcsolati szoftver (Trumpet Winsock) feladata, hogy kapcsolatot hozzon létre egy távoli számítógép és a mi gépünk között. Installáljuk fel a programot. 2. A File/Setup menűben végezzük el a beállításokat: ...
A hardver és szoftver fogalma. Processzor. Itt a "tömegoktatásban" véletlenül sem kell elmélyedni a regiszterek, és a többi belső alkatrész megismerésébe.
A DVD-ROM-os szoftverek lassan jelennek meg. A 6.2-es pontban találsz egy listát róluk. Először a legtöbb DVD-ROM egy hardver- vagy szoftvercsomag részeként volt elérhető addig, amíg a piac nagyobbra nem nőtt.
- a megfelelő szoftverrendszerekhez való hozzáférést, beleértve a működéstámogató rendszereket, a számfordításhoz vagy ezzel egyenértékű funkciót kínáló rendszerekhez való hozzáférést; ...
Olyan gép vagy szoftver, amely a különböző hálózatok között biztosít átjárási lehetőséget, kaput.
Apró szoftver, mely a felhasználó gépére történő letöltés után rendszeresen szolgáltat a felhasználó által paraméterezhető formában híreket és más információkat.
A router saját szoftverjét és a konfigurációs információt is nem felejtő RAM-ból vagy pedig a hálózatról töltheti be, TFTP protokollal.
Az 1990-es évek szoftver technológiájának egyik legfontosabb eleme. Csaknem valamennyi számítógépgyártó cég elfogadta. Az X Window System ...
kommunikációs szoftver olyan számítógépes program, amely lehetővé teszi két gép között az információátvitelt L ...
- Mi a különbség a szoftver és a hardver között? - Mi az előnye/hátránya az asztali PC-nek a Laptoppal szemben? Körülbelül ezt láthatod, ha belenézel egy mai számítógépbe ...
E lapokon felsorolt szoftverekhez, illetve a különböző bemutatott szolgáltatások legtöbbjéhez ingyenesen hozzáférhetünk a világháló segítségével.
Ma már elsősorban a szoftver fejlesztésének és elterjesztésének üteme határozza meg, hogy a számítógép újabb eredményei milyen sebességgel hatolnak be és alakítják át az emberi tevékenységet.
Több, köztük igen komoly szoftverfejlesztő cégek is, foglalkoznak adattárházak értékesítésével.
BBS = (Bulletin Board System = Hirdetőtábla rendszer) Kommunikációs szoftver, modem segítségével olvashatunk ill. írhatunk információt a partner számítógépén. BCD = (Binary Coded Decimal) Binárisan kódolt decimális ábrázolás.
- ActiveX: A Microsoft által fejlesztett, Windows-alapú szoftvertechnológia, melynek segítségével a weboldalakon és egyes Microsoft-specifikus alkalmazásokban látványos effektusok érhetők el. - Ada: Nem túl népszerű programozási nyelv.
konfiguráció (1) Az a mód, ahogy az információfeldolgozó rendszerben lévő hardver és szoftver összekapcsolva és rendezve van. (2) Egy rendszert, alrendszert vagy hálózatot alkotó számítógépek, eszközök és programok.
Az OSI modell felső öt szintjének fealadatait szoftver úton látja el a Netware. Ez a szoftver a következő elemekből áll: -Szerver operációs rendszer. -Hálózati meghajtó. -Munkaállomás héj. -Hálózati segédprogramok.
Az ActiveX szoftverében több biztonsági rést is felfedeztek, amely szintén ártott az elterjedésének. Ezt a technológiát a Microsoft a Java Applet konkurenciájának szánta.
Vannak olyan szoftverek is, amelyek segítségével első nekifutásra csak a érkezett levelek fejrésze töltődik le és azután kiválaszthatjuk, hogy a levél feladójának és tárgyának ismeretében melyik üzenettel, mi történjen.
RIP ('Raster Image Processor') egy olyan eszköz vagy szoftver amely átalakítja a lapleíró adatokat (mint, például a postscript kód) a nyomtatásra kész aktuális képpont-mintává (bitmap).
Az ARPANET fejlesztői az akkor használt különféle típusú számítógép architektúrákat (DEC-10, PDP8, PDP-11, IBM 360, Multics, Honeywell, stb.) alkalmassá tették az együttműködésre a megfelelő interfészek és hálózati szoftverek kifejlesztésével.
olyan gép és szoftver, amely az általa "kezelt" állományokat elérhetővé teszi mindenkinek a hálózaton FINGER ...
Az X25-ös vonalak lassú és megbízhatatlan vonalak voltak, de a hálózat kiépítésénél és a szoftverek megírásánál ezt figyelembe is vették. A 80-as évek végén már működött az e-mail szolgáltatás a külvilág felé az ELLA levelezőrendszeren keresztül.
Ha bármelyik bárhol átalakul a másikká, az súlyos szoftverhiba (általában inkább tervezési, mintsem programozási hiba), normálisan működő rendszerben ez a jelenség elfogadhatatlan.
böngésző: A böngésző tulajdonképpen olyan szoftver, amellyel a World Wide Web hálózaton kalandozhatunk, az információk tömkelegében böngészhetünk, különböző erőforrásokat térképezhetünk fel.
Lásd még: Számítógép, Információ, Internet, Felhasználó, Eszköz
|