Hálózati kislexikon [D] Dbase Adatbáziskezelő rendszer, mely még napjainkban is nagyon elterjedt annak ellenére, hogy sokan úgy tartják, eljárt már az idő felette.
Hálózati kapcsolatok kialakítása NT-ben: A hálózat előnyeit a többi gép elérésével aknázhatjuk ki. A tényleges fizikai kapcsolat felépítése az ISO-OSI referencia modell címszó alatt található.
Hálózati kártya A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. Ugrás: navigáció, keresés ...
Hálózatok hálózata: az internet I. Bevezetés A kommunikáció egyidős az értelemmel. Sőt, talán meg is előzi, hiszen még a nem az értelmes lények közé sorolt, biológiailag alsóbb rendű állatfajok egyedei is ösztönösen kommunikálnak.
Hálózatok lehallgatása A hálózatokon, kapcsolt vonalakon haladó adatforgalom többé-kevésbe könnyen lehallgatható.
Hálózati környezetben a TCSEC (Trusted Computer System Evaluation Criteria) biztonsági szintek szerint osztályozzák a rendszereket.
hálózat - Informatikai fogalomtár Általában hálózaton sok eszköz összekapcsolt együttesét értjük. Így egy számítógépes hálózatban, nem meglepő módon, számítógépek vannak egymással fizikai kapcsolatban.
Hálózatok csoportosítása méret alapján A számítógépes hálózatokat a kiterjedésük alapján is csoportosíthatjuk. Ez a csoportosítás tulajdonképpen a hálózat jellegét, kialakítási módját is meghatározza.
Hálózat kialakítási lehetőségek A Windows NT hálózat számítógépeit munkacsoportba (workgroup), vagy tartományba (domain) szervezhetjük.
Hálózati architektúra: A rétegek és protokollok halmazát hálózati architektúrának (network architecture) nevezzük. Réteges modell elvi működése: ...
Hálózati oldal A rendszer felépítése olyan, hogy az ADSL átviteli rendszeren belül a hasznos információt ATM cellákba csomagolva viszik át.
Hálózati információforrások használata (Networking a gyakorlatban) Előszó ...
8.4.) Hálózati eszközök 8.4.a.) Személyi számítógép Más neveken: kliens-gép, vagy user 1 db PC - különleges megkötöttség nélkül, egy (vagy ritkábban több) felhasználóval. Típusai: (rákapcsolódási gyakoriság szerint) ...
Hálózati és elosztott szolgáltatások a UNIX-ban A UNIX történetének egyik legfontosabb állomása volt, amikor az 1984-ben kiadott BSD UNIX-ba bekerült a TCP/IP protokoll támogatása. A TCP/IP támogatást ezután a többi UNIX-verzió is gyorsan átvette.
Hálózati topológián a hálózati állomások (szerver, munkaállomások) különböző elrendezési, illetve összekapcsolási lehetőségeit értjük.
Hálózat építésekor használatos eszközök Hub: Az OSI modell 1. szintjén (Fizikai) helyezkedik el Broadcast-ot támogató eszköz, amit az egyik gép ad az összes többi hallja.
A hálózat megoldotta az egyik legfontosabb erőforrás, a nyomtató közös használatát is. Gyakran előfordul, hogy több gépről is szeretnénk elérni ugyanazt a nyomtatót, vagy egy gépről többféle nyomtatóra kell dolgoznunk.
A hálózat bemenetére érkező jelek a bemeneti logikai változók, ezért szokásosan A, B, C,…..-vel, az ábécé nagybetűivel vagy X0, X1, X2, X3,…-mal jelöljük.
A hálózat elemei szabványositott csatlakozási pontokon keresztül kapcsolódnak össze. A szabványos csatlakozási pontok hierarchikus rendszert alkotnak.
Helyi Hálózat Local Area Network (LAN) Helyi Hálózat Kis kiterjedésű kommunikációs hálózat, amelyet tipikusan számítógépek, nyomtatók és más egységek egyetlen épületen vagy épületcsoporton belüli összekötésére használnak.
GIF hálózaton használt formátum grafikus állományok tömör tárolására, az egyik legelterjedtebb képformátum jelenleg (Graphics Interchange Format) ...
Hálózati csatoló kártya Az az egység, amely minden számítógépben megtalálható. A hálózati kártya teszi lehetové, hogy a hálózat fizikai közegéhez (legtöbbször kábelezés) kapcsoljuk a számítógépünket.
Hálózati források A könyvtáros és tájékoztató szakemberek munkájuk során magától értetődően élnek a korszerű információtechnológia adta lehetőségekkel.
hálózati réteg Lényegében a kommunikációs al-hálózatok működését vezérli. Nagyobb hálózatok esetén a keretek vevőtől a célba juttatása elvileg több útvonalon is lehetséges, feladat a bizonyos szempontból optimális útvonalnak a kiválasztása.
hálózat (network) Több számítógép összekapcsolása. Hálózati Információs Központ (NIC, Network Information Center) Általánosságban bármely, hálózati információt kezelő iroda.
Hálózat Két vagy több számítógép vagy általánosabban informatikai rendszerek összekapcsolása, amely informatikai rendszerek legkülönbözőbb komponensei között adatcserét tesz lehetővé. Hálózatvezérlő adatok ...
Hálózati játék A második rész fájó hiányossága volt, hogy nem adott módot LAN-on keresztüli játékra (természetesen modemes játékra volt lehet?ség). Most ez a hiányosság pótolva lett és nagyon szimpatikus megoldással került a játékba.
hálózati protokoll Az a szabályrendszer, amely előírja a hálózaton keresztül történő adatcsere módját. Hipermédia ...
Hálózatok osztályozása: - Kiterjedésük szerint; - Hálózati kapcsolat fajtái (topológia) szerint; ...
hálózati, "internet-rádió"-nál használt kifejezés, ellentétben egy adatbázisból később letölthető programokkal; local loop végső vezetékszakasz ...
Hálózatok A mai ember a számítógépeket már nem csak önmagában használja, hanem egy hálózat részeként. Ennek egyik eklatáns példája az Internet.
Hálózati értelmező szótár Tartalom: Előszó # A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z ...
Hálózati Információs Központ (NIC, Network Information Center) Általánosságban bármely, hálózati információt kezelő iroda. Az Interneten a legismertebb az InterNIC, ahol a domain neveket regisztrálják. helyszín (site) ...
A hálózaton elosztott adatbázis, mely az internetre kapcsolódó számítógépek domain neveit tartalmazza, és lehetővé teszi a nevek átfordítását IP címekre.
Magánhálózat: Távközlési berendezések és az őket összekötő átviteli berendezések olyan együttese, amely csak egy meghatározott társaság alkalmazottai és üzletfelei között hoz létre hang-, kép- vagy adatátvitelt.
Helyi hálózatok A helyi hálózatok (LAN) általában egy iroda vagy épület falain belül helyezkednek el, esetleg néhány egymáshoz közeli épületet kötnek össze.
Hálózati illesztők hada az AlphaSonic kínálatában Az alábbiakban az Ethernet kártya választékunkból adunk izelítőt a hálózatépítőknek és fehasználóknak. Jelenleg hárol gyártó termékeit kínáljuk: KTI Networks, Linksys és Roline.
Hálózatra: a legelterjedtebbekre igen: TCP/IP, DECNET stb. Sok kutatói változat után sorra jöttek a "release"-ek. Ma már: X11R6. Nálunk is ez van már.
Hálózati rendszerek/ Mi a Weblap? Melyek az Internet főbb szolgáltatásai? A Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) használata ...
Hálózati kamera 35x zoomal Az Axis Communications új távlatokat nyit a nagy látószögű kamerák piacán. Az AXIS 233D hálózati dome kamera kivételes lehetőségeket biztosít, mint 35-szörös optikai zoom... A digitális univerzum mérete ...
Hálózati protokoll, amelynek segítségével adatállományokat lehet két hálózati számítógép között átvinni. Az egyik számítógép fájlszerverként működik, a másik gépen a felhasználó valamilyen kliens szoftvert használ. vissza a tetejére ...
Hálózatok, ill. hálózati csomópontok közötti forgalmat irányító, az adatcsomagok útvonalát kiválasztó eszköz. S Service Release (programfrissítés) ...
Hálózatok és kiszolgálógépek terhelésének csökkentését szolgáló eljárás. A szakma... Tovább Összes szakszó DNS (domain name system) ...
hálózati alkalmazásszolgáltató (szoftverszol- gáltató), aki előfizetőinek programokat ad bérbe; míg más hálózati szolgáltatók például internet hozzá- férésre (ISP), vagy tartalomszolgáltatásra (OSP) szerződnek ügyfeleikkel addig az 'ASP'-k arra, ...
Hálózati operációs rendszer. 1992-ben a jogdíjköteles operációs rendszerek kiváltására kezdték el fejleszteni a finn Linus Torvalds irányításával. Mára hatalmas üzletté vált, különböző ún. disztribúciók koordinálják a terjesztését.
Hálózati névszolgáltatás. A hálózatba bekapcsolódó felhasználókat és a megosztott erőforrásokat a hálózati névszolgáltatás egy-egy névvel látja el, melyek alapján a felhasználók és az alkalmazói programok hivatkoznak rájuk.
A hálózatba kötött gépekben egy hálózati kártya található, és ennek a kártyának van egy a világon unikális 32 bites címe*. Sokszor mondjuk azt, hogy: "a gép címe", de ez úgy értendő, hogy "a gépben levő kártya címe". Ezek a címek a 0.0.0.0-255.255.
A hálózatba kötött gépek nagy távolságokon keresztül tudtak egymással adatokat, információkat cserélni. Az ARPAnet hálózat legnagyobb újdonsága az úgynevezett csomagkapcsolt adatátviteli technológia volt.
A hálózaton a helymeghatározásra az URL-t (Universal Resource Locator) használják. Az Internet maga egy fizikai átviteli csatorna. A protocol az ami meghatározza, hogy az Internet melyik szolgáltatását veszem igénybe.
a hálózaton másodpercenként átvitt bitek száma (bits per second) browser böngésző program, melynek segítségével a hálón mozoghatunk és olvashatunk C ...
A hálózaton továbbított adat egysége. A "csomag" az egységnyi adat kifejezésére használt általános kifejezés az átviteli protokoll minden szintjén. Lásd még: datagram, frame. packet switching= csomagkapcsolás ...
A hálózatok hiányában, nagy tömegű adat eljuttatásakor vagy biztonsági okokból az adathordozók manuális, például gépjárműves, szállítása mindmáig szükséges és bevett eljárás.
Egy hálózati szolgáltató gép használatához szükséges személyes azonosító kód. Az Interneten általában ez egyben az illető elektronikus postafiókjának címe is (a \"@\" jel és a szolgáltató gép neve előtt). USMARC ...
Sok hálózat tervezi az X.400-ra való végleges áttérést a levelezésben. A RARE levelezése pedig már X.400 alapú.
Host Hálózatba kapcsolt számítógép, amely valamilyen szolgáltatást nyújt. HTML (Hyper Text Markup Language) Az Internet WWW-jének szabványos hypertext leíró nyelve.
Helyi hálózatok Ugyanazon a helyiségen vagy épületen belül lévő másik gépre a helyi hálózaton keresztül történő biztonsági mentés nemcsak gyors, de nagy mennyiségű adat mozgatását teszi lehetővé.
Helyi hálózaton keresztül elérhetőa GCG csomag grafikus változata is (WPI, WisconsinPackage Interface) unix (Linux) operációs rendszert használó gépekről, vagy Windows (PC) alól x-terminal emulációval, de a legtöbben az egyszerűbb, ...
Helyi hálózatokban főleg a Windows alapú gépek névfeloldásához használt módszer, elavulóban van, felváltja a DNS. Network Time Protocol (NTP) ...
Olyan hálózati szolgáltatások, amelyek nem foglalnak le előzetesen dedikált erőforrásokat és ellenőrző mechanizmusokat, s ezáltal nem nyújtanak garanciát az adatok időben történő és teljes átvitelére, a lefoglalt sávszélességre, ...
A helyi hálózat (LAN) és a nagy távolságú hálózat (WAN) fogalmának ismerete. A kliens és szerver fogalmak ismerete. 1.4.1.2 A csoportmunka néhány előnyének ismerete, például nyomtatók, alkalmazások és fájlok megosztása a hálózaton keresztül.
Lásd még: Számítógép, Információ, Internet, Felhasználó, Eszköz
|