Kezdőlap (Sügér)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Horgászat » Sügér


 

Sügér

Horgászat SúlyokSüllő

Sügér horgászat
Magyarországon kevésbé, nyugatabbra népszerű sporthorgász hal. Általában hagyományos módon csontival, gilisztával, apró hallal horgászunk sügérre, de a kisebb körömvillantóra vagy twistesre is előszeretettel ugranak rá.

 


Sügér tandemre
A tandem csalik közös jellemzője, hogy a szár leginkább egy nyitott biztosítótűre hasonlít, s az egyik szárvégen egy kis körforgó kanál van, míg a másik végben egy kapocs. Ebbe a kapocsba csatolhatjuk bele a jigfejes plasztikot.

Sügér V.
A sügér horgászata V.
Elérkeztünk a számunkra legfontosabb részhez, a nem kevésbé fontos apró részletek (megfelelő hely, felszerelés) áttekintése után, ez pedig a sügér horgá-szatának módszerei.

Sügér
(állat, Perca L.), a Percidae v. sügérfélék családjának egyik neme, mely után az egész családot nevezték.

Sügérfélék
A sügérfélék (Percidae) családjába édes- és tengervízi halak is tartoznak. Gyakran díszes külsejűek, ízletes húsú ragadozók. A csapó sügér (Perca fluviatilis) Európában (Magyarországon is), Észak-Amerikában és Észak-Ázsiában fordul elő.

A csapósügér népies nevei Herman Ottó összeállításában a következők; bules, dibbancs, dóber, dubár, dúber, dúbér, fésűshal, kandró, körmöshal, parcs, persli, rappihóhér, rétidurbincs, sígér, síngér, súdér, süget, sürge, szolgabíró, möshal, paris, ...

A változó vízhozamú kis folyók alsó szakaszának jellemző hala, melyet róla neveztek el sügérzónának, de jól alkalmazkodik más környezeti feltételekhez is. A nagy folyók paduczónájában ugyan még ritka, de a márnazónától lefelé gyakoribbá válik.

74. Sügér - Perca fluviatilis Linnaeus, 1758
Család: Sügérfélék (Percidae)
Angol név: Perch ...

Csapósügér
( Perca fluviatilis )
Tetszetős külsejű ragadozó halunk. A gyors folyású hegyi
patakok kivételével szinte minden vizünkben megtalálha-
tó. Minthogy falánk, ikrarabló, valamint ivadékpusztító, ...

Fekete sügér
Leírása:
Teste közepesen magas, a fej viszonylag nagy. Nagy méretű ragadozószája a szem hátsó szélének vonalán túl ér. Pikkelyei aprók, a fej egy részét és a kopoltyúfedőket is beborítják.

Fekete sügér
Az USA-ból áttelepített hal. Telepítését nagy várakozás előzte meg, sajnálatosan európai telepítése csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Zömök testű, nagy fejű hal.

Mező tárkány Bajánsenyei tó holdhal legyező dobások allroundmarin felfújható csónak meleg vizes tó wlaterland szavanna-tó horgász napijegy jásztelek pergető botok Níulsi sügér videó Lápi Póc Tó hard calm KRYSTON Quick Silver horgászvizek veresegyháza ...

Sügér (Perca fluviatilis) Tilalmi időszaka: nincs. Méretkorlátozása: nincs.

Süllő (Stizostedion lucioperca) Tilami időszaka: III.2. - IV.30. Méretkorlátozása: 35-cm ...

Sügér - Perca fluviatilis L.
román neve: biban
népies neve: fésüshal, körmöshal, kandró ...

SÜGÉRFÉLÉK (Percidae)
A hát- és farokalatti úszóikban valódi kemény úszósugarak is vannak. Hátúszójuk két részre különül. A farokalatti úszóban is található 1-2 kemény sugár. Pikkelyeik ctenoidok.

Sügér - Perca fluviatilis Linné, 1758
Teste zömök, aránylag magas, oldalról kissé lapított. A hát vonala hirtelen emelkedik, az első hátúszó után meredeken lejt a faroknyél felé. Feje nagy, kúpszerűen csúcsban végződő.

A SÜGÉR
Átlagos testhossza 15-25 cm, de elérheti az 50-60 cm hosszt és a 2-5 kg súlyt.Teste zsömök, oldalról lapított és elöl meglehetősen magas. Szája csúcsállású.

Mohó sügérek
Bucók és más állatfajták
Ugyancsak a Tisza-tó adta életem talán legmeglepőbb fogását. Az egyik január eleji napon hosszú, korongfarkú Sking-gel dobáltam, és a süllők rendre csak csipkedték a műcsalit.

A feketesügér (Micropterus salmoides Lacépede)
1904-ben hozták be az első feketesügéreket Észak-Amerikából, ahol a horgászok első számú kedvence, a legfontosabb célhal, amelyre egész iparág épült: elképesztő mennyiségű műcsalit, módszert, ...

- Fekete sügér, pisztrángsügér
latin: Micropterus salmoides
angol: largemouth bass, black bass
francia: achigan á grande bouche
német: Forellenbarsch ...

Sügér ( Perca fluviatilis )
vissza
Teste oldalról lapított, a testmagasság és test hosszúság aránya vízterületenként változó.
Faroknyele feltűnően elvékonyodik.

Sügér (Perca fluviatilis) :
Holtágaink jellegzetes hala, olykor pontyos gazdaságokban, vagy lassúbb folyóvizekben is előfordul. A helyi horgászok körében nem számít kedvelt horgászhalnak, mert megpucolása igen viszontagságos.

Sügér
A sügér horgászata az arra alkalmas helyeken (pl. mólókon vagy más kőhányásokon) a keszegezéshez hasonló élményben, a gyakori zsákmány örömében részesíti a horgászt. Könnyű úszós szerelék, giliszta csali használatos.

Csapó sügér

(Perca fluviatilis). Európa álló- és folyó-vizeiben szinte mindenütt megtalálható,
Skócia északi tájain és
Norvégia területén azonban nem él. Magyarország vizeinek - így
a Balatonnak - neveze-tes hala, sajnos megritkult.

Fekete sügér (pisztrángsügér) (Micropterus salmoides)
Harcsa (Silurus glanis)
Kősüllő (Stizostedion volgense) ...

Fekete sügér (Micropterus salmoides)

Elterjedés, élőhely:
Észak-Amerikából került Magyarországra. Főként tógazdaságokban, illetve elvétve, kavicsos-homokos természetes vizekben található.

A süllő a sügérfélék családjába tartozik és annak is a legnagyobbra növő hazai képviselője. Gyönyörű hal. Megjelenése elegáns, szinte arisztokratikus. Teste nyújtott, orra hosszú és hegyes, szájnyílása rendkívűl széles.

Csapó sügér - Perca fluviatilis (Linnaeus, 1758) - 30 cm
Aránylag magas testű, oldalról lapított hal. Feje és szeme nagy, orra hosszabb, mint a szemének az átmérője.

Elsősorban a nagyobb víztereket kedveli, kis folyóknak inkább csak az alsó, sügér zónájában találhatók meg. Magányosan vadászik a csapatosan mozgó apróbb halakra.

Vizsgálataink bebizonyították, hogy a feketesügér valóban eszi a törpeharcsát. A fiatal törpeharcsa ivadékok a békalárvákhoz hasonló csoportokban, állandóan mozgó fekete gomolyként keresik fel a partszéli vizeket.

bottal pergethetünk pisztrángra, sügérre, domira, még süll?re is, de csukára és f?leg harcsára, komolyabb szerszám szükséges. El?re el kell dönteni milyen zsinórt fogunk használni.

sügér - Perca fluviatilis Linnaeus, 1758
süllő - Sander lucioperca Linnaeus, 1758
Széles durbincs - Gymnocephalus baloni Holcik et Hensel, 1974
szilvaorrú keszeg - Vimba vimba Linnaeus, 1758
Szirman géb - Neogobius syrman, Nordmann, 1840 ...

Ez a jó tulajdonsága csukára, süllőre, sügérre is kamatozik! A streamer egyébként hosszúszárú horogra kötött, lobogó tollakból, szőrökből álló fantázialégy.

Egészen az 1700-as évekig arról spekuláltak, hogy a süllő valami hibrid fajta, a csuka és a sügér keveréke lehet. Ezért adta neki a svájci zoológus Gessner az 1500-as években a Lucio-perca nevet ami "csukasügért" jelent.

A parti övet a pont - főként a tógazdasági, kitenyésztett nemesponty - , a harcsa, a csuka, a sügér, a kétnyaras, vagy annál fiatalabb dévérkeszeg, továbbá a pirosszemű kele, koncér (göndér), küsz és még néhány kisebb termetű halfaj látogatja, ...

Halak közül inkább a kisebb példányokat ragadja meg hatalmas szája ellenére, tehát keszegeket, sügért, compót, néha előfordul, hogy a növendék nemeshalállományban is kárt tesz, ezért nagymértékű szakértelmet igényel a kihelyezése.

Kis folyóknak inkább csak az alsó, sügér zónájában találhatók meg állományai. A szabad vízteret kedveli, pelágikus életmódot folytat. A nyílt víztérben magányosan vadászik a csapatosan mozgó apróbb halakra.

[ Angolna ] [ Balin ] [ Csuka ] [ Harcsa ] [ Naphal ] [ Sügér ] [ Süllő ] [ tóth jános ]
Egyéb halak
[ Amurgéb ] [ Domolykó ] [ Halványfoltú küllő ] ...

fél kilós csapósügér nézett velem farkasszemet. Próbáltam mutogatni a többieknek, hogy mit találtam, de annyi lett az eredmény, hogy jól felkavartuk az üledéket, így pár perc múlva semmit sem láttam.

kősüllő 20 cm; sebes és szivárványos pisztráng 22 cm; ponty, süllő, pisztráng-sügér 30 cm; rózsás márna, balin (ragsdozó őn), amúr, csuka 40 cm; kecsege 45 cm; harcsa 50 cm.

Kősüllő 20 cm
Sebes pisztráng és szivárványos pisztráng 22 cm
Ponty, fogassüllő és pisztrángsügér 30 cm
Márna, amur, balin és csuka 40 cm
Kecsege 45 cm
Harcsa 50 cm
Folyami rák 10 cm ...

A múltkor egy sügér egy arasznyi snecit nyelt le egyben. Persze ez életem legnagyobb sügere volt, de akkor is... Lényeg én bodorkázáshoz ha finom a kezed, merem ajánlani a 12-es damilt. Ebből 100 métert vehetsz 2-300 forintért.

A Duna cikolai mellékágrendszerében végzett táplálkozásélettani vizsgálatok alapján a zooplankton csak az 50 mm-nél kisebb sügérek jellegzetes tápláléka, az ettől nagyobb egyedeknél a bentikus szervezetek kerülnek előtérbe, ...

Gyakori a Balatonban a lapos keszeg.
Ismert balatoni hal a csapó sügér, a kezdő horgász első zsákmánya.
A szivárványos ökle arasznyi pontyféle, ragadozóhalaink egyik kedvenc tápláléka, a szélhajtó küsszel egyetemben.

Lásd még: Horgászat, Ragadozó, Süllő, Horog, Csali