    Lásd még: Horgászat, Ponty, Csali, Csuka, Harcsa
Ragadozó halak nyomában Írta: Kiss Róbert 127 km2 vízfelület, fantasztikusan gazdag élővilág, elképesztő halbőség. Sokan nem is tudják, hogy a Tisza-tó, Magyarország második legnagyobb tava.
A körforgó és támolygó villantókkal való pergető módszer lényege: a vízben vonuló kishalat utánzó műcsalival, annak állandó kihajításával és bevontatásával, igyekszünk rávágásra bírni a ragadozó halat, esetünkben a süllőt.
Őshonos ragadozó halunk, mely jellegzetes más hallal nem összetéveszthető, mint a képen is jól látható, ezért alakjáról nem írok többet. Talán annyi fontos még, hogy akár 100-150 centimétere is megnőhet.
A harcsa éjjeli ragadozó és a kapási idők is kitolódnak erre a napszakra. Kivétel az időjárás változása: a nyári fülledt melegben kirobbanó zivatarok előtt idegessé ingerlékennyé válik és szinte mindennek odavág ami elékerül.
Megemelve derült csak ki, hogy ragadozó kapta el a csalihalat. Goromba húzás következett, majd könnyülve jött tovább a cucc. - Ezt még szokni kell - gondoltam, és újracsaliztam, mert a snecit rendesen megvágta a tüskéshátú.
Ragadozó halak [ Angolna ] [ Balin ] [ Csuka ] [ Harcsa ] [ Naphal ] [ Sügér ] [ Süllő ] [ tóth jános ] Egyéb halak ...
Ragadozóivadék telepítés a Tisza tóba Tekintettel a 2012. évi horgászfogási adatokra, valamint a saját tapasztalatainkra, az idei előnevelt ragadozóivadék telepítési kötelezettségünknek úgy teszünk eleget, hogy a teljes kihelyezett mennyiség (400.
Ragadozó halak horgászata A Palotási-tavon ragadozó halak is szép számmal élnek, harcsa, süllő, csuka és balin szinte bármikor horogra kerülhet. Nem ritka a 40-50 kilós harcsák fogása, de 80 kg fölötti is került már horogvégre.
BALIN (Ragadozó őn, Aspius aspius L.). A keszegfélék családjához tartozó, ragadozó életmódot folytató hal Teste hosszú, oldalt kissé lapított. Szája mélyen hasított. Alsó állkapcsa túlér a felsőn. Színe oldalt ólmosan ezüstös, hasán fehér.
Falánk ragadozó, tápláléka elsősorban halakból áll - köztük saját fajtársaiból is -, de bőségesen fogyaszt méretének megfelelő gerinctelen állatokat is. Szaporodása: ...
Ragadozó halaink a süllő és a csuka lefőzött koponyája nagyon mutatós trófea. Kikészítése nagy türelmet és sok időt igényel.
Ragadozó halról lévén szó, a korai szaporodás - és fajlagos tilalmi idő - okaként ugyancsak a 'növési kényszer' adható meg, mint a csuka és a süllő esetében. 3-4 évesen válnak ivaréretté, az ikrások 30-80.
Ragadozó halak szabadításához használt fogó A bevezetőben szót ejtettem a fém anyagú szabadítókról is, ezeket inkább fogónak mintsem horogszabadítónak lehet nevezni.
Ragadozó halakra a gömbölyded úszók az ideálisak, melyek féken tartják a csalihal víz alatti virgonc kirohanásait (14.kép). Találhatunk a szaküzletekben speciálisan folyóvízi horgászatra kialakított típusokat is. Az úszók anyaga is igen változatos.
Ragadozó életmódot folytató csuka békákat, halakat és más víziállatokat fogyaszt. Általában egész évben táplálkozik, így télen is horogra csalható.
A ragadozók szájában általában foÂgakat is találunk. Ezek a gyökér nélküli, úgynevezett ránőtt fogak az állkapcsok mellett a szájpadláson, ritkábban a nyelvcsonton is megjelenhetnek.
A ragadozó halak úszós horgászatához alkalmas készséget, a csalihal nagyságát és mozgását is figyelembe vevő nagyobb úszó, valamint az ennek megfelelő ólomnehezék és forgókapocs jellemzi.
Ha ragadozó halak horgászata kerül szóba, akkor szinte mindenki akaratlanul is a műcsalis horgászatra gondol, pedig élő csalikkal is eredményesek lehetünk.
Csuka Ragadozó édesvízi hal, cipő. Szláv eredetű: horvát, szlovén ščuka. A szóeleji mássalhangzó-torlódást a s hang kivetése oldotta fel, mint például a csáva esetében.
Éjjeli ragadozó. Fiatal korában férgeket, rovarlárvákat és rákokat fogyaszt. A kifejlett példány ezek mellett ikrát is fal, de elkapja az ebihalat, a békát és a halivadékot is. Télen nem táplálkozik, iszapos gödrökben vermel. Horgászata: ...
Balin vagy ragadozó ön ( Aspius aspius ) Idősebb példányai rendszerint a víz színéhez közel úsznak, úgyhogy "rohanáskor" barázdát szántanak rajta. Ilyenkor tizedelik a küszcsa- patokat. A sporthorgászok nagyra becsülik, egyben keresett piaci ...
A csuka olyan ragadozónk, melynek horgászatánál a felszerelést az eredmény elérése érdekében nem érdemes nagyon finomítani. Ha étvágyánál van, nem zavarja a goromba csukalánc vagy a hatvanas zsinór sem... Tovább… ...
A balin , vagy "ragadozó on" (tudományos latin neve: Aspius aspius L., angol neve: churp, német neve: Rapfen) a pontyfélék családjának azon egyetlen tagja, amelyik kizárólagosan ragadozó életmódot folytat.
Nem vagyok nagy ragadozóhalas horgász, évek óta nem igen foglalkoztam a fogakkal rendelkező népséggel, de ilyenkor télvíz idején az ember elcsábul, főleg ha 3 hónapja nem volt bot a kezében.
Lapos fejő őshonos ragadozóhal ami szinte valamennyi édesvízünkben megtalálható a hegyvidéki patakok kivételével. Teste hosszúkás és erőteljes, a pikkelyek aprók, melyek átterjednek a fejre és a farokúszóra is.
A kikelő ivadék kezdetben szikzacskóját éli fel, majd ezután megkezdi ragadozó életmódját. Az ezek után következő időszakban máris a ragadozó ösztön működik, és bár csak nagyon apró élőlényekkel táplálkozik, azt már úgy teszi, ahogy felnőttként is.
Az alsó és a felső állkapcson, a vomeren és a palatinumon hegyes, kúpos ragadozófogak ülnek. Az állkapcson és a palatinumon a többinél jóval nagyobb ún. ebfogak találhatók. Szeme közepes nagyságú, homloka keskeny és egészen lapos.
A szájban az állkapcson, a vomeren, a palatinumon és a basihyalen erős ragadozófogak találhatók. A vomer lemezén és nyelén is vannak fogak. Úszói viszonylag fejlettek, a has- és a mellúszó megnyúlt, a farokúszó enyhén kivágott.
A vízben számtalan békés és ragadozó hal megfogására nyílik lehetőség, én azonban egyet a domolykót emelném ki, mely hazánk fő 'pisztrángpótlója'.
Táplálkozásban is különböznek egymástól, a hegyesfejű inkább apróállatevő, míg a tompafejű ragadozó életmódot folytat. A törzs a koponyától egyenletese kiszélesedő, hengerszerűen megnyúlt, átmenet nélkül kapcsolódik a farki részhez.
A menyhal a folyók rejtett, főleg éjjel aktív életmódot folytató ragadozója. Jelenleg egyetlen édesvízi tőkehalfélék képviselője.
Nagyon falánk ragadozó. Amíg kisebb, csigával, vízirovarokkal, férgekkel, apró halakkal él, kifejlődve minden víziállatot megtámad, amelyet képes lenyelni, így: mindenféle halat, békát, kígyót, vízimadarat és emlőst. Zsákmányára lesből támad.
Tavasszal, ősszel inkább állati eredetű csalit alkalmazzunk, szóba jöhet a giliszta, a lóbogár, csontkukac (csonticsokor), sőt előfordult már, hogy nagyobb példányai a ragadozóknak felkínált kisebb halakat is elkapták.
Nyíltvízi ragadozó hal, zsákmányát a felszín közelében ragadja meg. Folyókban kedveli az erősebb áramlású részeket, kőruganyok, kőgátak a sodrását, illetve duzzasztóművek oxigéndús alvizét.
Éjjeli ragadozó, kistestű állatokat fogyaszt, a nap nagy részét a tengerfenéken fekve tölti, ahol foltos színezete révén jól beleolvad környezetébe.
Ezek a kishalak , termetük miatt , az elsőszámú táplálékok a ragadozók számára . Ezért nem mernek világos felületek felett elúszni , ott maradni . Tehát ha kishalaunk , mindig sötét etetőanyagot használunk .
Telepítésüket az indokolta, hogy hazájukban több kilósra megnövő állatok kívánatos gazdasági halnak számítottak volna olyan területeken, ahol más ragadozó nem tudott volna megmaradni.
Féltem, hogy valami ragadozó esetleg megtréfált! Aztán lassan, a fékemet hol engedve, hol visszazárva az esti szürkületben, de még jól láthatóan a visz felszínére ért. Egy hatalmas hátuszonyt láttam, tudtam a harcsának nincs ilyenje, de mi ez?
Miután áttér a ragadozó életmódra, étlapján nagyszámban halak szerepelnek. Előszeretettel fogyasztja a sárgásabb tónusú halakat (kárász, compó), valamint az élénk színű halakat például vörösszárnyú keszeg. Megfogja a szúrós hátúszójú sügért is.
Az emlősök közül említést érdemel a ragadozó (Carnivora) barna medve (Ursus arctos), valamint a farkas (Canis lupus) jelentősebb állománya, amelyek csak a Tisza árterének hegyvidéki szakaszán fordulnak elő.
A kanál fémhuzal körüli pörgése okozza a víz rezgését, amely aztán támadásra ösztökéli a ragadozó halakat. A villantóknál nem csak a mozgásuk, hanem színük is döntő fontosságú lehet.
Nyilván megfigyelhető a gyors gyarapodásra képes állományok létszámának ingadozása, például kedvező időjárású nyarakon a mezei pockok hirtelen megszaporodása, ezt azonban rendszeresen az őket fogyasztó ragadozók számának gyarapodása követi.
Néhány hónapos kortól élete végig igazi ragadozó. Egyike a legnépszerűbb horgászhalaknak, fogására igen változatos módszereket alkalmaznak.
Félig fölső állású , hatalmasra tátható szájában erős és hegyes ragadozófogak ülnek. Szájhasítéka vízszintes, fölső állkapcsának hátsó széle a viszonylag nagy szem alá ér.
Egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk a süllő és egyben a sügérfélék legnagyobb képviselője vizeinkben. Feje hosszúkás, háta szürkészöld, oldala ezüstös színű. Szája csúcsbanyíló. A hátán kb.
A csuka legfontosabb érzékszerveinek egyike a szeme, így ebből kitűnik hogy nappali ragadozó. Előfordul ugyan olya eset is mikor a sötétedés után, a harcsának szánt csalira rabol, de ez elenyésző.
Kitűnő húsú, jól növekedő, tógazdaságban is tenyésztett ragadozó hal. A hím erősen territoriális, így stabilan csak nagyobb vizekben élhet sikeresen. Kemény aljzatú, nyáron zavaros nagy folyók, tavak aktív halragadozója.
A nagyobb pontyok esetenként a kisebb halakat is bekapják, de a ponty ettől még nem ragadozó. Étlapján megtalálható mindenféle féreg, csiga, kagyló, pióca, szitakötőlárva, tehát minden ami az iszapban rejtőzködik.
A süllő azért nem marad meg, mert nincs olyan tápláléka, mely ragadozó életmódra való áttérést segítené. A busának viszont nincs szüksége ilyen táplálékra.
Mindkettő ragadozó hal, rovarokkal, kis testű halakkal táplálkozik, az oxigén dús hegyi patakok lakója. A sebes pisztráng nagyobbra, de lassaban nő rokonánál. A sebes novembertől februárig ívik, a szivárványos januártól márciusig.
-k is a gyárilag készített különböző alaku és szinü rovarutánzatok, sőt ujabb időben Amerikában a ragadozó halak (harcsa, csuka) fogására oly C.-kat használnak, amelyek egy orsó alakulag összehajtott csillámlemezből állanak; l. még Horgászat.
A gyomra is csak egészen meleg vízben kényszeríti napi rendszerességgel a táplálkozásra. És még ekkor sem mindig kényszerül előbújni, hiszen olyan technikája van a halfogásra, ami a ragadozó halak világában is ritkaság.
    Lásd még: Horgászat, Ponty, Csali, Csuka, Harcsa

|