Tolna megye A horgászhelyeket kizárólag gyalogosan lehet megközelíteni. Még kerékpár sem használható. A tó körül nappal tilos a sátorverés. RészletekTengelici park-tó ...
Az összes fotó itt: Horgászhelyek hidegben Írta és fényképezte: ifj. Gyulai Ferenc Mehet ...
A horgászhelyünkhöz képest jó ötven méterrel arrébb sikerült a pontynak látszó tárgyat a part közelébe kényszeríteni és végre megláttuk a farok úszóját.
* a horgászhely kiválasztása (az adott vízterület ismerete a horgász részéről).
A horgászhely, a módszer, a felszerelés és a csali úgy választandó meg, hogy a hal kifogásakor annak lehetőség szerint ne okozzon kárt.
Amennyiben horgászhelyünk közelében csuka rablásra leszünk figyelmesek érdemes szerelékünket annak közvetlen közelébe, illetve a sűrű növényzet közelébe dobni. Teste erősen megnyúlt, hengerded, oldalról csak enyhén lapított.
Nem a legjobb horgászhely, de nekem később a szerencsét a helyválasztás hozta meg. A parton első dolgom volt, hogy a feeder botomat összeszereltem, és bevetettem. Úgy terveztem, hogy feeder lesz a kontroll a matchbot mellett.
Érzékeny, jól beállított úszóval az etetéssel odacsábított csapat szinte valamennyi tagját kifoghatjuk, sőt folyamatos etetéssel újabb és újabb csapatokat csábíthatunk nagyobb távolságról a horgászhelyre.
Az ennél nagyobb távolságban levő horgászhely pontos elérése szabályos módszerekkel az éjjeli órákban általában nem sok sikerrel kecsegtet, tehát nem érdemes a vizet ostorozni szerelékeinkkel, sem pedig tilosban lődörögni a sötétbe burkolózó tavon, ...
Akár partról, akár csónakból horgászunk, a horgászhelyet a legnagyobb óvatossággal közelítsük rneg. A felszerelést ne a vízparton állítsuk össze. Még a horgász vízre vetődő árnyéka is elriaszthatja a közelben lapuló csukát! ...
Itt illeszkedik a képbe ismét a radar, mivel az előzetesen már alaposan kiméregetett horgászhelyünket egyszerűen megtalálhatjuk, s nem bolygatjuk meg a kereséssel a beállt etetést.
Ilyenkor szükségmegoldásként a horgászhelyen növő bokrok vagy fák ágaiból nyert rövid villás végű kis ágacska is megteszi. Természetesen ennél sokkal kényelmesebb és profibb megoldások is lé-teznek.
Ha a Balaton egészét horgászvízzé tennék (ami még ma is törekvés) és a rendszeres halászat megszűnne, vagy más elgondolás szerint időszakos halászatot tartanának fenn, akkor sem nőne a horgászhelyek, a horgászlehetőségek száma, ...
Pergető horgászattal nagy vízterületet horgászhatunk le, ez megkönnyíti a jó horgászhelyek és az akadályok, kövezések pontos megismerését.
Módszer, felszerelés, horgászhely. Ezek együttese még nem biztosítja számunkra a biztos kapást. Minél alaposabban ismerjük a fogni kívánt halat, annál biztosabb a siker.
hogy - hacsak a helyi horgászrend nem szabályozza másképp - a méretkorlátozással védett halfajokat kifogásuk után nyomban, vagyis a horgászat folytatása előtt kell bejegyezni, az "Egyéb" kategóriába tartozókat a horgászhely elhagyása előtt, ...
Megfelelo etetéssel nagyobb rajokat huzamosabb ideig is horgászhelyünk közelében tarthatunk. Télen is táplálkozik, ezért a néhány fokosra hult vízben is eredményesen horgászható! A folyóvízi horgászok körében igen nagy népszeruségnek örvend.
Úgy gondolom, nem kell ezt a bot típust részletesen bemutatnom, mindenki ismeri és a finomszerelékes horgászok gyakran használják is. A bot 3,90-4,20 m közötti, 10-15 magastalpú gyűrűvel szerelt pálca, mely elsősorban a távoli horgászhelyek úszós ...
Mindent ugyan úgy csinálunk, mint a normál dobásnál, csak a hátralendítésnél engedjük el a zsinórt a kívánt irányba Horgászhelyet változtatunk, hogy a szél a, jó oldalról" fújjon Hazamegyünk Megkockáztatunk egy sérülést ...
feljön a vízfelszínre és légköri levegő szippantásával pótolja az oxigént, ilyenkor látott hallá válik a ponty, de ilyenkor a legnehezebb megfogni. Vannak viszont árulkodó jelek, amiről fel lehet ismerni, hogy pontyok tartózkodnak a horgászhelyünkön.
A horgászhelyen legegyszerűbben hűtőtáskában, szükség esetén árnyékban jól szellőző dobozban tárolható.
Lásd még: Horgászat, Ponty, Csali, Horog, Kapás
|