Állóvízi úszós rablóhalazás Erre a célra már évek óta két botot használok. Az egyik egy Gorilla telematch pálca, amely kellően gerinces bevágáskor és fárasztáskor egyaránt, így bírja a viszonylag vastagabb zsinórokat is.
Elsősorban állóvízi hal, legnépesebb állományai a sekély tavakban és víztározókban, az elöregedett holtágakban és a mocsarakban alakulnak ki.
Jellegzetes állóvízi, vagy mocsári halfaunája van a Tisza hullámterében, illetve a mentett oldalon lévő holtmedreknek.
Az állóvíziek zömökebbek, a folyóvíziek nyúlánkabbak, izmosabbak. Formás szépsége megítélés kérdése, gonosz pofájávaI inkább félelmetes. Feje a fajra jellemzően lapos, állkapcsa a kacsa csőréhez hasonlatos.
Tipikus állóvízi halfaj, a gyors áramlású folyórészeket kerüli. Nagyobb tavakban a litorális zóna nádasainak, gyékényeseinek, hinarasainak szegélyén, a környezetbe teljesen beleolvadva rejtőzködik.
A folyóvízben élő süllők általáltan nyúlánkabbak, míg az állóvíziek zömökebbek. Színe a hátán zöldesszürke, oldalt ezüstszürkés, hasa fehér. Testét apró, erősen bőrbenőtt pikkelyek borítják. Oldalait 6-8 halvány testre merőleges oldalfolt tarkítja.
Állóvízi hal, igyekszik elkerülni az áramlásos vízterületeket. Nagyobb állománya növényzettel dúsan benőtt tavakban, holtágakban fejlődik ki. A hímek 3, a nőstények 2 éves korukban válnak ivaréretté.
Tipikus állóvízi hal. Különösen az iszapos fenekű, vízinövényekben gazdag állóvizeket lakja. Nagyon igénytelen és szívós természetű. Olyan kevés vizű helyen is megél, ahol más halak már elpusztulnak. Befagyott mocsarakban is jól áttelel.
Testét 5-9 sötét, feketészöld keresztsáv díszíti, amelyek a folyóvizekben élőkön világosabbak, az állóvízi egyedeken gyakran egészen feketék. Az első hátúszó halványszürke alapszínű, hátsó részén egy kerek, fekete folt látható.
állóvízi változata él, szemben a "folyóvízi" nyúlánkabb egyedekkel. Szemgyűrűje pirosas (búzamag színű), innen a másik neve, a hát zöldesszürke, a has fehér, a páros úszók enyhén vörhenyesek, a páratlanok szürkésvörösek.
zengő2 horgász tó köröstarcsa állóvízi úszózás göböli tó dunai horgászkalandok horgászvizek sebes körös GAMAKATSU 2210S Finn hering saláta Grillezett lazac petrezselymes vajjal kortvelyes nagy álom kft Balzer Modul Atlantic Classic Line baja ...
Az úszó göm-bölyded formájú, vastagabb antennával mint az állóvíziek. A vastagabb antenna nemcsak a jó láthatóságot szolgálja, hanem a nagyobb csalikat is jobban elbírja.
Eredetileg három állományát különböztették meg: a tengerbe vándorlót, az állandóan édesvízben tartózkodót és az állóvízit.
Áramláskedvelő, bár búvóhelynek inkább a vízfolyások csendesebb visszaforgóit választja, eurytop. A víztér oxigén ellátottságára érzékeny. Emiatt állóvízi állományai csak a megfelelő oxigén ellátottságú vízterekben alakulnak ki Ennek ellenére inkább ...
Tipikus reofil halfaj, a gyorsan áramló folyószakaszokat kedveli, állóvízi állománya nem ismeretes. A folyók medrében, a parttól viszonylag távol keresi táplálékát.
See also: Horgászat, Pergető, Feeder, Ponty, Horog
 
|