Következetlenség Ez a legnagyobb és a legegyszerűbb hiba, amit elkövethetünk - de szerencsére ezt lehet a legkönnyebben is kijavítani. Szülés után nehéz a saját mindennapi menetrendünket átállítani, a babák azonban a rutint követik.
A következetlenség az egyik leggyakoribb szülői hiba, amibe a gyakorló anyukák és apukák beleeshetnek - és amit a szerdai gyerekek esetében hízelgésük vagy éppen akaratosságuk miatt rendkívül nehéz elkerülni.
A következetlenség azért veszélyes, mert világosan kijelölt határok nélkül nem alapozódik meg, és nem erősödhet meg a biztonságérzete. Ez pedig olyan hiány, amelyet később vagy egyáltalán nem tud majd, vagy nagyon nehéz lesz pótolnia.
A nevelési módszerek közül mindenképpen a legrosszabb a következetlenség. Amikor a szülő egyszer megdicséri csemetéjét, majd máskor, ugyanolyan helyzetben leszidja, vagy nem törődik vele, akkor a gyerek lelke 'lebegni' kezd.
Azonban az is gyakran előfordul, hogy a gyerek megérzi a szülő következetlenségét, megtalálja gyenge pontjait. Ha a felnőtt bizonytalan, a gyerek is az! Pedig ebben a korban mindennél jobban igényli az apróság az érzelmi biztonságot.
hogy ők mindent jól csinálnak, így még a gondolatát is elutasítják annak, hogy viselkedésükkel ők maguk okozzák gyermekük beilleszkedési zavarait. A leggyakoribb nevelési hibák közé tartozik a túlzott szigorúság, a kényeztetés, a következetlenség és ...
A legfontosabb azonban a következetesség, próbáljunk meg előre felkészülni minden lehetőségre. A lényeg, hogy a gyermek ne érezzen bizonytalanságot. A határozatlanságot, következetlenséget hamar észreveszik, és ki is használják.
vagy az ellenérdekeltek hatalmas erőfölényére gondolok, hanem az iskola rendszerszerű működéséből adódó törvényszerűségek "zord" voltára, ami nem enged meg, illetve a valóságos működés deformálódásával torol meg minden következetlenséget az elvi ...
Bármi rosszat tesz gyermekünk, mielőtt indulatosan reagálnánk, nyugodtan és megfontoltan vizsgáljuk meg, mi vezetett a csínytevésig. gyermeki agresszivitás vagy értékzavar oka gyakran a szülői következetlenség.
Lásd még: Szülés, Fejlődés, Szigor, Hiszti, Sírás
 
|