Kezdőlap (Iskoláskor)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Gyermeknevelés » Iskoláskor


 

Iskoláskor

Gyermeknevelés IskolarendszerIskolatáska

Iskoláskorban
Ritka esetben előfordulhat az, hogy a szülők csak iskolaérett korban figyelnek föl a fent említett tünetekre.

 


Iskoláskori változások
Fontos a rendszeres, lehetőleg azonos időpontokban történő, naponta minimum ötszöri étkezés. A reggeli a nap legfontosabb étkezése, tehát lehetőleg nyugodt körülmények között, mindennap szakítsunk időt rá.

Kisiskoláskor
Ilyenkor már kialakul a szégyenérzet a témával kapcsolatban, akár el is nevetgélik. Biztosra veszik, hogy az ő szüleik nem csinálnak ilyet. Ne hazudjunk vagy tereljünk, beszéljünk őszintén a dologról. Ne keltsünk félelmet sem benne.

Iskoláskorú gyerekünk már leviheti a szemetet, elmosogathat, felporszívózhat -- egyszóval segíthet a ház vagy háztartás körüli teendőkben.

Iskoláskor előtt rengeteg dolgot megtanulnak a gyerekek anélkül is, hogy tanítanánk őket. Hároméves korig a legtöbb kisgyerek elhagyja a pelenkát, annak azonban nincs jelentősége, hogy pontosan mikor.

Iskoláskor előtt a gyerekek még nem értik, hogy a halál végleges, az eltávozott már soha többé nem toppan be a szobába. Ám a szeretett személy elvesztésével járó fájdalmat már ők is átérzik, hiszen az illető nincs velük, hiányzik nekik.

Iskoláskorban már a gyermek kommunikatív, ezért jól kooperáló gyermekeknél elvégezhető az un. küszöbvizsgálat, ill. az objektív hallásvizsgálatok bizonyos része.

Az iskoláskorú gyermekek 60-90%-a szembesül a fogszuvasodás problémájával, mely az egyik leggyakoribb szájüregi megbetegedés a gyermekek között.

Az iskoláskorú gyerekek esetében is fontos, hogy minél hamarább visszavigyék az ellopott dolgot. A gyerekek olyankor már kezdik felfogni, hogy a lopás az rossz, de még nem egészen vannak tisztában a következményekkel.

Az iskoláskorú gyermekek körében végzett felmérésekből kiderül, hogy évről évre igen magas a tartáshibák száma, amely főként a mozgásszegény, ülő életmód következménye. A KSH korábbi kutatási eredményei ...

Az iskoláskor eléréséig minden negyedik kisgyermeknek lesz valamilyen szembetegsége. Ezeknek többsége nem okoz fájdalmat, a gyerek nem szól, csak szűrővizsgálatok útján derülhet tehát rá fény.

Óvodáskor végére, iskoláskor elejére sok gyermek fél a kiközösítéstől vagy nevetségessé válástól, majd az iskolában egyre inkább a realitásé lesz a főszerep (a testi sérülések, balesetek, tűzesetek, satöbbi adhatnak majd félelemre okot.) ...

Az iskoláskor eléréséig Magyarországon többször van ilyen vizsgálat: közvetlenül a megszületés után, három hónapos korban, 1 éves korban, 3 éves korban és az iskolába lépés előtt.

Normális szorongásnak mondható csecsemőnél a 6-8 hónaposoknál megfigyelhető idegenfélelem, a kisgyermekkorban jelentkező egyes fóbiák (bizonyos szintig az állatoktól való félelem is), az iskoláskorúak teljesítményszorongása, ...

Nálunk Magyarországon, (természetesen még nagyon sok helyen a világon) a gyerekek megszületésüktől iskoláskorukig több védőoltást is kapnak. Ezek nagy része életkorhoz kötött, kötelező védőoltás.

Ha sem egy segítőkész nagymamára nem számíthatunk, sem külön táborba nem tudjuk befizetni a csemetét, az iskoláskorú gyermekek felügyeletét és hasznos időtöltését biztosítja a nyári tanítási szünet időszakában a napközi tábor.

Ha kimarad, nagy az esély rá, hogy iskoláskorban disfunctios lesz a gyerek. Nem csak nehezen tudja a négyzetbe írni a számokat, a vonalközbe a betűket, de hibásan is olvashatja ki.

Iskoláskorban pedig a sport hiánya, valamint a közös családi étkezések gyakoriságának csökkenése vezethet elhízáshoz.

Amikor már a kislány iskoláskorú volt és fogorvoshoz mentek vele, az orvos az első vizsgálatnál azt javasolta, hogy vágják át a nyelvféket, mert az biztos nagyon akadályozza a kisgyereket evésnél is, meg a beszédnél is.

Sok felnőtt életében a gyermekkori, iskoláskori rendszerességet követő "rendetlen" időszakba a baba érkezésével áll be megint a rendszeresség.

A ma még önfeledten játszadozó, viháncoló, gondtalan gyermekünkből igen hamar iskoláskorú gyermek válik.

Emellett az iskoláskorúak az oktatási intézmények felől is egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve, valamint délutánjaik sem szabadok, hiszen kell az idő különórákra, sportolásra.

(Ez a képesség csak úgy iskoláskor táján jelenik meg a gyerekeknél, és a tanulásban is nagy szerepe van.) Ezért segítsük a rendszerezésben.

kéttannyelvű iskola: Manapság nem könnyű iskolát választani iskoláskorú gyerekünknek, na de az általános iskola után még árnyaltab...
Küzdelmes, de hősies kirándulás a Rám-szakadéknál ...

Egy iskoláskorú gyermeket már meg lehet tanítani arra, hogy az édesség, az ünnepi finomságok nem a jutalmazás, vagy ajándék tárgyai, hanem mint minden élelmiszernek, ennek is megvan a helye az egészséges táplálkozásban.

Arra ösztönözzük az iskoláskorúakat, hogy gondoljanak társaikra, azokra, akiket nem vár mesés ajándék, és osztályonként állítsanak össze legalább három csomagot. Bízunk abban, hogy a lehető legtöbb iskolai osztály fogja komolyan venni felhívásunkat! ...

3. Adj neki zsebpénzt! Iskoláskortól kezdve a gyerekek sok házi munkát el tudnak végezni. Akár fizetsz neki ezekért a feladatokért, akár nem, vagy ha csak zsebpénzt is adsz neki, kezdd el fejleszteni készségét saját pénze kezeléséhez.

A szülőnek kell szóba hozni a szexet, még az iskoláskor előtt!
- Ne féljünk a gyereknek bevallani, hogy kicsit feszélyezve érezzük magunkat (például pont azért, mert a mi szüleink a szexről soha nem beszéltek előttünk).

Megfigyelték, hogy azokban a családokban, ahol iskoláskorú gyermek van, kétszeres a felnőtt családtagok megbetegedésének kockázata, s egy beteg diák 36 százalékban továbbfertőzi legalább egy felmenőjét.

3. Iskoláskor eleje = konkrét műveletek korszaka. A gondolkodást mindinkább a gondolkodási műveletek használata, a logika jellemzi, de ez a logika még valamennyire kapcsolódik az érzéki benyomásokhoz.

A praktikus gyermekgondozási kézikönyv, szüléstől kezdve egészen az iskoláskorig ad hasznos tanácsokat. A könyvben több mint 400 ötlet rejlik, mely átfogó és nélkülözhetetlen segítséget nyújt, mind a szülők, mind az egész család részére.

Vannak gyermekek, akik egészen iskoláskorukig kedvelik a masszázsnak ezt a formáját. Az egész testre kiterjedő masszázshoz - a játszadozás és az erősítő gyakorlatok nélkül - mintegy 15 percre van szükség.

Ez természetes kíváncsiság, amit nem jó, ha büntetés, megszégyenítés követ.
(A felnőtteknek később, az iskoláskorban tapasztalt ismételt leskelődésére viszont már fel kell figyelni, és segíteni kell a gyermek szorongásoldásán pszichológus bevonásával.

Hatéves kor után a táplálékallergiák gyógyulási aránya sokkal kisebb, mint a korai életkorban.
A csecsemők tehéntej-allergiája az esetek 80-90%-ában 3 éven belül megszűnik, iskoláskorban csak 25-50%-ban várható javulás.

A szem problémái gyakran csak iskoláskorban kerülnek felismerésre. A súlyos látásromlás sokszor csak évekkel később jelentkezik.

Tapasztalatait, tanácsait, tantestületi értekezleten kellett elmondania. Ezzel szemben a papság kötelessége csupán a hitoktatás felügyelete, az iskoláskorú gyerekek létszámának jelentése az igazgatónak, ...

Ha lefekteted este 7-kor, hogy nyugodt estétek legyen, ne csodálkozz, ha hajnali 5-6-kor már fentvan (ez nem vicc, egy ismerősömék ezt a hibát mindkét gyereknél elkövették és még iskoláskorban is csodaszámba ment, ha reggel 6 után keltek a gyerekek, ...

a teljesítményszorongás, kudarckerülés, agresszió, visszahúzódás és gátoltság, figyelemfelkeltő viselkedés. A keresztcsatornák összehangolásának hiánya is feltűnő. Tanulási zavarban hazai és a nemzetközi statisztikai adatok szerint az iskoláskorú ...

A kisgyerek játék közben a finomabb izmai feletti kontrollját fejleszti, ez teszi majd lehetővé az írást és a rajzolást, és általában a kéz munkára való használatát. Az iskoláskorban kialakuló, ...

Lásd még: Fejlődés, Csecsemő, Szülés, Kisgyermek, Születés

Gyermeknevelés IskolarendszerIskolatáska

 
 rssRSS