Éppen ezért a felnőtté válás folyamatában a szülőnek beavató szerepe van. Ő az, aki segíthet felnövekvő gyermeke számára, annak lelki érettségi szintjének megfelelő tantárgyat, foglalkozást, érdeklődési kört találni.
A digitális bennszülöttek felnőtté válásának nehézségeiről A "digitális bennszülöttek" felnőtté válásának nehézségei állnak a Diákok az Akadémián című program előadásainak a középpontjában - a csütörtöki rendezvényre A magyar tudomány ünnepe ...
A felnőtté válás biztos jele, amikor úgy érezzük, szeretnénk végre önálló életet kezdeni. ...
Történetünk a Felnőtté Válás. Hatos karika a képernyőn - Jó ízlésű gyerek, tudatos szülő és a televízió felelőssége ...
Az anyai ösztön a felnőtté válással kiteljesedik a nőben, és az idősebb korral sem múlik el. Sőt, néha az anyai ösztön a nagymamasággal még nagyobb ösztönné válik, és így túlzássá is fajulhat.
A baba egészséges felnőtté válását alapozza meg a helyes táplálás. Sok kismama csak a baba születése után foglalkozik azzal, hogy miként táplálja kisbabáját, holott a táplálkozás már a terhesség alatt is rendkívül fontos, ...
A mese elismeri, hogy a felnőtté válás igen nehéz, veszedelmeket, buktatókat magában rejtő folyamat - ezt mutatják a veszélyek, melyekkel a mesehősnek vándorútján meg kell küzdenie.
Egyre fiatalabbak, amikor a testük már a felnőtté válás útjára lép. Korunk is sietteti őket, hogy minél hamarabb kipróbáljanak minden olyat, ami a felnőtt világhoz tartozik.
A születéstől a felnőtté válásig a szülő feladata hogy a gyereket felkészítse az életre.
(Milyen kapaszkodókat adhatunk diákjainknak a felnőtté váláshoz?) Figyelve gimnazista korú tanítványaimat, újra, s újra meg kell állapítanom: nem akarnak, félnek felnőtté válni az általunk meghatározott világban.
Ennek pedig nagyrészt az az oka, hogy ez egy átmeneti társadalmi helyzetben lévő korosztály, amelyik a felnőtté válás folyamatában van.
A felnőttek, mire végigjárják a fent vázolt utat gyermekkoruktól felnőtté válásukig, tele vannak szorongással, fájdalommal, a fájdalomtól való félelemmel. Mit is adhatnának gyermekeiknek?
Azt mindenki tudja, hogy a felnőtté válás idején erősen dolgoznak bennünk a hormonok. Azt viszont már kevesebben sejtik, hogy a kamaszok érthetetlen viselkedésének oka az agyban keresendő.
Amikor alkalom adódik rá a gyermekkor befejeződésével és a felnőtté válás hajnalán, minden lehetőséget meg kell ragadni hozzá.
A gének által megadott ritmus azonban önmagában kevés lenne a gyermek felnőtté válásához.
A gyerekek birodalmának kialakítása csecsemőkortól a felnőtté válásig változó igényű és folyamatos feladat. Minden ember fejlődését erősen befolyásolja, sőt meghatározza a szülő-gyermek kapcsolat és a környezet.
Nem árt azonban odafigyelned rá felnőtté válását követően sem, hiszen elszántsága könnyen a visszájára fordulhat - így pedig, ha nem kap elég szeretetet és támogatást, akár egy számító pénzember is válhat belőle.
A természeti népeknél a szexualitásba való beavatás szertartásos jellegű és nem kerítenek neki kimondottan nagy feneket. A gyermeklétből felnőtté válás zökkenőmentesen, egyik napról a másikra történik. Nem úgy a mi modern társadalmunkban.
Teljesen természetes, ha megijed, mint ahogy az is, ha közömbösen vagy büszkén fogadja a felnőtté válás első hírnökét. Érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet a waldorf-pedagógia.
Az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában, az egész Közel-Keleten és Afrikában, a csendes-óceáni szigetvilágban és a Fülöp-szigeteken, ma is rutinszerűen elvégzik a fiúgyermekeken, valamikor az újszülöttkor és a felnőtté válás között.
Lásd még: Válás, Fejlődés, Kamasz, Születés, Kamaszkor
 
|