Dackorszaknak az 1-3 év közötti időszakot nevezzük (sajnos az önállóságra törekvés ezen időszakának elnevezése nem éppen találó).
A dackorszak Fülöp Éva Kezdő szülőként, kislányom jóvoltából, mostanában tapasztalom meg, mit is jelent a szó: dackorszak.
Dackorszak,avagy hogyan éljük túl?... Minden szülő életében előbb vagy utóbb eljön az az idő, amikor gyermeke eléri a bűvös kétéves kort, azaz a rettegett dackorszak kezdetét.
A dackorszak is egy fejlődési lépcső Mint tudjuk a dackorszak az akarat fejlődésének velejárója. Tudja, hogy mit akar, de sok esetben még nem tudja kivitelezni, vagy nem mindig van rá idő.
Dackorszak gyermekünk életében Írta: Bálint Emma - óvónő A szülők nem mindig értik a gyerek önállósodási törekvéseit, ezért nyomják el az én-érvényesítő próbálkozásait. A kisgyermek két-hároméves koráig teljesen kiszolgáltatott a felnőtteknek.
Ez már a dackorszak / Fotó: Fotolia Egy gyermek sokféleképpen kifejezheti a nemtetszését: van, aki elvakult dühében addig sír, míg el nem hányja magát, más csemete pedig inkább a földhöz veri magát, így fejezve ki a tiltakozását.
Hisztik és dackorszakok - avagy hogyan kezeljük a kezelhetetlent A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező! Címzett neve: ...
Dackorszak indul! Ahogy elfújja a gyertyát a szülinapi tortán a lurkó, mintha egyúttal a boldogságos babázás idejét is elfújta volna. Vége a nyugis reggeleknek, komótos vásárolgatásnak, békés délutáni homokozásnak. Helyette jön az "én akarom! ...
Dackorszak A dackorszak előtt beszélni kell a tiltás-megengedés egyensúlyáról.
Dackorszak A kisgyermekkor sajátos fejlődési szakasza, a legtöbbször 2-3 éves korban alakul ki, csak ritkán később.
A dackorszak első megnyilvánulásai az első és a harmadik életév között jelentkeznek. A csemete ekkor ébred tudatára rohamosan fejlődő értelmi és fizikai képességeinek, amit a felnőttek igyekeznek bizonyos korlátok közé szorítani.
A dackorszak egy és három éves kor között léphet fel a gyerekeknél. Nem minden gyerekre jellemző, ez függ attól, milyen habitusú, mennyire kiegyensúlyozott környezetben él a gyerek.
A dackorszakod alatt számtalan dolgot vertél belém. Először is talán a megbocsátást, azt az igazit, amikor a rossz érzés, a másik iránt érzett feszültség tökéletesen feloldódik, nem marad tüske, magát húsba beevő apró kis sérelemhulladék.
A dackorszak legtalálóbb mondatát közli a Snappy vidám színű pólója, melyért 2780 forintot kell áldoznod. Ezt a darabot 86-ostól 154-es méretig tudod megrendelni. A Lucky Vampire Gang webáruház egységes áron kínálja szókimondó pólócsodáit.
Az a rémes dackorszak. A dac szó szinonimái: önfejűség, makacsság, nyakasság, csökönyösség, akaratosság, ellenkezés, ellenszegülés, kihívás, konokság, makrancosság. Szinte valamennyi szinonima negatív tartalmat sugall.
A kisgyermekek dackorszakáról ...Gyermeked második hisztériás rohama a mai nap, semmi jelét nem mutatja, hogy valamikor vége akarna szakadni.
Néhány gondolat a dackorszak kellős közepében járó gyermekek szülei számára: ...
Semmi kétség, itt a szülőket rettegésben tartó dackorszak, amely általában a gyerekek kétéves korában köszönt be. A jó hír az, hogy a lurkók hároméves korukra "kinövik".
Egy 2 éves gyermek valóban elég nagy már, de épp bekerül a dackorszakba, rengeteg új élmény éri, melyek feldolgozásához egyedül még éretlen lehet, egyre többet követel a világ, minden tele van szabályokkal, de ahhoz még kicsi, ...
A szeszélyes viselkedés még a dackorszak előtt próbálkozás arra, hogy a gyerek kifejezze a haragját, frusztrációját. Ez egybeesik a helyes-helytelen megtanulásával.
Nála a dackorszak kb. 10 hónaposan kezdődött. Persze eleinte hagytam, hadd ismerkedjen, hiszen állítólag szófogadatlan gyerek nincs, csak ismerkedik. Hát hagytam, hadd fedezze fel a világot, és önmagát, valamint hadd legyen önmaga. » ...
- ez a periódus dackorszak néven is ismert. Ilyenkor számos viselkedési problémát figyelhetünk meg gyermekünknél, azonban ezek többsége egyszerűen orvosolható.
Az egy, két, három és négyéves kisgyerekek fizikai és pszichés fejlődését kísérjük végig, szót ejtünk a dackorszakról, dühkitörésekről és azok "kezeléséről" vagy figyelmen kívül hagyásáról.
Már nemcsak nappalra, de éjszakára is szobatisztává válik. Szívesen megy kortársközösségbe. A 2-2,5 éves korban megjelenő "dackorszak" ebben az életkorban kifejezetté válik. Beszéde érthető, szókincse egyre fejlődik.
Ahogyan a terhesség és a szülés alatt megtapasztaltuk, hogy önálló, értelmes, szabad lényként kell tisztelnünk őt, ne feledjük el ezt az attitűdöt majd a dackorszak és a serdülőkor kritikus pillanataiban sem.
Semmi értelme azonban mártírarccal elpakolni, lelki fröccsöt tartani, ne adj isten, ordítozni vele: épp az ellenkező hatást válthatjuk ki egy második dackorszakát élő kamaszból, mint amit szeretnénk.
Lásd még: Hiszti, Fejlődés, Születés, Kisgyerek, Szoptatás
 
|