alapvonal: a betűszemek alsó érintőpontját összekötő vonal
sor segédegyenese: a sor első betűszemének alsó érintőpontja a sor utolsó betűszemének alsó érintőpontja összekötésével keletkező egyenes ...
Ebben az esetben a "p" betű az alapvonaltól kissé megemelkedik, a fej rész szabályos és olvasható, de nem hangsúlyos, a szár arányosan hosszú, határozott, és enyhén megnyílik.
Amikor az egyén nem képes önmagát megvalósítani, akkor keskenyekké válnak a közök, lendületessé és hullámossá az alapvonal. Hanyagul fonalas vagy olvashatatlan az írás.
Jelentős ambícióinak szimbólumaként aláírása igen lendületes és formáiban magasba törő, emelkedő alapvonallal.
Harmadik-negyedik osztályban az eddig kijelölt zónahatárokban való írás helyett csak az alapvonalra írnak a gyerekek.
A karika a kerek egész, s mint ilyen, az emberre vonatkoztatva az ego. A jobbról mellérendelt száracska a szociális oldal felőli megmérettetés. Mindez az alapvonalon, azaz a jelenben, a hétköznapokban.
Emlékeztethet bennünket egy kellemesebb, virágfüzér-szerű látványra, mint például az u betű, de mintegy sátort borítva az alapvonalra, árkádszerűen el is zárhatja az utat, például az n betű. Befogadást, vagy elzárást jeleznek e formák?
Lásd még: Vonal, Árkád, Személyiségkép, Betűk, Ékezet
 
|