Önkéntes exportkorlátozás Az egyoldalúan - az exportőr vagy az importőr ország részéről - alkalmazott mennyiségi korlátozások mellett léteznek megállapodáson alapuló korlátozások is.
Milyen korlátozásokkal nyújtja a biztosító a szolgáltatásait? A keletkezett kár egy részét a biztosított - a szerződésben meghatározott mértékben - önrészesedésként maga viseli.
- korlátozások a különösen veszélye anyagokra - Kivételek: amikre más jogszabály vonatkozik: gyógyszerek, élelmiszeradalékok, növényvédőszerek, hulladékok kis zö9ldszervezet keveset tud tenni a vegyipari lobbicsoportokkal szemben ...
Sok korlátozást megszüntet az új Ptk., ám még akadnak felesleges megkötések Az új Polgári törvénykönyv tervezete a legtöbb kérdésben megengedi, hogy a tagok a társasági szerződésben eltérjenek a törvényben lefektetett megoldásoktól, a gazdaság ...
Összegkorlátozás és kiviteli igazolás nélkül vihető ki az országból, illetve hozható be az országba bármilyen fizetőeszköz. 2002. január 1-jétől a korábbi devizakorlátozások teljesen megszűntek.
állami önkorlátozás elve nem lehet minden társadalomban negatívan megnyilvánuló esetet bűncselekményként kezelni (pl.: az állatkínzás csak szabálysértésnek minősül) büntetőjogi jogszabályt csak törvény alkothat ...
Olyan jogi korlátozás, mely alapján az ingatlant terhelő tartozás behajtását hatósági úton kell végrehajtani. A tulajdoni lapon külön bejegyzés hívja fel erre a figyelmet. Kapcsolódó fogalmak Ingatlan Jelzálogjog Tulajdoni lap Végrehajtás ...
Mennyiségi korlátozás. Általában termékek adott országba történő behozatalával kapcsolatosan használják. kontír(ozás) A gazdasági eseményeknek főkönyvi számlákra történő könyvelése. Könyvelő programok a kontír rövidítést is használják.
A kockázati korlátozások kiterjednek a befektetések területére is. A hitelintézet a szavatoló tőkéjének tizenöt százalékát meghaladó közvetlen és közvetett tulajdoni hányadot megtestesítő befektetést - más, ...
Mennyiségi korlátozások A szabályozás legerőteljesebb eszközei. Általában az importban alkalmazzák azzal a céllal, hogy a behozatal egy időszakban ne haladjon meg egy előre megállapított érték- vagy mennyiséghatárt. A korlátozások az ún.
Tulajdonjog korlátozása Más tulajdonában lévő dolgon fennálló jog, amelynek megszerzése csak a dolog tulajdonától lehetséges. Tulajdonjogviszony ...
külső források korlátozása vállalati foglalkoztatási lehetőségek korlátozottsága vannak jövőorientált életpályák és életpálya tervek az adott munkakörben mind szakmailag, mind személyesen kompetens a munkavállaló ...
Unilevel: Nincs korlátozás mennyi tagot lehet beszervezni az első szintre, akik 'eladják' a terméket a végfelhasználóknak.
Nyitvatartási idő korlátozása A jegyző bejelentés alapján vagy hivatalból - a lakók egészséges életkörülményeinek és pihenéshez való jogának biztosítása érdekében - a külön jogszabályban meghatározott veszélyes mértékű zaj esetén az üzlet ...
Folyik a vita, hogy ezt a túl nagy terhet az összeg mely tagjainak, azaz mely népességcsoportoknak kell elsősorban csökkenteniük, és milyen módon, azaz a szaporodás korlátozásával, ...
Szövetkezetet természetes személyek és - törvényben meghatározott korlátozásokkal - jogi személyek alapíthatnak.
Felmondási tilalmak és korlátozások Tilos a munkáltatói rendes felmondás, ha a munkavállaló újbóli elhelyezkedése különleges nehézségbe ütközne, például a munkavállaló * keresőképtelensége, * terhessége, * szülési, gyermekgondozási, ...
A kis városban ahol élünk, felkínáltak egy telket bérbe, amelyre bizonyos korlátozással építhettünk volna, de mindig ki lettünk volna szolgáltatva a helyi önkormányzatnak.
igen gyakran hathatós politikai támogatást kapnak azoktól a termelői, valamint munkavállalói csoportoktól, amelyek - mivel csupán korlátozottan piacképes termékekkel, készségekkel és ismeretekkel rendelkeznek - érdekeltek a verseny korlátozásával ...
Ha a vállalatok módot találnak a verseny korlátozására, akkor ez jóléti veszteségekkel és az erőforrások nem hatékony elosztásával jár.
Központi gondolat a pénz utáni jövedelem, vagyis a kamat szedésére vonatkozó korlátozás.
Az adóparadicsomokban alapvetően két fajta bank létezik, az "A" és a "B" vagy ahogy más helyszíneken nevezik, az unrestricted (korlátozás nélküli) és a restricted (korlátozott) jogosítvánnyal rendelkezők.
Embargónak nevezzük közgazdasági értelmezésben azt a kereskedelem és beruházás területein bevezetett részleges vagy teljes korlátozást (másként fogalmazva zárlatot), amelyet egyes ország(ok) vezetnek be egy adott állam ellen.
Ezek azok a pénzügyi instrumentumok, amelyek azonnal és korlátozás nélkül felhasználhatók fizetőeszközként. A tágabb értelemben vett pénz (M2) a fenti pénzÂaggregátum és a határidős takarék- és devizabetétek összege.
Egy olyan naplementének, amit bárki korlátozás nélkül élvezhet, azaz "fogyaszthat" nincs közgazdasági értéke, bármekkora esztétikai értéke is van.
Devizakülföldiek a Magyar Államkötvényt a hatályos devizajogszabályok és a Kibocsátó esetleges korlátozásai figyelembe vételével vásárolhatják meg és ruházhatják át.
Korlátozott cselekvőképesség: a cselekvőképesség törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos, egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül.
Cégek és magánszemélyek által egyaránt vásárolható, bemutatóra szóló, állam által kibocsátott korlátozás nélkül átruházható értékpapír. Egy éves futamidejű, fix kamatozású, jegyzés útján kerül értékesítésre.
- Cafeteria jellegű, de nem része a cafeteriának, ezért semmiféle korlátozás alá nem esik, - Adó- és járulék mentes, - Perbe nem fogható, - Nem inkasszálható, (mindenét elviheti az APEH, kivéve, ebben a befektetésben lévő pénzt) ...
Trailing stop megbízás (Csúszó stop): Az esetlegesen bekövetkező veszteség korlátozása érdekében adott megbízás. Trailing stop szint a piaci ártól az ügyfél által meghatározott távolságban van.
Vállalatok összehangolt magatartása, amely a gazdasági verseny akadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy szándéktól függetlenül ilyen hatást fejt ki.
A versenytorzulás elkerülése és a szabályozási arbitrázs lehetőségének korlátozása érdekében e változtatásoknak összhangban kell lenniük a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság - a bankok nemzetközi tőkekövetelményeivel foglalkozó globális fórum - által ...
A gazdasági verseny akadályozását, korlátozását vagy torzítását célzó összehangolt vállalati magatartás. Amennyiben a kartell létéből fakadó piactorzító hatás jelentősnek minősül, úgy ez a megállapodás törvényellenesnek minősül.
az igénybevétel/hozzáférés korlátozása (kapacitás szabályozás, beutalási rend stb.) szakmai működés szabályozása, az EBM elvek alkalmazásának megkövetelése finanszírozási technikák alkalmazása (bázis finanszírozás, degresszió, TVK stb.) ...
a cselekvőképesség törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül.
A jogszabályokon kívül az alapkezelőnek az önként vállalt korlátozásokat is be kell tartania, azaz az alapkezelési szabályzatában leírt befektetési politikának megfelelően kell működnie.
- bírósági ítéleten alapuló tulajdoni korlátozás; - bírósági vagy hatósági határozaton alapuló telekalakítási és építési tilalom elrendelésének ténye, valamint egyéb építésügyi korlátozás, kivéve, ...
- Állami támogatások korlátozásának elve: az államháztartás alrendszerei nem nyújthatnak a költségvetéseik terhére olyam kiadást vagy bevételkiesést jelentő támogatást, ...
Nagy pályázat:A támogatható költségek összege meghaladja a 100 millió forintot, korlátozás alá eső kapacitások bővítésére irányul ugyanolyan, vagy nagyobb kapacitás párhuzamos megszűntetésével, ...
Érdemes ezt még kiegészíteni a kártyához kapcsolódó számlán lévő összeg korlátozásával is. Többfajta virtuális kártyaszám létezik, de mindegyik csak internetes vásárláshoz használható.
Ebben az esetben a Salesclub összes funkcióját használhatja, korlátozás csak a Bankmarket keres-kínál funkciójára vonatkozik.
Jegyzett tőke: Az a tőkerész, amelyet a tulajdonosok a hitelintézet alapításakor, illetve tőkeemeléskor időbeli korlátozás nélkül bocsátottak a vállalkozás rendelkezésére azért, hogy abban tulajdonosi részesedést szerezzenek, illetve növeljék azt.
A rendelkezés jogának korlátozása. Például vételár megfizetése, hitel visszafizetése, tartási vagy életjáradéki jog biztosítására szolgál e tilalom. E tilalom jogosultjának beleegyezése nélkül az ingatlan nem értékesíthető és nem terhelhető.
a (lásd: cselekvőképesség) törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül.
Az ingatlanokat terhelő követelések kielégítését biztosító jogi korlátozás arra az esetre, ha a követelés teljesítését hatósági úton kell végrehajtani. A tulajdoni lap III.
- állami piacszabályozás (pl. import-korlátozások) - természetes monopóliumok (az optimális üzemméret nagysága lehetővé teszi, hogy a vállalat egymaga kielégítse a piaci keresletet) Tökéletesen versenyző vállalat: Bevételek: ...
A tisztességtelen piaci magatartást és a verseny korlátozását megakadályozni hivatott szerv (1996. évi LVII. tv.). Giro Giro Elszámolási Zrt., amely a nagytömegű, kisértékű egyedi átutalásokat végző Bankközi Klíring Rendszert működteti.
energia mértékegységeként korlátozás nélkül használható nem SI mértékegység a wattóra (Wh) és a kilowattóra (kWh). 1 Wh = 3600 J 1 kWh = 3,6 MJ Csak az atom- és magfizikában használható energia mértékegység az elektronvolt (eV).
a törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozotta... Tovább » környezetszennyezési felelősségbiztosítás ...
A Budapesti Értéktőzsdén kereskedett társaságok "B" kategóriájára vonatkozó szabályok: nincs korlátozás a bevezetendő részvénysorozat tekintetében, a közkézhányadról is csak felvilágosítást kell adni a Tőzsdének, ahogy a tulajdonosokról is.
A forint konvertibilissá válásával, ami azt jelenti, hogy szinte korlátozás nélkül lehet külföldi valutához jutni forint ellenében, csökkent a devizaszámlák jelentősége.
Kamatozó Kincstárjegy Bemutatóra szóló, magánszemélyek és cégek egyaránt vásárolhatják, korlátozás nélkül átruházható (eladható). Egy éves futamidejű, fix kamatozású, jegyzés útján értékesítésre kerülő értékpapír.
A bank a pénzügyi intézmények két típusa közül az egyik, az "univerzális" hitelintézet, amely teljes körü pénzintézeti tevékenységet végez az ügyfélkör korlátozása nélkül, ...
Kamatozó Kincstárjegy - cégek és magánszemélyek által egyaránt vásárolható, bemutatóra szóló, korlátozás nélkül átruházható értékpapír. Egy éves futamidejű, fix kamatozású, jegyzés útján kerül értékesítésre.
A külföldi valuták és devizák keresletének és kínálatának összessége a valuta- és devizapiac. Ha az átváltás szabadon, korlátozások nélkül történik, akkor konvertibilis devizákról beszélünk. A konvertibilitásnak több típusa ismert: ...
Befektetési bank: olyan szakosított pénzintézet, amely csak a pénzintézeti törvényben foglalt korlátozásokkal fogadhat el betéteket, illetve vezethet bankszámlát, ...
Az állampapírokba történő befektetésekre - azok alacsony kockázata miatt - kevesebb korlátozás vonatkozik, míg például a részvényekbe, vállalati kötvényekbe, ...
hozzájárulások (megállapodások) birtokában köz- vagy magánterületen, továbbá munkahelyen, oktatási, nevelési, egészségügyi, kulturális, sportintézmény területén elhelyezett automatából csomagolt élelmiszert, külön jogszabályban előírt korlátozással ...
Azt jelenti, hogy a jogképes (természetes vagy jogi) személy jogviszonyok alanya lehet, jogai, illetőleg kötelezettségei lehetnek (pl. örökölhet). Az ember születésétől a haláláig korlátozás nélkül jogképes.
polgári jogi, sőt alkotmányjogi fogalom, azt jelenti, hogy a jogképes (természetes vagy jogi) személy jogviszonyok alanya lehet; jogai, illetőleg kötelezettségei lehetnek (pl. örökölhet). Az ember születésétől a haláláig korlátozás nélkül jogképes.
    Lásd még: Érték, Hitel, Kockázat, Munka, Kötelezettség

|