| |
Tőkehal gombával recept Elkészítésí idő: 60 perc Elkészítés: A felaprított hagymát, fokhagymát megpirítjuk az olajban, hozzáadjuk a sáfrányt, szeletelt gombát, burgonyát, felöntjük egy kevés vízzel, és pár percig főzzük.
Tőkehalfilé tormás köntösben Hozzávalók: 4 személyre: 2 cékla, 400 g zeller, só, bors, 1 cs. zöldhagyma, 5 ek. olívaolaj, 1 tk. mustármag, 6 ek. húsleves, 4 szelet tőkehal (egyenként kb. 180 g), 2 ek. liszt, 3 ek. aprított petrezselyem, 2 ek.
A tőkehalat 24 órára hideg vízbe áztatjuk, közben háromszor-négyszer lecseréljük a vizet. Lecsöpögtetjük a halat, egy lábosba tesszük a kakukkfűvel, a babérlevéllel, a petrezselyemmel és a fél citrom levével.
Tőkehal saltimbocca uborkakompóttal - meglepő és finom
Az olasz konyha egyik remeke a pármai sonkával és zsályalevelekkel töltött borjúkaraj. Én ennek a halas változatát készítettem el tőkehalból.
A haltörzseket és a tőkehalmájat vékony szeletekre vágjuk, hozzáadjuk az elmorzsolt ringlit, a kis kockára vágott kemény tojást, uborkát, kimagozott olívabogyót, pritamin paprikát.
Közben kivajazunk egy hőálló sütőformát, majd a tőkehalfiléket egymás mellé helyezzük benne és a borral, meg a citromlével leöntjük őket.
Tőkehal bazsalikomos paradicsomágyon Erről az ételről még nincs kép :( Küldj be fotót, ha Te elkészítetted! Hozzávalók ...
Tőkehal mikrohullámú sütőben A halat tedd egy széles a mikrohullámú sütőre rezisztens edénybe, sózd és borsozd meg, szórj rá néhány szál reszelt citromhéjat és locsold meg citromlével, majd fedd le. A ...
Tőkehal sörtésztában remulád mártással, rizzsel Sajnos még mindig nem akar elmúlni a gyomorhurutom maradéktalanul, még mindig tartózkodnom kell a "súlyosabb" ételektől, ezért mostanában a blogra sem tudtam/tudok izgalmasabb ételekről, ...
Piros tőkehal fűszeres kuszkusszal és aranybarna mazsolával Szerző: Sáfrány Zsófia Forrás: Kulináris Világ ...
Párolt tőkehal gyömbéres gombával Érdekel + Kevés egészségesebb étel létezik, mint a hal zöldségekkel. Próbáld ki a következő könnyű és finom zöldséges-halas receptet! ...
A tőkehalfiléket sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával bedörzsöljük, olívaolajjal meglocsoljuk és egy órára hűtőbe tesszük. Egy serpenyőt felforrósítunk, beletesszük a halfiléket, és pár percig sütjük.
Vajban sült tőkehalfilé párol rizzsel Egyszerű, gyors és finom. Ilyennek kell lenni egy vacsorának. Egy újabb hűtőpakolás eredményeként került elő a fagyasztó mélyéről pár tőkehalfilé, így született ez az étel.
Busa olajos magvakkal Milyen a biolecsó? Sült spárga Paradicsomos spárga Citromos pulykamellfilé Zabkása aszalt és déligyümölcsökkel Lecsós-cukkinis tőkehal ...
Tőkehal finom gombamártással Mint egy őszi szimfónia nyitánya gomba-témára: főzzenek finom mártást az erdő illatos királynőiből. A mi ajánlatunk, hogy kóstolják meg a tőkehal mártásaként, de próbálják ki tésztával, gnocchival vagy rizzsel is.
Tőkehalfilé fekete olívás olajjal Hozzávalók 4 személyre 400 g nem besózott tőkehal 4 paradicsom 8 tavaszi zsenge hagyma Borges Cherry ecet (vagy más gyümölcsecet) Fekete olívás olaj ...
Tőkehalmártás céklával 30 dkg közönséges tőkehalfilé; 4 dl hal alaplé; 1 nagy burgonya; 1 nagy cékla; 1/2 teás¬kanál egész köménymag; 1 mustármagos uborka (konzerv); 1 kis kígyóuborka; 1 csomó metélőhagyma ; 2 dl tejföl; ...
Tőkehalsteak aprórákokkal, vadrizzsel és jázminrizzsel Vöröstonhal borskéregben burgonyasalátával Fogas roston, spárgával ...
Tőkehalfilé sajttal Hozzávalók: 4db 20dkg-os tőkehalfilé 1 fej hagyma só 1 mokkáskanál édes paprika 1 csomó petrezselyemzöld 5 dkg vaj 8 vékony szelet ormánsági sajt 1/2 tubus szardella paszta 2 paradicsom 1 citrom leve és reszelt héja ...
Tőkehalszeletek bazsalikomos fokhagyma-mártással Hozzávalók 4 adaghoz: 45 dkg tőkehalszelet, 2 kávéskanál olívaolaj, 2 kávéskanál frissen facsart citromlé, 5 dkg friss bazsalikom. Tovább... Gombás máj ...
Gombás tőkehalfilé A tengeri halfilét besózzuk, citrommal, olívaolajjal meglocsolgatjuk, és kevés borssal ízesítjük. 160 C-fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt elkészülünk vele. A gombát megmossuk, szeleteljük, és olívaolajon megpároljuk.
Fekete tőkehalszeletek almaborban Hozzávalók: 4 szelet fekete tőkehal, 2 dl tej, 5 evőkanál liszt, szerecsendió, só, bors, 2 evőkanál margarin, 6 gyöngyhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl almabor, 5 evőkanál tejföl, tárkony, petrezselyem ...
Rántott tőkehal-filé nyers zöldségekkel és fűszeres szósszal: Hozzávalók: 150-200 g halfilé személyenként fehér liszt 2 ...
Tőkehaluk dettó!!! max írta... Látod ezért gazdaságos:-((, többet erre nem költesz ( náluk):-))) A többihez gratula, elkezdődött a böjt?
Tőkehal chorizóval Van, akit a szálka, van, akit az a fránya halkés riaszt el, de tény: honfitársaink messze kevesebb halat fogyasztanak, mint az egészségesebb nemzetek fiai. Pedig a hal nem bánt, csak tessék megkóstoln... > bővebben >>> ...
Tőkehal brokkolival, csőben sütve Zöldséges rakott padlizsán Zöldséges lasagne Gombás-spárgás pite Tortellíni sajtos zöldségmártásban ...
Tőkehalmáj lazackaviárral és zelleres burgonyapürével Friss hírek Olvasnivaló: Az angol karácsony sztárja: a 'pud' ...
tőkehal [szerkesztés] Baklava Diós, mézes, balkáni sütemény rétestésztában. Bővebben: [szerkesztés] Bakonyi módon ...
Tőkehal petrezselyemmel, oreganoval, chilipaprikával és zöldcitrommal Hozzávalók: 4 db 25-35 dkg-os tőkehal szelet (lehet 3 cm vastag), 1-2 evőkanál olívaolaj, fél evőkanál szárított oregano, 2 marék apróra vágott friss petrezselyem, 1 közepesen nagy, ...
Tőkehal (18), Tonhal (26), Szardínia (4), Saláta (8), Ponty (17), Pisztráng (7), Lazac (14), Kecsege (0), Harcsa (6), Halászlé (1), Fogas, süllő (11), Egyéb (21), Csuka (2), Busa (2), Angolna (4) Vegetáriánus Receptek ...
A tőkehalat megsózzuk, és kivajazott tűzálló tálban, a bor egy részével kb. 10-14 perc alatt megpároljuk. Kapormártást készítünk, majd a megsült halszeleteket tálra rakjuk, és leöntjük a kapormártással. Kapormártás: 1 kis fej hagyma ...
60 dkg tőkehalfilé 6 dkg vaj citromlé tárkonylevél só A fagyasztott tôkehalfilét hagyd kiolvadni, ekkor locsold meg citromlével, sózd és szórd meg tárkonylevéllel. A szeleteket tedd vajjal kikent tűzálló tálba vagy tepsibe, a tetejükre szórj ...
70 dkg tőkehal filé 2 vékonyra szeletelt hagyma 2-3 gerezd apróra vágott fokhagyma 2 evőkanál vaj vagy margarin 1 szár zeller 3 zöldhagyma 1/2 - 1 teáskanál só 6 egész szem bors 1 csokor zöld (petrezselyem, kakukkfű, babér) ...
60 dkg tőkehalfilé 4 paradicsom 2 fej lilahagyma 2 gerezd A fokhagyma (Allium sativum) gyógy-, és fűszernövény, melynek gumója fogyasztható; felvágva erőteljes aromával (egyesek szerint illattal, mások szerint szaggal) rendelkezik.
Tepsis tőkehal 4 szelet mirelit tőkehalfilé, 3 db zsemle, 1.2 dl tej, 2 tojás, 1 evőkanál olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál kapribogyó, só, bors, citromlé, petrezselyemzöld.
50 dkg tőkehal Elkészítés: Az apró kockákra vágott szalonnán az ugyancsak apró kockákra vágott burgonyát megfuttatjuk, úgy hogy kérge keletkezzen.
40 dkg tőkehalfilé, 1 kg héjában főtt burgonya, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 5 dkg füstölt sajt, 2 dl tejföl, 2 tojás, zsemlemorzsa, 1 dl olaj, oregano, őrölt bors, só. Elkészítés: ...
4 szelet tőkehal, 2 db, vékony szeletekre vágott karalábé, 2 db, vékony szeletekre vágott sárgarépa, 1 db burgonya, 1 marék, 1 centis szeletekre vágott zöldbab, 1 db összetört paradicsom, őrölt fokhagyma és petrezselyem.
Vacsora: tőkehal párolva, bő zöldséggel, fehérbor. Reggeli: Teflonban sült rántotta hagymával, olaj nélkül, Hamlet. Ebéd: 2 szelet grillezett pulykamell fokhagymával, uborka, fejes saláta.
A szárított tőkehal, a sült halak, a bárányhús, a párolt zöldségek, illetve a héjában főtt burgonya szokásos kísérője. Zamatossá teszi a nyers vagy félpuhára főzött articsókát, cukkinit, karfiolt, sárgarépát, brokkolit is.
Ananászos tőkehalfilé Hozzávalók: 4 db tengeri halfilé, 1 citrom, fél zellergumó, 1/2 póréhagyma, 1 doboz ananászkonzerv, 1 db tejszín, 1 dl fehérbor, 10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, só. Tovább... Palermói körözött ...
A száritott tőkehal. Száritott halakat minden nagyobb csemege kereskedésben nagy választékban lehet kapni. Ha friss halunk nincs, ezt a hiányt valahogy a száritott hallal is lehet pótolni. Egy darab száritott tőkehalat főzzünk meg vizben.
60 dkg füstölt tőkehal vagy hering, 2 ek. olaj, 1/4 kg rizs, 2 fej apróra vágott vöröshagyma, 2 tk. ceyloni currypor, 1 púpozott ek. vaj, 1 kemény tojás hatfelé vágva, 1 tk. finomra vágott friss korianderlevél vagy petrezselyem.
A következő fogás tőkehal "brandada" ropogós "szénkekszen", meleg póréhabbal, Fotó: Bölcsföldi István Péter ezt aranykeszeg derék követi sóban, zöldbab tagliatellével, folyékony ibértöltetű raviolival és gomba emulzióval.
Findus panírozott tőkehalfilé 5000g További termékinformációk Az árhoz és bővebb termékinformációkhoz a kis képre kattintva juthat. Kérjük, hogy rendelését kg-ban szíveskedjen megadni.
Hozzávalók: 50 dkg tőkehalfilé, 10 padlizsán, 1 cukkini, 4 paradicsom, 10 dkg gomba, 3 gerezd fokhagyma, 2 fej vöröshagyma, 10 dkg reszelt trappista sajt, 5 dl száraz vörösbor, néhány szál friss kakukkfű, 1 dl olívaolaj, 2-3 babérlevél só ...
Tintahalas lasagne tőkehalkrémmel és királyrákkal Vaníliában pácolt fogas narancsos pezsgőmártásban Vörösmárnafilé zsályalevelekkel, vajban párolt friss parajjal ...
Nálunk most rántott tőkehalat kísért. Bejegyezte: Gabojsza dátum: 14:41 4 megjegyzés Szolgálati közlemény ...
Az előételek közül különleges csemege az olajos, citromos, füstölt halikra, a "taramoszalata" (tőkehalikrából készült püré, melyhez az ikrát olívaolajjal, citrommal és áztatott, morzsolt kenyérbéllel keverik), a töltött szőlőlevél ("dolmadakia"), ...
Most már spanyolul is tudjuk, hogyan hangzik az avokádó saláta és a tőkehalas quesadilla neve spanyolul.
No de lássuk az első fogást: A paprikás-garnélás ragu alatt rejtőzködő bacalaon -ami nem más, mint sózással tartósított tőkehal- már 1-2 nappal korábban váltogatták a vizet, hogy kiázzon belőle a felesleges só.
Hozzávalók: 1 evőkanál olaj, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 3-4 fagyasztott tőkehalfilé, 1 paradicsomkonzerv, 1 kávéskanál szárított bazsalikom, 2 babérlevél, 5 szem egész bors, 1 citromszelet, 1 l víz, só, ...
Tőkehal tárkonymártással Nyelvhal vadrizzsel Vörös sügér sajtos krumplipürével és uborkasalátával Tengeri fogas zöldfűszerekkel Lepényhal leveles tésztában Aranymakréla vörös lencsével Sügér gyömbéres tökkel Aranymakréla édesköménnyel ...
Ennek köszönhetően a fagyasztóban mindig van tőkehal, a kamrában meg tonhalkonzerv. Mivel az utóbbi időben inkább a tonhal fogyott, itt volt az ideje a fagyasztott készeltek felé fordulni.
Hozzávalók: Bolinhos de bacalhau, 20 dkg Bacalhau (sózott tőkehal), korlátozott autentikussággal készítheted friss tőkehalból is, 25 dkg burgonya, 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 3 tojás, Fél csomag petrezselyem, 2 babérlevél, halfűszerkeverék, ...
Tőkehal almával Tőkehal fehér borral, mustárral és kaporral Tökfasírt Tökfőzelék Tollhegy tészta Római módra - Pennine Romana Töltike (padlutka) receptek Töltött alma receptek Töltött báránycomb Töltött báránycomb Nelson módra Töltött burgonya ...
Felül: tintahal, kacsazúza, tőkehal, lazac, sütnivaló apróhal, csirkemell, kacsamell, csirkemáj, maradék marhapörkölt, töltött káposzta, egy egész csirke bepácolva tandori-szósszal, stb.
Marhacomb és lábszár, csirkecombok, és máj, tintahal és tőkehal, a jégkrémes dobozokban a télen készült bolognai szósz, meg egy adag burgundi marharagu van, mellette maradék gombás töltelék, hátha jó lesz még valamire.
Ott, ahol lakom, a friss tengeri hal beszerzése sok macerával jár, és némi előre tervezést is igényel, ezért néha-néha ráfanyalodok a mélyhűtött tőkehalra. Persze némi trükközést igényel a dolog.
Spenótos tönkölytészta citromos tőkehalfilével Hozzávalók: 25 dkg száraztészta, 1 szép tőkehalfilé, 1 citrom, só, bors (szerencsére már nálunk is készen kapható spenótos tönkölytészta, de ha véletlenül nem tudjuk megvenni, ...
See also: Hagyma, Zöldség, Fűszer, Citrom, Só
 
|