Kezdőlap (Stefánia)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Gasztronómia » Stefánia


 

Stefánia

Gasztronómia Steak krumpliStefánia módon

Stefánia fészek készítése :
A húst úgy vágjuk fel, hogy jó nagy szeleteket kapjunk.
Jól kiverjük, megsózzuk, borsozzuk, majd mustárral megkenjük.

 


Stefánia torta
Stefánia torta
Világosbarna lapokból és köztük 5 réteg krémből álló élcalakú sütemény, melynek teteje kakaóporral behintett, oldalai pedig barna morzsával panírozottak.

Stefánia torta betöltése és kivitelezése
Stefánia torta betöltése és kivitelezése ...

Stefánia vagdalt (4 adag)
Stefánia belga hercegnő az 1800-as évek végén a trónról és vagyonáról is lemondott azért, hogy feleségül mehessen gróf Lónyay Elemérhez és Magyarországra költözött.

Stefánia
Klotild Lujza Hermina Mária Sarolta, belga hercegnő, Rudolf trónörökös (l. o.) özvegye, II. Lipót belga királynak és Mária Henriette királynénak leánya, József nádor unokája, szül. Laekenben 1864 máj. 21.

Stefánia legyező-torta
Hozzávalók: alapja és teteje barna torta anyaga: 12 deka porcukor, 8 deka csokoládépor, 4 deka liszt, 3 deka rummal meglocsolt piskótamorzsa és 3 deka vaj.

A második fogást darálthúsból készítettem, mégpedig tojással töltve: Stefánia vagdaltat, nagyon finomra kikevert krumplipürével és vajon párolt zöldségekkel (finomfőzelék egy kevés brokkolival).

Címlap Egyéb főételek Egytál étel Stefánia rizottó
Stefánia rizottó

Hozzávalók: ...

Stefánia vagdalt
Erről az ételről még nincs kép :(
Küldj be fotót, ha Te elkészítetted!
Hozzávalók ...

Stefánia vagdalt
Tradicionális recept, eredetileg Stefánia belga hercegnő tiszteletére készítették Budapesten valamikor a millenium körül. Azután nagyon elterjedt, a régi szakácskönyvekben is megtalálható.

Stefánia rizottó
Először sós vízben főzzünk meg 4 tojást, majd készítsünk egy adag párolt rizst a Rizibizinél leírt módon.

Szójás Stefánia vagdalt
Elkészítés:
Előzőleg készítsünk egy adag gombás húspótló szójamasszát a Gombás
szójafasírtnál leírt módon, majd sós vízben főzzünk meg 4 tojást. Egy
nagyobb húsvágó deszkát egyenletesen hintsünk meg zsemlemorzsával, és ...

Stefánia rizs
A répákat vágd apró kockákra és a finomra metélt petrezselyemmel párold meg vajon. A zöldborsót főzd puhára, a tojást pedig keményre. Tovább...
Zöldséges halleves ...

Stefánia vagdalt
60 dkg darálthús; 2 zsemle; 2 tojás; tej a zsemlék áztatásához, 1 közepes hagyma; só, törött bors, 6 keménytojás; zsiradék. A sütéshez rómaitál.
Tárkonyos sertésragu ...

Stefánia módon főtt tojással töltve
stircelt krumpli hagymás, piritott tört burgonya
strasbourgi módra libamájjal vagy libamájpürével (és gombával) készítve
Szapáry módon vesével és velővel készült máj ...

Stefánia vagdalt
Hozzávalók: 50 dkg sertéshús, 2 zsemle, 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, petrezselyem, 2 tojás, zsemlemorzsa, 3 főtt tojás, olaj, bors, só ...

Stefánia-vagdalt nagyi szerint
Hozzávalók 12 személyre: 80 dkg sertéscomb. 4 zsemle, 6 tojás, 1 nagyfej vöröshagyma, 2 evőkanál pirospaprika, só, őrölt bors és kömény, 3-4 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál zsemlemorzsa ...

Stefánia vagdalt
Ez egy nagyon kellemes, mutatós és tartalmas étel. Tálalhatjuk hidegen, melegen. Hidegen könnyebb szelni, és utána melegíteni. Így nem fontos a vendégvárás napján elkészíteni. Ugye milyen jó! ...

Stefánia módon = főtt tojással töltve .
Sütés:az ételek magas hőmérsékleten (180°C vagy e fölött) történő hőkezelése, zsiradékok felhasználásával.

Stefánia szelet "majdnem" Budapest módon elkészítve
Az alábbiakat használtam fel az étel elkészítéséhez: ...

Stefánia szeletek, 6 db jó tenyérnyi
6 db tojás; fél kg champion gomba(lehet több is, ha jó gombásan szereted)
zsír (ha nem bírod, csináld más zsiradékon, de zsírral jó)
só, bors
Erős cérna, több méter ...

Stefánia-vagdalt
Hozzávalók: 30 dkg darált sertéshús, 4 kemény tojás, 1 nagy tojás, 15 dkg liszt, 6 dkg zsemlemorzsa, 1 ek paradicsompüré, néhány szál petrezselyem, néhány szál metélőhagyma, só, bors, olaj a sütéshez ...

Stefánia-torta 1.
Tészta: 6 tojás, 15 dkg porcukor, 15 dkg liszt, 5 dkg vaj. Csokoládékrém: 25 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 15 dkg csokoládé, 2-3 evőkanál tej, 3 dkg kakaópor + 3 dkg porcukor a torta beszórásához.

Stefánia kabátban recept
Elkészítésí idő: 90 perc
Elkészítés: A tésztát hagyjuk felengedni.

Stefánia-torta
..............
14 deka cukrot 8 deka vajjal, fél csomag vaníliás cukorral és 4
tojás sárgájával fél óráig habosra keverünk, azután 14 deka liszttel
elkevert fél csomag sütőport részletekben, s legutoljára 4 tojás
habját adjuk hozzá.

A Stefánia szelethez használt húsmasszába jól beledolgozom a tejbe áztatott, kinyomkodott zabpelyhet, félcsipetnyi sóval, pár tekerésnyi frissen őrölt borssal tovább ízesítem, és belenyomok még egy gerezd fokhagymát.

Pulykavagdalt Stefánia módra
Hozzávalók:
Hozzávalók 6 főre:
1,2 kg pulykafelsőcomb,
1 közepesnvöröshagyma vagy 1 púpozott kiskanál Univer vöröshagymakrém,
1 csokor petrezselyem,
3 evőkanál olaj,
2 dl zsemlemorzsa,
2,5 dl főzőtejszín,
2 tojás, ...

Stefánia - vagdalt
Sterc - kukorica (Kukuruzsterz)
St-Galleni csirkemáj
Stifolder 1. (baranyai sváb recept)
Stifolder 2. (ormánsági)
Stifolder 3. (Klein család)
Stollen
Strucc - tojásra festett ikon ...

A lapocka részei: Stefánia, ebből a legfinomabb a vadas. Vastaglapocka, vadasnak, dinsztelni, hagymás rostélyosnak.
Pacsni, ez tulajdonképpen, másfél-két centi vastagságú, de nagyon zaftos hús, pörköltnek, gulyásnak, és tokánynak első osztályú.

Jégszekrény lemezre helyezzük az elsô lapot, elsimítjuk rajta a cukrozott tejszínhabbal kevert olvasztott keserű csokoládét, majd a továbbiakban úgy járunk el, mint a Stefánia tortánál: rétegezzük a csokoládés tejszínhabot.

Stefánia vagdalt (amc recept)
Sült csirke joghurtos szósszal
Sült csirkecomb illatos cukkini karikákkal, sajtmártással (update1)
Sült rizseshús
Sütőben sült tejszínes csirke
Szabolcsi almás sertésszelet
SZALONNÁS CSIRKEMÁJ
Szalonnás pulykatekercs ...

Hozzávalók: 80 dkg marhahús (stefánia vagy pacsni), 2 db vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, ½ liter soproni kékfrankos, 15 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 kiskanál piros arany krém, 1 kiskanál kakukkfű, só, törött bors, ...

[szerkesztés] Stefánia módon
főtt tojással töltve
[szerkesztés] Stircelt burgonya
hagymás tört burgonya lepény alakban kisütve, tálaláskor cikkekre darabolva.
[szerkesztés] Strasbourgi módon ...

Hozzávalók: 60 dkg marhahús (fartő vagy stefánia) 2 nagyobb sárgarépa 2 fehérrépa egy közepes fej hagyma kakukkfű 2 kisebb babérlevél 4-5 szem borókabogyó egy ágacska rozmaring csapott evőkanál cukor olaj só, ...

Kolbásszal töltött húsrolád bacon fonatban, Stefánia kabátban, Stefánia vagdalt, Aszalt szilvával töltött pulykamell, Töltött hús, Húsos tekercs, Baconba tekert fasírtrolád (szaft nélkül), Kolbásszal töltött karaj.

Én is ugyanígy csinálom, ma ez volt és Stefánia vagdalt, meg rántott halhoz is szeretem.
Szakácsné Gabi
Mi ma ,pontosan ilyen salátát ettünk a rántott halhoz! De sima ecettel is nagyon jó! Ez nálunk egyik része az ünnepi menünek.!!!!!!!!!! ...

Kedvelt klasszikus a darált húsos receptek között a stefánia vagdalt, vagy más néven egyben sült fasírt. A benne lévő főtt tojás miatt különösen húsvétkor aktuális, de természetesen az év bármely más napján is elkészíthető..

25. Fasírt - főzelékekhez lapos korongként, hidegtálhoz Stefánia-vagdalt képében, sok fokhagymával
26. Finomfőzelék - meglepő módon a suli menzáján elég finomra készítették, úgy emlékszem, megettem! ...

Stefánia: párolt húsokhoz, rozsdásszeletnek, sültnek
Lapocka: pörköltnek, tokánynak
Oldalas: levesbe
Szegy: levesbe, főt húsnak
Puha hátszín: levesnek
Felsál (gömbölyű, hosszú): párolt húsokhoz, darált húsokhoz ...

Süthetjük Stefánia szeletként egyben, levesben főtt zöldségeket is adhatunk hozzá, szépen elrendezve a közepébe. Szeleteléskor ezáltal szép színes lesz. Ebből az adagból kb. 40 dkg készétel lesz.

Hozzávalók: 4-6 szelet marhahús (pl. stefánia), 2 nagy fej hagyma, 2 kanál olaj, só, bors.

Csongrádi töltött tekercs (csípős-magyaros-húsos töltelékkel)
Mandulabundás tengeri halfilé
Rozmaringos csibemájjal töltött pulykamell
Stefánia sertésborda (tejfölös baconnel, szalámival, főtt tojással, sajt alatt sütve) ...

Stefánia vagdalt
Sült báránykaraj
Sült citrom amalfi módra
Sült csirkecombok barbecue
Sült hal zöld citrommal
Sült hekk
Sült kárász
Sült krumpli (pommes frites)
Sült lazac pirított gombás körettel
Sült lazac trópusi salsa szósszal ...

ha a felső lapot nem pirított cukorral készítjük, hanem csokoládékrémmel vonjuk be, és még megszórjuk reszelt csokoládéval akkor ha tetszik, ha nem Stefánia tortát kaptunk.
a receptet küldte: Pálfi Tiborné
Értékelje a receptet: ...

Tavaszi zöldségleves csirkeaprólékkal
Sertésszűz káposzta-sonka kabátban
Fecskefészek tavaszi zöldségekkel
Stefánia vagdalt
Svéd gomba ...

Készíthetsz ugyanebből a fasírtmasszából egyben sült fasírtot is tepsiben. Persze akkor nem pogácsákat kell formáznod a masszából, hanem egy hosszú rudat. Olyat, mint a stefánia vagdalt. Ennek a közepébe is tehetsz keményre főtt tojásokat.

Szebb a páva mint a pulyka
Brassói pulykapecsenye
Gesztenyével töltött pulykamell
Karácsonyi rakott pulykaérmék
Pulykamell sajtmártással
Stefánia pulykavagdalt ...

Melegen, gombás szójafasírttal vagy szójás Stefánia vagdalttal tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, öntsünk rá egy kis paradicsom ivólevet, és forraljuk fel.

spékelve = tűzdelve (legtöbbször szalonnával)
staubolva = lisztszórással sűrítve
Stefánia módon = főtt tojással töltve
strasbourgi = libamájjal vagy libamájpürével (és gyakran gombával) készült ...

Stefánia vagdalt
Sült banán
Sült cékla-saláta
Sült csirke almával, szalonnával
Sült csirke körtével, Juti módra
Sült csirke málnás-boros mártással, burgonyapürével
Sült disznó, vagy marhanyelv
Sült haltekercsek bazsalikomos pestoval ...

NetSzakács
Káposztás ételek
Békés megyei ételek
A burgonya civilizációs jelentősége
Képíró Étterem: Receptkönyv
Stefánia Étterem: Receptfüzet
Horváth György: Magyar konzerv-, és hűtőipari termékek ...

Gombás szójafasírttal vagy szójás Stefánia vagdalttal fogyasztva érvényesül leginkább az íze, de tükörtojással is finom. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, adjunk hozzá kevés tejet, és forraljuk fel.

hu program és utazás programajánló promóció psziché receptek Rojkó Annamária Safa Sas Sándor smink sorozat spájz Szász Barna szépség és divat szende viktor szerelem szex Szilágyi Stefánia szjnick tartalmi ajánló tavasz társadalom tchibo tej ...

Kézzel egyforma pogácsákat formázunk belőle, megforgatjuk zsemlemorzsában és forró zsírban kisütjük mindkét oldalán.
Akkor a legfinomabb, ha a hús fele marhából van. Apróra vágott gombát is tehetünk bele, és tojással töltött változata (stefánia) is ...

felvágjuk a karamelles fedolapot és egyenként kissé részútosen a tejszínhab-alapra állítjuk. ha a felso lapot nem pirított cukorral készítjük, hanem csokoládékrémmel vonjuk be, és még megszórjuk reszelt csokoládéval akkor ha tetszik, ha nem Stefánia ...

Lásd még: Gyümölcs, Torta, Csirke, Marha, Meggy

Gasztronómia Steak krumpliStefánia módon

 
 rssRSS