A széleiből és a filézés során keletkezett halhús aprólékot aprólyukú darálón ledaráljuk és sóval, fehérborssal, szerecsendióval, finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük.
Még átdagasztás után is tele van a dagasztás-kelés során keletkezett hólyagocskákkal, jól dolgozott az élesztő és a sütőpor is. A tésztát hosszában kettévágom.
- a savósajtok (ricotta, zieger, orda), melyek a sajtgyártás során keletkezett melléktermékből, a savóból kicsapatott fehérjéből készülnek.
A stájer olajtök egy mutáns, amelyen a szélső sejtréteg nem fásodott el és nem vastagodott meg. Egyesek szerint egy spontán mutáció során keletkezett. Más kutatók szerint egy recesszív gén okozta ezen változást.
Lisztezett deszkára borítjuk. Ne nagyon gyúrjuk át, hogy a kelés során keletkezett légbuborékok megmaradjanak. Nyújtjuk, töltjük, olajozott tepsibe rakjuk, és rögtön süthetjük. A sütőt nem kell előmelegíteni.
Mikrohullámú sütés - Elektromágneses erőtérbe helyezett anyagok a bennük lévő szabad vízrészecskék nagysebességű rezgése során keletkezett súrlódás által melegszenek fel.
A miszó ételízesítő, sópótló krémszerű anyag, mely fekete, sárga és piros változatban kapható. Főtt gabona és szója erjesztéséből állítják elő. A miszó gyártása során keletkezett melléktermék, a tamari szintén az ételek ízesítésére szolgál.
Időközben beledolgoztam az elmúlt három év során keletkezett recepteket is, azáltal ez a változat a számozatlan receptekkel együtt már több mint 400 étel leírását tartalmazza. Tovább gyarapodott a hasznos tanácsok száma is.
Az ásvány- és gyógyvizek bejárják az egész szervezetet, és magukkal viszik az oldott sókat. Ismeretes az ásványvizek méregkiürítő hatása, amely az anyagcsere során keletkezett melléktermékek kiürülését jelenti.
A polifenol-oxidázok és egyéb oxidázok a levegő oxigénjét átadják a polifenoloknak, és az enzimes barnulási folyamat révén folt keletkezik az ütés vagy nyomás helyén. Az oxidáció során keletkezett barna anyagok, a polikinonok, ...
A kilógó tésztarészeket befelé hajtom, a két tésztalap széleit összenyomkodom. A tortát tejjel megkenem, cukorral megszórom, tetején több helyen nagyobb vágásokat ejtek, hogy a sütés során keletkezett gőz kipárologhasson.
See also: Gyümölcs, Meggy, Torta, Főzelék, Víz
 
|