Kezdőlap (Okra)

 Gasztronómia 

Tudod-e, hogy mi mi? MiMi az útmutató tudástár.
  » »
 
   

Okra

Gasztronómia  Nyúlragu  Olaj

Okra és én
Idejét se tudom, mióta kerülgetem már az okrát. Azért valljuk be, hogy az ázsiai boltokban fólia alá csomagolva helyenként kicsit megfeketedve igazán nem szép látvány. Sőt, az biztos, hogy így nem vonzza az embert és nem kezd el fantáziálni róla.


Okra
Az okra Afrikából származó növény. Egyes források szerint már az ókori egyiptomiak is termesztették ehető, zöld, érettlen, zsenege, magokat tartalmazó hüvelye miatt. Észak-Afrikában és a Közel-Keleten a magokat megpirították és megőrölték, kávépótlónak használták.

Okra báránynyakkal, Kawa barátunk arab receptje
Hozzávalók 4 személyre 80 dkg feldarabolt báránynyak, 1/2 kg mirelit okra (ez egy keleti, kisujjnyi méretű zöldségfajta, török, arab és ázsiai boltokban kapható, például budapesti Nagycsarnok), 4-5 hámozott paradicsom, ...

okra
A mályvafélék csoportjába tartozó egynyári növény a mávia, vagy más néven okra. Bulgária és a volt Szovjetúnió területén elterjedt. Zsenge termését fogyasztják szárítva fűszerként, konzerválva vagy levesként. Az okra kb.

Okra (Đau Bap) - Abelmoschus esculentus, Hibiscus esculentus
This plant grows to 5 feet high, producing pretty yellow flowers resembling a hibiscus flower. Crunchy fruits are used fresh or cooked in many dishes.
Red variety has red stem and unusual red fruits! ...

~
Az ~, más néven bámia, a mályvafélék családjába tartozó növény zöld színű, hosszúkás termése, amely a balkáni országokban terjedt el igazán, de a Távol-Keleten és Afrikában is szívesen fogyasztják.

Az ~ magas rosttartalma segít a vércukor stabilizálásában, biztosítja a megfelelő emésztést, amely egyébként sok betegség kiindulópontja lehet, és megköti a koleszterint.

Burgonyás ~ indiai módra
beküldő: Receptvarázs
elkészítési idő: 55 perc
nehézségi fok: normál ...

Ebben az ételben a legfőbb különlegesség az ~. Ezt a zöldséget főleg a trópusi, szubtrópusi éghajlaton termesztik, de a mediterrán országokban is egyre több helyen jelen van, Marokkóban is használatos. A lényeg, hogy fagypont felett legyen a hőmérséklet, mert 0 fokon már elpusztul.

[szerkesztés] ~
afrikai hüvelyes növény, frissen vagy szárítva, zöldségként is használják.
[szerkesztés] Olíva olaj
olívabogyóból sajtolt olaj.
[szerkesztés] Omlett
Tojáslepény. Pl: tejszín, tojással összekeverve és olajon megsütve.
[szerkesztés] omelette au fromage ...

1. A paradicsomokra forró vizet öntök, és pár perc múlva lehúzom a héját.
2. Az olajon megpirítom a kis kockákra vágott padlizsánt.
3. Hozzáadom a csíkokra vágott paprikát, a hagymát és a szárított fűszereket és pár percig tovább pirítom.

Hozzávalók 4 halszelet, 2 paradicsom négyfelé vágva, 5 ~, 4 salotthagyma felszeletelve, 2 gerezd fokhagyma felszeletelve, 2 zöld csili, 2 evőkanál halhoz való karipor vízzel elkeverve, 2 csésze 1. Kókusztej, 4 csésze 2. Kókusztej, 1/2 csésze tamarindlé, 10 karilevél, 2 evőkanál olaj, só ...

-a Moksa Elixír is jótékony hatással van ilyenkor, mivel a nőgyógyászati problémák minden esetben vissza vezethetők valamilyen lelki ~, a nőiség megélésével kapcsolatos problémára
Jobbulást Neked!:)
Értékelés: Nincs ...

Egy kis segítséget kérnék: nekem nem terültek szét kekszekké a gömbjeim,maradtak gömbök. Volt adag amit kicsit tovább sütöttem,de az is gömb maradt.
Nagyon finom,de leginkább "csók"-~ emlékeztetnek.
Mit ronthattam el?
Válasz ...

Sárgarépa főzelék grillezett pulykamellel
Borsópörkölt
Cukkíni ropogós
Hummusz és baba ganoush
Panírozott hagymakarikák
Mediterrán quinoa saláta
Paradicsomos-padlizsános bulgur
Karalábéfőzelék
Spárgás rizottó
Mángold krokett
~ ropogós kukoricabundában
Mángoldos lepény ...

Nagymértékben függ magától a betegtől (csecsemő, idősebb), a kiszáradás súlyosságától és a kiszáradást kiváltó októl. Az egyszerű, szájon át történő folyadékbevitel enyhe esetekben segít. Súlyosabb esetekben infúziós kezelés lehet szükséges, kiegészítve sokszor az alapbetegségre vagy a kiváltó ~ ...

nehezen, de éterben, széndiszulfidban, petroleuméterben igen könnyen oldódnak, a viznél kisebb fajsúlyuak és igy a vizen úsznak, a levegőn magas hőmérsékletre hevítve meggyuladnak és többnyire kormozó lánggal égnek. Az O.-okat rendesen két csoportba osztják, u.m. zsíros és illanó O.-~.

A fiatalon szedett lóbab, a mangold, az ~, a cardi.
Jó volna sokkal több friss fűszernövényt és salátafélét használnunk, hiszen a kínálat megvan (gyermekláncfű, madárbegy, tölgyfasaláta, porcsin, pimpinella, a különböző zsázsák, endívia, ehető zsenge céklalevél, reteklevél, ...

Lásd még: Lásd még: Mit jelent Zöldség, Leves, Paradicsom, Cukor, Tojás?

◄ Nyúlragu   Olaj ►
 
RSS Mobile