Napraforgóolaj A napraforgóolaj semleges ízű, főzésre, sütésre és salátaolajnak is alkalmas. Repceolaj A repceolaj elsősorban sütésre, főzésre való.
Napraforgóolaj: a napraforgó magjából nyerik, Európában a leginkább étkezési célra felhasznált olaj. Búzacsíraolaj és rizsolaj: jelentős szterintartalmú, A és E vitaminban gazdag.
napraforgóolaj Elkészítés: Leszedjük az endívia külső leveleit, majd nedves konyharuhával óvatosan megtöröljük. Hegyes késsel kivágjuk a középső, kemény részt, maid karikákra vágjuk az endíviát.
napraforgóolaj ELKÉSZÍTÉSE: A zöldbabot, a sárgarépát a fűszerekkel és sok vöröshagymával megpároljuk.
napraforgóolaj, portobello gomba, almaecet, fürj tojás, sajtszósz Miele receptek Gasztronómiai közösség ...
- Napraforgóolaj vagy zsír - ujjnyi ELKÉSZÍTÉS: Egy tiszta serpenyőbe kevés olajat öntök, majd beleteszem egyszerre a húst és a felnégyelt almákat, és egy félbevágott paprikát. Befűszerezem.
1 dl napraforgóolaj sütőpapír 1 tasak MAGGI Sertésérmék fokhagymás bundában alap ...
5 dkg napraforgóolaj 1 dkg méz Az élesztőt mézes, langyos vízben megkelesztjük. A zabpelyhet kávédarálón megőröljük. Ezután a különböző liszteket a búzacsírával, a sóval és a lenmaggal jól összekeverjük.
1.5 l napraforgóolaj a sütéshez Zöldfűszeres fokhagymamártáshoz (zöld aioli) 3 db tojás sárgája ...
Hevítsük fel a napraforgóolajat és a vajat egy serpenyőben és néhány percig, gyakori kevergetés mellett, süssük át a hagymát, hogy megpuhuljon. Tegyük át a hagymát egy serpenyőbe, és adjuk hozzá a sütőtököt és a burgonyát.
Majonézzel vagy napraforgóolajból mustárral, borssal, sóval és ecettel készült csípős ízű mártással öntjük le. Tálalásnál meghintjük zöldpetrezselyemmel vagy kaporral és újhagymával Hozzávalók: ...
hidegen sajtolt napraforgóolaj 1kk. ételízesítő por 1-2 zsenge cukkini 1kk. kakukkfű 2-3 érett paradicsom 1 ek. tejföl 2 ek. tejszín 1 gerezd fokhagyma 1 csokor vegyes zöldfűszer (pl. petrezselyem, kapor, bazsalikom, majoránna) currypor ...
Hozzávalók: 60 dkg sertéshús, 8 magozott aszalt szilva, 8 szelet bacon szalonna, 2 szelet ananász, 1 piros chilipaprika, 4 evőkanál napraforgóolaj, 1 citrom leve és héja, só, bors Ekészítés: A sertéshúst megmossuk és nagy kockákra vágjuk.
A növényi étzsírként rendszerint napraforgóolajból keményített zsírt használunk A vaj legnagyobb része, kb. 80 %-a tejzsír. Ezen kívül még kb. 1 % fehérjét, ugyanennyi ásványi sót tartalmaz. A legnagyobb zsírtartalmú vajat Szibériában készítik.
napraforgóolaj Krémhez só 1 kk. fahéj 1 tasak vaníliás cukor 1 kk. szódabikarbóna 600 g finomliszt 2 tojás 1/2 citrom leve 160 g kristálycukor 1/2 dl tej 100 g vaj vagy sütőmargarin 120 g méz Elkészítés A tésztához a mézet a vajjal vagy ...
Hozzávalók 4 személyre: 1 fej vöröshagyma, 1 nagyobb karfiol (kb. 90 dkg), 2 dkg vaj, 3 mokkáskanál őrölt mustármag, 6 dl félzsíros tej, 1,5 dl zöldségleves (kockából), 1 babérlevél, 2 mokkáskanál napraforgóolaj, 10 dkg érett cheddar sajt, ...
Hozzávalók: 50 dkg brokkoli 30 dkg burgonya 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál napraforgóolaj 1 húsleveskocka 2 dl tejszín só őrölt bors 15 dkg gouda sajt (trappista is...
Hozzávalók: 1 kg Graham-liszt, 30 dkg fehérliszt, 4 dkg élesztő, 10 dkg napraforgóolaj, kb. mokkáskanál őrölt kömény (ízlés szerint), 2 dkg só, 1,2 1 víz.
Vigyázat, az olívaolajjal sokkal hamarabb kész van, mint napraforgóolajjal! ...
Sajnos, nálunk a kommersz napraforgóolaj meglehetősen sok szennyezőanyagot tartalmaz, ezért ezekhez az ételekhez ajánlatos egy palack minőségi étolajat beszerezni.
Elkészítés: Lábasban egy kanál napraforgóolajon pirítsuk meg a húst közepes tűzön. A húst gyakran forgassuk meg, hogy minden oldala megpiruljon. Enyhén sózzuk és borsozzuk meg.
Végy 2 tojássárgáját, 1,5 dl olívaolajat (esetleg napraforgóolajat), teáskanálnyi mustár, csipetnyi cayenne borsot (vagy fehér borsot), sót és 2 evőkanálnyi citromlét. A tojás hideg sárgájához folyamatos keverés közben csepegtesd hozzá az olajat.
Hozzávalók: 1 kg kukoricaliszt, 25 dkg búzaliszt, 3 szem kockacukor, 3 dkg élesztő, kevés só, 3 evőkanál napraforgóolaj, langyos víz. Az élesztőt langyos, cukros vízben megkelesztjük. A kukoricalisztet átszitáljuk és mély tálba öntjük.
Hozzávalók (8 személyre): - 1 evőkanál napraforgóolaj - 1 fej hagyma - 1 csípős zöldpaprika - 30 deka rizs (a hosszú szemű basmati a legjobb) - 1 evőkanál paradicsom-püré - 20 deka konzervparadicsom - fél liter zöldségleves (kockából is lehet) 1.
Hozzávalók: 6 vagy 7 jó érett banán, 1 1/8 csésze lépesméz, 1/3 csésze hidegen sajtolt napraforgóolaj, 2 evőkanál tiszta vaníliaaroma, 3 csésze korpás sütőliszt, 2 1/2 teáskanál szódabikarbóna, 1/4 teáskanál só, ...
A húst pici kocka alakúra aprítsuk és napraforgóolajon megdinszteljük. Az finomra vágott hagymát beledobjuk, majd feleresztjük a húslevessel.
Ha nincs, jó a napraforgóolaj is. Szükség szerint kevés vizet is öntünk rá. Jól összegyúrjuk a tésztát addig, amíg el nem válik a kezünktől. Konyharuhával lefedve 30 percig kelesztjük, majd ismételt átgyúrás után még 30 percig.
Olajban: A durvára aprított levelek olíva- vagy napraforgóolajban 4-5 hétig tarthatók el. Mutatós üvegbe öntve remek ajándék lehet. Szezon idején medvehagymából, de néhány ág oregánóból, bazsalikomból vagy kakukkfűből is készíthetsz fűszerolajat.
Citromlét facsarok rá, belereszelek fél gerezd fokhagymát és végül beleöntök másfél deci hidegen sajtolt napraforgóolajat. 3. A botmixerrel felverem az egészet, míg krémes majonézt nem kapok (fél perc). Ha kell közben csorgatok hozzá még olajat. 4.
Napraforgóolajon, kevés petrezselyemzöldjével, 2 gerezd apró darabokra vágott fokhagymával, borssal, sóval és szerecsendióval gyorsan átsütjük.
(Én gépben dagasztottam feles adagot) Közben hozzáöntjük az előre lemért napraforgóolajat és simára dolgozzuk a tésztát. Fontos, hogy a tészta fakanállal könnyen keverhető legyen. Akkor kapjunk jó kenyeret, ha a tészta jó lágy.
(A byodo ecetes torma - természetesen - tormát, borecetet, napraforgóolajat, cukorrépaszirupot, L-aszkorbinsavat, citromlét, szentjánoskenyérlisztet és tengeri sór tartalmaz.) Levesbetétként ha valaki szereti, főzhet hozzá cérnametéltet is.
A cukkinit tálra tesszük, és az olajat egy tálba öntjük, majd hozzáöntjük a napraforgóolajat, a citromlevet, a tárkonyecetet, sóval, borssal ízesítjük. Így elkészült a salátaöntetünk.
napraforgóolaj a hús megkenéséhez 9,0 dkg szárított barack 3,0 dkg vaj 1 fej vöröshagyma 9,0 dkg kenyérmorzsa 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem 1 evőkanál citromlé 1 kiskanál apróra vágott kakukkfű 1 tojás só, bors ...
Erre a célra a legmegfelelőbb a napraforgóolaj, illetve az olívaolaj. A salátaolaj készítése hasonlít az ecetéhez, de ebben az esetben nem szükséges teljesen összezúzni a fűszereket.
A ragacsos masszát egy napraforgóolajjal nagyon vékonyan kiolajozott sütőlemezre kenjük, és 10-15 percig sütjük. A tepsit kivesszük a sütőből, és a masszát még forrón egy késsel téglalap alakzatokra vágjuk. A szeleteket hűlni hagyjuk.
A napraforgóolajat sóval elkeverjük, ezzel a nyársakat megkenjük, borssal és rozmaringgal megszórjuk és 30 percig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
0,5 dl napraforgóolaj 1 hagyma, apróra vágva 1 piros paprika, apróra vágva 1 evőkanálnyi áttört fokhagyma (15 ml) 3 banán, felszeletelve 0,5 dl balzsamecet 3 evőkanál friss, apróra vágott koriander 2 evőkanál friss, apróra vágott petrezselyem ...
2 dl méz, 2 dl napraforgóolaj, 2 db tojás, 1 dl tisztított napraforgómag (szotyola), 4 dl zabliszt, 1 dl hántolt zab (nem főtt, nyers), 1/4 teáskanál vanília kivonat. Elkészítés: Alaposan elegyítsük valamennyi hozzávalót.
Nyersanyagszükséglet 1 főre: virsli 1 db 40 g, tisztított kelkáposzta 100 g, vágott vöröshagyma 1 kávéskanálnyi 10 g, napraforgóolaj 3/4 kávéskanálnyi 7 g, liszt 1 púpos kávéskanálnyi 8 g, tejföl, 3/4 evőkanálnyi 15 g, fokhagyma 1 gerezd 1/2 g , ...
6 evőkanál szójamártás, 1 mokkáskanál szezámolaj, 3 evőkanál napraforgóolaj, 2 evőkanál méz, száraz fehérbor, 1 tasak Lucullus sültcsirke fűszersó, 2 csirkemellfilé, diónyi frissgyömbér, 1 gerezd fokhagyma, arasznyi póréhagyma, 2 újhagyma, ...
Cseppenthetünk rá pár csepp hidegen préselt napraforgóolajat. A céklát csíkokra gyaluljuk vagy lereszeljük, megsózzuk, őrölt fehérborssal megszórjuk, és finomra vágott hagymakockákkal ízesítjük, ezután almaecettel meglocsoljuk.
1 evőkanál napraforgóolaj 1 nagy (kb. 200 g) alma 125 ml tejföl 2 teáskanál zöldfűszer keverék (bazsalikom, oregánó, kakukkfű ízlés szerint) 1 teáskanál Dr. Oetker Gustin Étkezési keményítő 1 tojás (közepes méretű) 1 csipet só, őrölt bors ...
Hozzávalók: 30 dkg galuska, 1 evőkanál fűszervaj, 20 dkg májpástétom, 1 evőkanál napraforgóolaj, 1 csomó vékony szeletekre vágott hónapos retek, 1-1 csokor apróra vágott petrezselyem és turbolya; a mártáshoz: 10 dkg fűszeres krémsajt, 1 dl tejszín, ...
A töltelékhez: 25 dkg mozzarella, napraforgóolaj, 5 dl paradicsomszósz, 25 dkg előfőzött, zöld lasagnelevél, 2 evőkanál napraforgómag és bazsalikomlevél a díszítéshez Elkészítés A töltelékhez valókat összekeverjük, és borssal ízesítjük.
- 1 hagyma, aprítva - 1 evőkanál napraforgóolaj - 1 kiskanál friss gyömbér, aprítva - 1 kg sárgarépa, szeletelve - 1 gerezd fokhagyma, apróra vágva - 700 ml húsleves alaplé - 200 ml kókusztej - 100 ml tejszín - narancslé 1 narancsból ...
fél fej káposzta, 2 evőkanál napraforgóolaj, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 4 szelet füstölt szalonna, 1 teáskanál édesköménymag, 1,5 dl csirkehúsleves, só, őrölt feketebors, 2,5 dkg vaj Elkészítés: ...
darált bárányhús, 1/2 kg darált marhahús, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál finomra vágott petrezselyem, 1 kávéskanál őrölt kömény, 3/4 kávéskanál őrölt koriander, 1-2 kávéskanál só, frissen őrölt bors, 2 nagy tojás, a sütéshez napraforgóolaj ...
1 ek. hidegen sajtolt napraforgóolaj, 1-2 zsenge cukkini, 1 kk. kakukkfű, 2 érett paradicsom, 1 ek. tejföl, 2 ek. tejszín, 1 gerezd fokhagyma, 3 szál petrezselyem zöldje, ...
Hámozzunk meg és aprítsunk fel 250 g hagymát és 5 ekanál napraforgóolajban pároljuk üvegesre. A napraforgómaggal és 2 kkanál apróra vágott kakukkfűvel együtt gyúrjuk a kenyértésztába. Kb. 40 percig kelesszük. Tovább... Ribizli mártás ...
4 evőkanál napraforgóolaj 2, 5 dl forró csirkeleves (leveskockából) 3 késhegynyi fehér bors 2 evőkanál frissen vágott petrezselyem 2 teáskanál szójaszósz 1 teáskanál édes pirospaprika fél citrom leve 1 teáskanál fűszersó ...
Hozzávalók elkészítés:20 perc nehézség:könnyű sütési hőfok:190 â" sütési idő:50 perc 2 tojás 18 dkg barna nádcukor 3 evőkanál méz 2 dl napraforgóolaj 20 dkg reszelt sárgarépa 22 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 1 teáskanál szódabikarbóna 2 teáskanál ...
Egy tepsibe beleöntjük az olívaolajat, majd a napraforgóolajat.A rozmaringot felaprítjuk teljesen.Beleszórjuk a burgonyát a tepsibe.Rászórunk egy fél marék sót, a rozmaringot, s meglocsoljuk citromlével, majd átforgatjuk.
2 dl napraforgóolaj, - fejenként 2.5 dl húsleveslé, - fél marék rizs, - 2 tojássárgája, - 1 citrom leve (ízlés szerint több is lehet, például 2) - 1.5 dl tejszín, - 2 csirkemellfilé csíkokra vágva, vagy 1 csirkeaprólék ...
Hozzávalók(15): 2 evőkanál napraforgóolaj,2 evőkanál szezámolaj,50 dkg ananász,2 evőkanál sűrített... Kedvencekhez adom! hozzávalók és elkészítés » ...
salátaolaj (lehetőleg hidegen sajtolt kukoricacsíra-, tökmag- vagy szójaolaj, de a napraforgóolaj is megfelelő) 1 mk. koriandermag 1 mk. mustármag 1 mk. őrölt fekete bors késhegynyi őrölt szerecsendió-virág ízlés szerint ecet ...
Olaja színtelen és íztelen, élelmezési szempontból megegyezik a napraforgóolajjal. Sütésre, margaringyártásra, salátaolajként illetve táplálékkiegészítőként használják. INCI elnevezése Carthamus tinctorius.
növényi eredetű zsírok és étolajak (napraforgóolaj, kukoricacsíraolaj); zsírszegény vaj és margarin kis mennyiségben Tojás: zsíros tojásételek, főtt tojás ...
· 50 ml (2 fl. oz) napraforgóolaj, · 1 nagy hagyma, vékonyra szeletelve, · 4 nagy fokhagymagerezd, ...
A tésztához: 15 deka túró, 1 citrom reszelt héja, 6 evőkanál napraforgóolaj, 6 evőkanál tej, 12 deka cukor, 30 deka liszt, 1 csomag sütőpor. A töltelékhez: 10 deka lekvár, 5 deka darált dió.
Lásd még: Fokhagyma, Csirke, Petrezselyem, Saláta, Burgonya
 
|