Serpenyőben kevés zsíradékban kezdjük a sütést, időnként saját zsírjával locsoljuk. A sütés ideje kb. 20-30 perc. Ha puha,kivesszük, kevés húslével és konyakkal felengedjük, fedő alatt saját gőzében pároljuk.
A zsemlegombóc elkészítése: A szikadt zsemléket apró kockákra vágjuk,kevés zsíradékban megpirítjuk,majd a lisztből a tojásokkal, a vajjal,csipetnyi sóval és annyi vízzel,hogy se lágy,se kemény ne legyen,tésztát keverünk.
- Süssünk-főzzünk Teflon® bevonatú edényekben, amelyek lehetővé teszik a zsír nélküli vagy csak nagyon kevés zsíradékkal történő ételkészítést. Ezekben a húsok, zöldségek jobban megőrzik eredeti ízüket, zamatukat.
A darált húst összekeverjük a tejben megáztatott zsemlével, egy nyers tojással, 2 főtt apróra szelt tojással, az előre kevés zsíradékon megpárolt hagymával, lereszelt fokhagymával. Ízesítjük sóval, borssal, pirospaprikával, majorannával.
Közben kis csíkokra vágjuk a sárgarépát, a gyökeret, és a burgonyát, kevés zsíradékon kicsit azt is megpirítjuk. Ha a hús félig megfőtt hozzáadjuk a zöldségeket és a fűszereket. Készre főzzük. Cérnametélttel tálaljuk.
Elkészítés: A vizet forrni tesszük fel. 1 db száraz zsemlét apró kockára vágunk, egy másik zsemlét beáztatunk tejben. Kevés zsíradékon egy kis fej hagymát pirítunk. A beáztatott zsemlét kicsavarjuk, maj... Zsemlegombóc II. recept ...
szükség szerinti mennyiségű (kb 20.25 dkg) liszt Nagydobozos paradicsom püré, vagy paradicsomlé kevés zsíradék 1 mokkáskanál pirospaprika só, bors, 1-2 babérlevél ízlés szerinti mennyiségű cukor (1-2 evőkanál) ...
Ha már unod a csirkét és a többieket, készítsd el a hét recepjét, aminek a főszereplője 40 dkg borjúcomb. A borjúhús egyébként sok fehérjét és kevés zsíradékot tartalmaz.
8 szelet csirkemell 3 fej lilahagyma 1 nagy tejföl (375 gramm) kevés zsíradék ...
Tepsibe tesszük és kevés zsíradékon sütjük, majd kevés vizet hozzáadva megpároljuk. Lassan kell sütni, mert nehezen puhul. Szárnyasvágó ollóval daraboljuk a tálaláshoz. Köretként párolt gyümölcsöt kínálunk.
Felöntjük 2 x annyi vízzel, lezárjuk. Forrástól számítva 5 percig takarékon főzzük. Fél óráig hagyjuk lezárva a kuktában. A hús szeleteket kevés zsíradékon-olajon süssük meg. Tegyük a forró lecsóba, hadd vegye át az ízét.
A zöldségeket a recept alapján egy kevés zsíradékban (olaj, vaj vagy margarin), fedő alatt, saját levében-gőzében csaknem puhára pároljuk vagy megpirítjuk, levét elpárologtatjuk.
See also: Tejszín, Zöldségleves, Gyümölcs, Petrezselyem, Sárgarépa
 
|