Kezdőlap (Húspuhító)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Gasztronómia » Húspuhító


 

Húspuhító

Gasztronómia HúspudingHúsrolád

A húspuhító por csak a gyógynövényüzletekben kapható, de érdemes megvenni. Ezzel dörzsöljük be azt a húst, amelyet hirtelen akarunk sütni, és kétségeink vannak afelől, hogy elég fiatal, zsenge-e. A húspuhító por sós, ezért óvatosan kell bánni vele.

 


Húspuhító = esetenként használt, speciális adalékanyag, amely elősegíti a rágós, kemény húsok gyorsabb megpuhulását.

Hűtés = az elkészült étel, ital hőmérsékletének 0 °C feletti csökkentését jelenti.

: Ma már a boltokban is lehet kapni ilyen sókat, melyekben általában megtalálhatók az összetevők között a húspuhító adalék is.

A burgonyát megszórjuk az ugyancsak felkarikázott vöröshagymával, majd ráhelyezzük a húspuhító sóval, összetört fokhagymával, borssal és mustárral ízesített húsokat.
A cikkekre vágott sárgarépával folytatjuk az építkezést.

A húst felszeleteljük, fűszerkeverékkel megszórjuk és még korianderrel is (ha öreg a hús, kis húspuhítót is szórunk rá) és állni hagyjuk.
Addig a hagymát felszeleteljük, fokhagymát, gyömbért apróra vágjuk. Szalonnát kis kockákra vágjuk.

Kezdésként a húst keresztül nyomják a húspuhító gépen. Ettől az állaga darálthús jellegűvé válik, amit a tojás és a zsemlemorzsa elhagyásával, csak lisztbe mártva paníroznak, de vastagon.

See also: Gyümölcs, Tejszín, Hagymás, Reszelt sajt, Főétel

Gasztronómia HúspudingHúsrolád

 
 rssRSS