| |
húslé, só, bors, mustár, petrezselyemzöld, szerecsendió Elkészítése: A megtisztított sárgarépát és a póréhagymát forró vízben blansírozzuk (pár percig forró vízben főzzük), leöblítjük és lecsöpögtetjük.
Húslé helyett lehet füstölt lét is használni (pl. húsvéti sonka leve). -vissza a tartalomhoz- Céklás uborkaleves ...
A húslé felét keverd el a paradicsompürével. Add hozzá a fűszereket (apróra vágott chilipaprika, garam masala, zúzott fokhagyma, kurkuma, gyömbérpor), lassú tűzön párold, tedd hozzá a kockára vágott csirkemell filét, párold tovább lassú tűzön.
A húslét összekeverjük a borral, és a kétféle húst megfőzzük benne. Megfűszerezzük, majd ha a húsok megpuhultak, leszűrjük. A húsokat felkockázzuk, majd leöntjük a lével. Amikor megkocsonyásodik, tálaljuk.
A húslét ízesítésre használhatod, víz helyett ebben főzve, párolva, kellemesebb, élénkebb íze lesz a kajának.
1dl húslé v. 1db leveskocka felfőzve 1 dl vízben 4 teáskanál zselatin (nem habfixáló, nem lapok, hagyományos zselatin por) ...
4 dl húslé A sertéshúst, marhahúst és szalonnát ledaráljuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk két finomra vágott, üvegesre párolt hagymát, kevés pirospaprikát, rizst és 0,5 dl vizet. Pihenni hagyjuk.
kb 2 dl húslé (víz, ha nincs készen húslé) só, bors pár levélke friss rozmaring picurka olaj ...
A 3 liter húsléből maradt annyi, hogy ki tudjuk főzni benne a daragaluskákat. Szép galuskákat úgy készíthetünk, ha fogjuk azt az edényt, amiben kikevertük, majd egy kávéskanállal az edény falán szép diónyi formákat alakítunk ki.
Megfőzzük húslében vagy vízben a burgonyával együtt, majd hozzáadjuk a már előbb megpárolt hagymát, sárgarépát, paradicsomot és zöldborsót. Hozzávalók: 40 dkg burgonya, ...
A fűszeres húslével készült ételek ősidők óta a legkedveltebbek a dél-ázsiai konyhában; lehetséges, hogy aludttejes raguételekből származnak.
Egy evőkanál húslében 2 percig összefőzzük a fokhagymát a paradicsommal, majd hozzáadjuk a maradék húslevet. Hozzádjuk a borsot, a frissen összevágott petrezselymet és a bazsalikomot. A megfőtt tésztára öntjük a szószt, majd megszórjuk a juhsajttal.
A vargányát a húslébe áztatjuk. A zsemléket kockára vágjuk és 20 percre meleg tejbe áztatjuk. Közben a hagymákat apró kockára vágjuk, a felét 1 evőkanál vajon megdinszteljük.
só feketebors Húslé Vajon karikázott hagymát futtatunk. A húst csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, a hagymára rakjuk. Pirítjuk, majd majoránnát morzsolunk rá és felöntjük húslével, puhára pároljuk. Köretként pirított burgonyagaluskával tálaljuk.
Elkészítés: A húslét összekeverjük a borral, és a kétféle húst megfőzzük benne. Megfűszerezzük, majd ha a húsok megpuhultak, leszűrjük. A húsokat felkockázzuk, majd leöntjük a lével. Amikor megkocsonyás... Kocsonyás csibefalatok recept ...
1 liter füstölthúslé, 50 dkg karfiol, 10 dkg kolozsvári szalonna, 3 dkg liszt, 3 dkg vöröshagyma, 1/2 csokor petrezselyem, 5 dkg rizs, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, 1/4 citrom, törött bors, só.
MITONAGE - Húslé különféle főzelékek készítéséhez (amit óvatosan vagy enyhén kell elkészíteni).
Hozzávalók: 2 l húslé (lehet kockából, de készíthetjük vízzel is, 20 gerezd fokhagyma, 3 szegfűszeg, 10 dkg reszelt parmezán (vagy trappista) sajt, 2 evőkanál olaj, só, őrölt bors, ízlés szerint szárított zsályalevél, 4 zsemlye.
30 dkg borsó, 1 l húslé, 2 kis fej aprított hagyma, 1 babérlevél, néhány szem bors, 5 gerezd aprított fokhagyma, oregánó ízlés szerint, 1 dl tejszín, kevés reszelt torma. Felforraljuk a húslét, hozzáadjuk a borsót, fűszereket, hagymákat.
Kevés vízzel vagy húslével és a borral felengedjük, hozzáadjuk a kockára vágott paprikát és paradicsomot, és fedő alatt, kislángon puhára pároljuk. Ha a hús már puha, zsírjára lesütjük és hozzáadjuk a kisütött, félretett szalonnapörcöket.
Citromillatú csirkehúslé tortellinivel recept rozsaszinsampinyon húsos leves receptje ...
Ekkor felengedjük a húslével, és előmelegített sütőben pároljuk kb. két óra hosszat.
Kicsit később a közben összevágott sárgarépa jön, megint egy kis húslével felöntve. Időnként megkóstoljuk a levest, így szabályozni tudjuk, hogy mennyire érvényesüljön benne a füstölt íz.
Hústalan napokon és böjtben, nem húslében, hanem zöldséglevesben főzik, a derelyébe pedig az aprított hús helyett rántottát vagy gombát tesznek. Receptje megjelent az I. világháború utáni magyar szakácskönyvekben is.
bors, 30 dkg sertésmáj, 20 dkg szarvasgomba, 12 gesztenye, 10 dkg csiperkegomba, 1 kis vörös-hagyma, 2 mogyoróhagyma, 3 evőkanálnyi madeira bor, 3 evőkanálnyi konyak, 1 evő-kanálnyi olívaolaj, 1 kövér, friss szalonnacsík, 1 dkg fűszeres só, húslé.
sült tömbhúsok szeletelés előtti - mintegy 10 perces - várakoztatása (ez idő alatt a nedvek megnyugszanak, s eloszlanak a rostokban, így a vágásnál nem megy kárba a húslé). [szerkesztés] Pikáns kellemesen meglepő ízű, esetleg csípős, fűszeres.
A kockákra vágott zsemlét kevés húslével megöntözzük. A húst lecsontozzuk és a fott zöldséggel együtt ledaráljuk. A pépet összedolgozzuk a kicsavart zsemlével, a tojással, a fott hagymával és 1 gerezd összezúzott fokhagymával.
Főzés közben négyszer-ötször meg kell keverni, ha szükséges, feltölteni a húsléből, hogy a lé éppen csak ellepje a húst. Amikor a hús már félig megpuhult, ráöntöd a konyakot és a maradék lét, és így főzöd puhára, majd ízlés szerint megsózod.
A sütést mindig forró zsiradékban, vagy sütőben kezdjük, hogy a rostok hirtelen összezsugorodjanak, és a húslé a hús belsejében maradjon. Az elfőtt lét mindig kevés folyadékkal szabad pótolni.
Leggyakoribb elkészítési mód a metélt zsíros húslében főzése volt. Önálló ételként, reszelt sajttal-vajjal tálalták. A húslé a receptekben legtöbbször kappan leve. A főtt tészta a sajttal annyira összeforrt, hogy kapcsolatuk a 16.
Leszedtem hát a zsírt a "füstölthúslé-kocsonya" tetejéről, felöntöttem kb 1,5 liter forró vízzel, és a tűzhelyre raktam, hogy felforrjon. Tettem bele még egy csapott teáskanál ételízesítőt.
Végül leöntjük a zsírját, a húslét pedig átszűrjük. Elkészítjük a mártást.
A csirkét megnyúzzuk, kis darabokra vágjuk, és minél több csontját eltávolítjuk (a bőrből és a csontból húslét készíthetünk). A húst megsózzuk, egy evőkanál zsírban megpirítjuk, belerakjuk a rizst, egy kicsit azt is megpirítjuk.
Hozzávalók: 1 közepes nagyságú zellergumó, 2 dl tejföl, egy kevés füstöltúsmaradék (vagy egy liter füstölthúslé), 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1-1 evőkanál liszt és pirospaprika, 1 babérlevél, kevés citromlé, csipetnyi cukor, só ...
Amíg lehül, addig az összevágott hagymát a zsíron megpirítjuk és felengedjük a burgonya levével és még másfél liter húslével, vagy vízzel. Ebbe a lébe még 2 db babérlevelet, esetleg kis tárkonyt is teszünk. Lassú tűzön főzzük.
A májat a húslébe tesszük, és 20 percig főzzük, majd hűlni hagyjuk, és hozzáadjuk a főtt húsokhoz, s együtt ledaráljuk. A lereszelt vöröshagymát a zsírban sárgára fonnyasztjuk, majd az egészet összedolgozzuk a sóval és a fűszerekkel.
A húsleveskockából 1 dl húslét főzzük. Apróra vágjuk a hagymát és üvegesre pároljuk. Beletesszük a húst, sózzuk, borsozzuk és megpároljuk. A zsemléket tejbe áztatjuk, kinyomkodjuk és a húshoz adva még egyszer átdaráljuk.
1dl húslé, liszt, só A húst felvágjuk úgy, hogy egy nagyobb lapot kapjuk. Enyhén kiklopfoljuk. Ízesítjük sóval, borssal. Rárakjuk a borban megáztatott szilvát és a felvágott sajtot, megszórjuk dióval. Feltekerjük, összetűzzük.
1-1 1/2 liter vízzel vagy húslével. Ha vizet használtam, beleteszem a leveskockát. Szerecsendióval és borssal fűszerezem és 5 percig forralom. Közben megreszelem a sajtot. Ha többféle maradék száraz sajt van otthon, mindet megreszelem.
Öntsd rá a húslét és egy pohár vizet, forrald fel, aztán hagyd főni egy negyedórát, hogy a rizs megpuhuljon. 3. Közben vagdosd fel a lapos kenyeret kétcentis csíkokra, és forró olajban pirítsd ropogósra. Szedd ki konyhai papírtörlőre. 4.
Kivajazunk egy tűzálló tálat és a következőképpen rétegezzük: reszelt trappista sajt, tejföl, Univer grill fűszerkeverék (fémtubusos kiszerelés), hús (a húslével együtt), Univer grill fűszerkeverék, reszelt trappista sajt, tejföl.
1 babérlevél- füstölthúslé /leveskockából/ A hideg vízbe áztatott babot másnap az áztatóvizében feltesszük főzni, és vízzel vagy füstőlthús levével kétliternyire felöntjük.
A rizst az olajban üvegesre pároljuk, és a húslével felöntjük és kb. 15 percig hagyjuk főni. A csirkehúst kockára vágjuk, a felkockázott sonkával és a rákkal együtt összekeverjük a rizzsel.
Mikor megüvegesedik a hagyma, hozzáadjuk a mustárt, cukrot, a fűszereket, kissé karamellizáljuk, majd felöntjük húslével vagy vízzel. Miután felforrt, visszatesszük a nyúlcombokat, és fedő alatt a sütőben pároljuk 60 percig.
Almás saláta Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg (új)burgonya 4 alma 10 dkg eidami sajt 1 csomó újhagyma 1 gerezd fokhagyma 2 dl húslé (kockából) 3 evőkanál fehérborecet fél teáskanál cukor 1 evőkanál...
A vajat összegyúrjuk a liszttel, a lisztgombócot a húslébe tesszük és a mártást állandóan kevergetve besűrítjük.
Forraljuk fel a húslét, adjunk hozzá a leszűrt zsiradékból egy kanálnyit, majd liszttel sűrítsük a mártást. Fűszerezzük ízlés szerint. A hámozott, kockázott burgonyát sós vízben főzzük puhára. Leszűrve, vajjal, tejjel készítsünk belőle pürét.
Forró serpenyőbe teszem a rizottórizst, forró húslével (vagy zöldségalaplével) felöntöm, annyival, amennyi ellepi. Vajat teszek rá.
Fél liter forró vízben feloldom a füstölthúslé kockát. Hozzáadom a húslét, és megfőzöm benne a krumplit. (15 perc). Ha megpuhult kiszedem, villával áttöröm, hagyom hűlni. A vöröshagymát meghámozom, kockázom, és az olajon megfonnyasztom.
=A megtisztított húst a házi disznó húsával együtt kétujjnyi csíkokra vágjuk, majd rácsra rakva 24 óráig hagyjuk, hogy a húslé kicsorogjon. Tiszta fa, vagy műanyag edénybe rakjuk és jól összekeverjük a fűszerekkel.
Hozzáadjuk a csíkokra vágott zöldséget a burgonya és kivételével, a cukrot, és kevés zsírban gyengén pirítjuk, majd felöntjük a krumpli- illetve a húslével. Beletesszük az előfőzött burgonyát, és káposztát, és lefedve megpároljuk a zöldségeket.
Hőközlési művelet, amelynek során az előkészített nyersanyagot valamilyen folyadékban (víz, tej, csontlé, húslé, bor stb.) vagy gőzben puhítjuk. A főzést kezdhetjük: a) hideg folyadékban, ha célunk az alapanyagban lévő ízanyagok, ...
Tegyük a húst egy tepsibe, ami alá öntsünk kevés olajat és húslét. Később a húslével locsolgathatjuk a tetejét, illetve alá is önthetünk még a sütés során. A hús alatti lébe dobjunk pár zsályalevelet és szemes borst.
Tedd rá az elősütött libacombot, öntsd fel 1,5 deci vízzel vagy húslével (ha nagyon hamar elfőne főzés közben a leve, akkor apránként pótolhatod, de legvégül mindig süljön zsírjára a hús), és letakarva párold puhára.
negyed liter húslé maradjon. A lefejtett csirkehúst csíkokra vágjuk, és olajban aranybarnára pároljuk.
Húslevesbe mandulát főzött, citromot adott hozzá, húslével sűrítette és vagdalt kappancombbal és fogolyhússal tálalta fel.
Főzzük meg a rizst a húslében, sózzuk, borsózzuk. A tejfölt és a tejszínt tegyük fel a tűzre, adjunk hozzá 2-3 kanál húslevest. A szarvasgomba harmadát reszeljük ebbe az alapba, lassú tűzön kavargassuk. Keverjük hozzá a rizst.
A csíkokra vágott szalonnát és a felaprított vöröshagymát megpirítom, felöntöm a húslével, beleteszem a csíkokra vágott húst, az összezúzott fokhagymát, sózom, borsozom.
Miután kicsit megpirult, hozzáadjuk a kockára vágott gombát, majd felöntjük húslével. Amikor a hús megpuhult, hozzáadjuk a vékonyra vágott sárga- és fehérrépát, a karalábét, a zellert, a zöldborsót és a gyömbért.
A húslét felforraljuk, és beleöntjük a paradicsomlével összekevert paradicsompürét. Megsózzuk, megszórjuk cukorral, beletesszük a szeletelt zellergumót, és összeforraljuk.
See also: Fokhagyma, Csirke, Petrezselyem, Tejszín, Mártás
 
|