Kezdőlap (Édesburgonya)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Gasztronómia » Édesburgonya


 

Édesburgonya

Gasztronómia Édes sütiÉdesgyökér

Édesburgonya
« Vissza
A trópusi Amerikában őshonos, de már ősidők óta két géncentruma van, Közép-Amerika és Óceánia. A trópusi, szubtrópusi országok fontos, sokoldalúan hasznosítható növénye.

 


Édesburgonyatorta csokoládéforgáccsal és diógrillázzsal
<><><><>
Ételtípus: ...

Édesburgonya gnocchi zsályavajjal és lime-lilahagyma dippel
Nem állítanám, hogy sokszor eszem gnocchit, azonban egy tény: a spenótos-ricottás nagy kedvenc! Most kattantam, hogy az itthon kallódó két édesburgonyát hasznosítani kellene.

Édesburgonya
Megkóstoltam. Finom, de bátran kijelenthetem, nem váltam függővé az édesburgonyától. Ezért is jók a gasztroblogok. Hatásukra sokmindent megveszünk, elkészítünk és megkóstolunk, olyanokat is, amihez magunktól nem lenne bátorságunk.

ÉDESBURGONYA (BATÁTA) FOKHAGYMÁSAN
Hozzávalók:
1 kg édesburgonya, 2 fej fokhagyma, 2-3 evőkanál étolaj, só, őrölt bors.

Sajtos édesburgonya elkészítése:
A meghámozott édesburgonyát átlósan vágjuk ujjnyi vastag szeletekre, majd sózzuk, borsozzuk meg, és szórjuk rá az aprított petrezselymet.

Édesburgonya
Ipomoea batatas (L.) Lam
Elnevezései: kumara [Óceánia], camote, batata [spanyol], satsuma-imo [japán] ...

1 db édesburgonya - kb 40-50 dkg
1 szál murok
2 bő marék borsó
5 fej gomba
2 szál zöldhagyma - zöld szárával együtt
1 csirkefarhát - tetszés szerint természetesen lehet más része is a csirkének
2 ek tejföl
3 ek lé birsalmakompótból ...

650 g édesburgonya, megpucolva és kb. 2 cm-es darabokra vágva
1 db 415g-os rózsaszín lazac konzerv, lecsöpögtetve
1 db vöröshagyma, megpucolva és apróra vágva
liszt, tojás és zsemlemorzsa a bundázáshoz ...

Zománcos édesburgonya
Elkészítési idő: 25 perc
Munkaidő: 15 perc
A recept forrása: Emese
A recept nehézségi foka: Háziasszony
Helye a tartalomjegyzékben: Köretek ...

Grillen sült édesburgonya
Kóstoltad már az édesburgonyát? Neeeem?! Épp itt az ideje!
Mi írtuk: Ötéves az Éva! ...

Édesburgonya barackkal
A Nagy Thanksgiving Receptshow első része jön ma...
Hozzávalók: ...

Édesburgonya helyett sütőtökkel is jó lehet.
Bejegyezte: Gabojsza dátum: 20:02
4 megjegyzés:
...

Édesburgonya krémleves recept Miele krémleves receptje
A recept elkészítési ideje: 40 perc. Mennyire könnyű kaja: könnyű. Mennyire körülményes a recept elkészítése: gyerekjáték.

Az édesburgonya Dél-Amerikából származik, ahol már 5000 évvel ezelőtt is rendszeresen fogyasztották. Európa országai Kolombusznak köszönhetően ismerték meg ezt a gumós zöldséget, amit batátának is neveznek.

Lazacos édesburgonya-krokett
Melanzane alla parmigiana avagy padlizsánparmigiana
Narancsos csirke zöldbabos-mentás kuszkusszal ...

Pekándiós édesburgonya-batyu
Hozzávalók: 20 dkg édesburgonya, 2 ek cukor, 1 ek víz, ¼ tk cayenne bors, 75g durvára vágott pekándió, 1 ek olívaolaj, ½ fej vékonyra szeletelt hagyma, 250g mirelit leveles tészta, 75g kéksajt ...

- 2 közepes édesburgonya, meghámozva, nagy darabokra vágba
- 6 kisebb répa, félbe vágva
- 1 piros paprika, mag nélkül, nagy darabokra vágva ...

30 dkg sütötök/édesburgonya
1 cm-s darabka gyömbér
A csirkecombot bedörzsölöm zúzott fokhagymával, , ha va rá idő, hagyom állni. Sózom, a felolvasztott vajon, serpenyőben körbesütöm, majd átteszem egy tűzálló tálba és a sütőben puhára sütöm.

Satuma-imo (édesburgonya)
Vöröses színű hosszúkás alakú, nagyobb szupermarketekben, kínai boltokban kapható. Elég drága, de nem kell belőle nagyon sok. Tényleg jó édes és nagyon finom a tenpurában.
Shishitogarashi (kis zöldpaprika) ...

A belugalencsés édesburgonya tortát Szél Tamás receptje alapján készítettem, aki a Hagyomány és evolúció versenyen, 2007-ben első helyezést ért el. Ez volt a döntőben tálalt egyik körete. Nagyon finom a halhoz! ...

2 egész fahéj, 3 dl zöldségleves, (lehet leveskockából is), 2- 3 édesburgonya (csicsóka), 6 db közepes sárgarépa, 1 db egészen kis fej káposzta (30- 40 dkg), 2 dl narancslé, 50 dkg kajszibarack, ...

sárgarépa, sütőtök, barack, édesburgonya) :béta-karotin-forrás
4. sárga (pl. ananász, narancs, őszibarack) :antioxidánsok
5. sárgás-zöld (pl. cukkini, kukorica, zöldbab) :lutein-, zeaxantin-tartalmúak
6.

A zöldségeket (édesburgonya, vajretek) megtisztítjuk, lobogó sós vízben egyenként blansírozzuk.
A kaliforniai paprikát egészben, 200 fokos sütőben "feketére" sütjük.

Az édességek alapanyaga az édesburgonya, a jamgyökér, a tápiókaliszt, a fekete és a tapadós rizs, a szágóliszt, a pálmacukor, a pandánlevél kisajtolt leve, sok kókuszdió és a becsomagulásukhoz szükségek banán- pálma- vagy pandánlevél.

4 nagyobbacska édesburgonya
2 érett avokádó apróra kockára vágva
1 nagyobb fej lila hagyma, kockázva
20 menta lavél finomra vágva
1 ek apritott fokhagyma
2 füstölt csirke mell, kockázva
4 ek majonéz vagy tejföl
só és bors ...

A csicsóka (Helianthus tuberosus) édesburgonya néven is ismert. Ötször annyi rostanyagot tartalmaz, mint a rendes burgonya - az emésztésre friss enzimjei révén van rendkívül jótékony hatással.

20 dkg édesburgonya
1 gerezd
A fokhagyma (Allium sativum) gyógy-, és fűszernövény, melynek gumója fogyasztható; felvágva erőteljes aromával (egyesek szerint illattal, mások szerint szaggal) rendelkezik. Népies neve 'foghagyma' vagy 'büdös hagyma'.

2 csészényi hámozott, felkockázott édesburgonya (lehet helyette közönséges burgonya és/vagy sütőtök is)
1 teáskanál só
2 teáskanál édes paprika
1 teáskanál kurkuma
1 teáskanál bazsalikom (lehet friss is)
1/2 teáskanál fahéj ...

Ajánlott: brokkoli, sárgarépa, paraj, cukkini, mángold, zöldborsó, burgonya, édesburgonya, növényi csírák, vöröslencse, csicseriborsó, cékla, kelbimbó, sütőtök.
Nem ajánlott: Kelkáposzta, paradicsom (lé, mártás, leves)
Mivel ízesítsük ételeinket?

különféle zöldségek, falatokra vágva (cukkini, padlizsán, paprika, gomba, édesburgonya, hagyma, sárgarépa)
8 db scampi (a rákokat megpucoljuk, beirdaljuk, kihúzzuk, hogy ne görbüljön meg)
8 db 2x2 cm-es lazacfilékocka ...

Gombás-tejes csirkemell tormás szósszal édesburgonyapürével
Gnocchi mákkal és balzsamecetes eperrel
Gnocchi paradicsomos-juhsajtos szószban ...

Köretként tálalt könnyed édesburgonya püré remekül harmonizál az erőteljes fűszerezéssel , s az i-re a pontot a pirított bacon és hagyma teszi fel. A fotó igazán finom eredményt sejtet! ...

A rostban és béta-karotinban gazdag sárgarépa nagyszerű választás. Az édesburgonya hasonló tápanyagokat tartalmaz, de drágább; ennek ellenére ezt is érdemes beszerezni.

3. Kelkáposzta ...

... neveken is ismert. Magyarországon is kedvelt a Bahamákról származó batáta, vagyis az édesburgonya is, amelynek neve megtévesztő: valójában nem rokona a burgonyának. A burgonya felhasználása rendkívül ... 2010. július 18., vasárnap ...

A megmosott, jól leszárogatott rukkolát tányérra rendezzük, megszórjuk a gorgonzola darabkákkal, az édesburgonya csíkokat rászórjuk, a forró hússzeleteket és a szalonnát a tetejére tesszük.
Tanács
A burgonyát vékony hasábokra is vághatjuk.

1 hámozott jamgyökér nagy darabokra vágva,
1 szem hámozott édesburgonya,
0,5 fej felaprított káposzta,
2 cső csemegekukorica vastag szeletekre vágva,
2 paradicsom nagy darabokra vágva,
0,5 kg spenót,
2-2 hámozott főzőbanán és édesbanán.

Hozzávalók: 1 sárgadinnye(kb 1kg), a pácléhez: 1 evőkanál citromlé, 4 evőkanál olívaolaj, 1 kiskanál currypor, 0 evőkanál apróra vágott, friss vagy feleannyi szárított bazsalikom, a burgonyakörethez: 2 nagy édesburgonya, vagy hagyományos burgonya, ...

A sárgarépát, a hagymát keverjük össze, és mindig egy kanálnyi mennyiséget mártsunk meg a palacsintatésztában, majd forró olajban süssük ki. Az édesburgonya-szeleteket szintén mártsuk meg a tésztában, majd süssük ki.

db csirke felsőcomb, 2 csésze csicseriborsó (előző este be kell áztatni!), 2 -3 cső kukorica szeletekre vágva, 1 marék zöldbab, 1 kis káposztafej négyfelé vágva,1 szál vastag szeletekre vágott sárgarépa, 10 dkg sütőtök, 2 cukkini,10 dkg édesburgonya, ...

A húst sütés közben újra megsózzuk, majd felöntjük a borral, és fedő alatt tovább bároljuk. A szőlőszemeket kimagozzuk, majd a húshoz adjuk, az egészet készre főzzük. Az elkészült csirkeragut az édesburgonya-pürével tálaljuk.
Jó étvágyat!
2006.09.29.

Nevét alapanyagáról, a mochi rizsről kapta, amelyből nyúlós tészta készül, amit aztán vagy megtöltenek például édes babbal, édesburgonya-pürével, vagy gombócokká formálva öntenek le édes babszósszal.

(2) vargánya (7) vega (90) vegán (34) vegéthó (6) vendégség (16) virág (4) VKF (22) wasabi (1) worcestershire szósz (1) zeller (5) zsákmány (2) zsálya (11) zöldbab (3) zöldborsó (6) zöldtea (3) áfonya (1) árpagyöngy (3) ázsia (2) édesburgonya (2) ...

Lásd még: Burgonya, Csirke, Saláta, Torta, Meggy

Gasztronómia Édes sütiÉdesgyökér

 
 rssRSS