Dalmát oldalas készítése : Az oldalast kétujjnyi darabokra vágjuk, megsózzuk, borsozzuk, majd egy kevés olajban a darabok mindkét felét megpirítjuk, felöntjük a borral, és fedő alatt (vagy kuktában) 30 percig pároljuk.
Dalmát csirkecsíkok 50 dkg csirkemellfilé hosszúkás csíkokra vágva, 40 dkg cukkini 2 centi vastagra felszeletelve majd vékony csíkokra vágva, egy kevés olaj, egy marék apróra vágott kapor, fél csokor metélőhagyma, só, fehérbors, ...
Dalmát makréla Tavalyi képeket rendezgetve találtam rá nyaralásunk egyik legfinomabb ebédjére. Szinte az illatát is érzem.
Dalmát fazék Hozzávalók 4 főre 35 dkg marhafelsál, 35 dkg sertéslapocka,10 dkg füstölt szalonna, 2-3 fej vöröshagyma, 2 db nagyobb sárgarépa, 20 dkg gomba, 12 dkg rizs, 4 gerezd fokhagyma, 2-3 zöldpaprika, só, őrölt bors, 2-3 ek 10 %-os ételecet, ...
Dalmát ebéd blitvával A tengerparti részekre a tipikus mediterrán, és halételek a jellemzőek. A Magyarországgal határos területeken főleg magyaros ételek hódítanak, Horvátország középső részén pedig török koszttal találkozhatnak az utazók.
dalmát = (ha paprika) hagymával és vörösborral sütve-párolva debreceni = (legtöbbször) füstölt kolbásszal készült degrasszálva = a mártásról, vagy levesről a felszíni zsiradék leszedve digestif = (ha ital) étkezés utáni ...
Dalmát paprika Hozzávalók: 2 nagy fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 4 húsos zöldpaprika, só, őrölt bors, vörösbor. Tovább... Alufóliás sárgarépa ...
Dalmát paprika A dalmát paprikához egy kiló húsos zöldpaprikát kicsumázunk, a húsát nagy kockákra vágjuk.
Dalmát halleves A lehetőleg vegyes tengeri halat megtisztítjuk és darabokra vágjuk. A rizst sós vízben megfőzzük. Fazékban vizet forralunk és beledobjuk a ... tovább cimkék: Levesek, Főétel előtt, Főtt, Sós, Meleg, Halak ...
Dalmát eperleves Hozzávalók: 35 dkg eper, 5 dl vörösbor, 3 dl tej, 2 dl tejföl, 2 tojássárgája, 1 ekanál liszt, csipet só, ízlés szerint cukor ...
Dalmát fazék recept Elkészítésí idő: 200 perc Elkészítés: A felkockázott szalonna zsírját kiolvasztjuk, ebben a zsiradékban pirítjuk meg a felkockázott húst. Ezután jénaiba helyezzük, majd hozzárakjuk a felkarikázott hagymát, sárgarépát, az összep...
Dalmát fazék Hozzávalók 4 személyre: 65 dkg marhafelsál, 10 dkg füstölt szalonna, 14 dkg hagyma, 15 dkg sárgarépa, 20 dkg csiperkegomba, 12 dkg rizs, 4 gerezd fokhagyma, 2-3 zöldpaprika, só, őrölt bors, 2-3 evőkanál ecet, 4-5 dl húsleves vagy víz.
Dalmát prosek házilag - fűszeres likőrbor Élénkítő italok a romantikus vacsorához Előre gyártott forralt bor ...
" Dalmát paprika (4 adag) Megtisztítjuk a hagymát meg a zöldpaprikát, és egyforma nagyságú kockákra vágjuk. Az olajon fedő alatt üvegesre pároljuk a hagymát, hozzáadjuk a paprikát, megsózzuk, megborsozzuk, és a borral ...
Ez a dalmát tengerpart karsztos vidékéről származó, nálunk kertekben ültetett, jellemző illatú, kesernyésen aromás ízű növény már a középkorban is kedvelt és nagyon becsült fűszer és gyógynövény volt. Úgy tartják róla, meghosszabbítja az életet.
arról a dalmát házi zsályaszörpről,amiről nyáron írtál, lehetne többet is megtudni? Alika gabojsza írta... ...
Egy ideig dalmát leszek. Vagy igyekszem úgy viselkedni, mintha az lennék:-) Eszem majd sok FRISS halat, polipot, scampit, fügét, meg azt az isteni finom halványlila színű hagymát, amiből 2-3 darab egy kiló és olyan édes, mint az alma.
India társadalmát évezredek óta a kasztrendszer határozza meg. A hinduk négy nagy kaszt valamelyikébe születnek, ezek a bráhminok (a papok), a ksatriják (a harcosok), ...
(maraszkínó) dalmát cseresznye, illetve a belőle készített likőr. Mandula és cukor keveréke, hengergépen egyneműsítik. Hidrogénezett olajok, karotin, víz vagy tej összegyúrásával készített zsiradék.
Maraschino - dalmát cseresznyelikőr, eredetileg Maraska-cseresznyéből készítik, alkoholtartalma 30-35 %
Marc - francia almatörköly-pálinka, alkoholtartalma 40-45 % ...
dalmaticus - dalmát kakukkfű Thymus mastichina L. (1763) - masztixkakukkfű Thymus muscosus Zaver. (1962) Thymus narymensis Serg. Thymus odoratissimus Thymus oenipontanus - kisded kakukkfű Thymus origanum (L.) Kuntze (1867) ...
A csörögefánk a dalmát háziasszonyok büszkesége. Ha elkészítik az ő receptjük szerint, megértik majd őket. Elkészítési idő 1 h Nehézségi fok ...
Zöldalmaszósz: A zöldalmát negyedre vágjuk, és beletesszük a turmixgépbe, amiből olyan lesz, mintha ital lenne. Sült alma: Meghámozunk és kimagozunk egy almát. Utána nyolcadra felvágjuk.
Dalmát - máj Dalmát - meleg paprikaköret Darált hús - lencse (Kiymali mercimek) Darált hús - spenót (Kiymali ispanak) Debreceni - karaj (Kolbászos karaj) Debreceni - kolbász 1. Debreceni - kolbász 2. Debreceni - kolbász 3. Debreceni - nyárs, pikáns ...
Sirálybőgésre és hajókürt hangjára ébredünk, szélben érlelt sonkát reggelizünk újhagymával, napozunk, olvasunk, fürdünk a még hűvös tengerben, este meg parázs és vaskupola alatt sült polipot eszünk amit tüzes dalmát borral öblítünk le. ...
Elkészítés: 1 kg zöldalmát vágjunk nagy darabokra, nem kell meghámozni csak a magházát kiszedni. Tegyük egy nagy lábasba, adjunk hozzá 1 liter vizet, 2 db citrom levét, 2 pohárnyi összevágott mentalevelet és főzzük 20 percig.
Amikor kissé összeesett, a vékonyra szeletelt zöldalmát és a fehérbort is hozzáadjuk, félpuhára pároljuk. A húst 4 egyforma szeletre vágjuk, minden darabot lapjával félbeszelünk úgy hogy a hús vége egyben maradjon, szétnyitjuk mint egy könyvet.
Kerti zsálya (Salvia officinalis): A Földközi-tenger mentén, de különösen a dalmát tengerpart karsztos vidékéről származó és nálunk kertekben ültetett, jellemző illatú, kesernyésen aromás ízű növény.
A szülők minden évben kitöltöttek egy kérdőívet gyermekük két éves kora után, ezzel próbálták kideríteni a szülők esetleges aggodalmát gyermekük testsúlya miatt, de a kérdések vonatkoztak a család étkezési szokásaira és a szülők testsúlyára is.
Az orvosi zsálya a Földközi-tenger, de különösen a dalmát tengerpart vidékéről származik. Dél-Európa karsztjain tömegesen előfordul, Magyarországon nem őshonos, de gyógynövényként termesztik, dísznövényként kertekben, temetőkben sokfelé ültetik.[1] ...
csütörtök - A nyári nagy melegben sok kisgyereknek nincs étvágya, ami az anyukák aggodalmát váltják ki.
Horvátországban is megszentelik az ételt, azaz a dalmát húsvéti kalácsot, a pincát, és a szárított sonkát, a prustot. A hímes tojás, a piszanica készítése is elevenen élőszokás, akárcsak a locsolkodás, amikor ezt ajándékozzák a locsolóknak.
Egy kisebb zöldalmát kis kockákra vágok. A zabkása alapba beleforgatom az almát és a mogyoró felét. A maradék mogyorót a tetejére szórom és így fagyasztom. Annyira krémes az egész, hogy fagyigép nélkül is tökéletes lesz! ...
A Földközi-tenger mentén, de különösen a dalmát tengerpart karsztos vidékéről származó és nálunk kertekben ültetett, jellemző illatú, kesernyésen aromás ízű növény.
Pedig még el sem képzeltem, milyen étel fejezné ki leginkább létezésem fájdalmát. Hitettem volna el magammal, hogy a jövőnek étkezem, vagy engedtem volna a vágyakozásnak? Bio, diétás, fitnes kontra olasz, mexikói, kínai, japán, thai?
Kezdetnek rendeltünk 3 féle limonádét: zöldalmát, passiont és bittert. Nagyon ízletesek és zamatosak voltak, rengeteg gyümölccsel.
Recept info Utolsó recept frissítés2009.február.05.Össz recept4606Véletlen recept Dalmát máj Utoljára hozzáadottHal bacon ágyon Schuszter Tomi módraLegtöbbet olvasott Olasz pizza tészta Receptura változatai ...
Mivel csak egy tojásom volt, hát annyival készítttem el, plussz adtam hozzá 1 dl tejet. 2 helyett 3 zöldalmát(jó savanykás) lereszeltem (nagylyukún), úgy szórtam a tetejére, valamint felturbóztam reszelt étcsokival, amit szintén a tetejére szórtam.
Csorgassuk rá az olívaolajat, az ecetet, ízesítsük sóval, cukorral, vasabival, őrölt köménnyel, majd adjuk hozzá a lereszelt zöldalmát. Óvatosan keverjük össze, majd tegyük a hűtőbe pár órára, hogy az ízek jól átjárják a céklát.
Általában a mángoldot amikor főzik, tesznek bele kockákra vágott krumplit is, és együtt főzik őket, (ez az úgynevezett dalmát köret), de mivel nekünk volt krumplisalátánk, így mi csak így egymagában készítettük a halhoz, és nagyon finom volt! ...
Az orvosi zsálya (Salvia officinalis) egy fűszer és gyógynövény. Ismert még kerti- vagy patika zsálya néven is. A Földközi-tenger, de különösen a dalmát tengerpart vidékéről származó, kesernyés, aromás gyógynövény és fűszer.
Miért érdemes nálunk megrendezni az Abigél panzióban megrendezni esküvőjét, lakodalmát?
Ha ez a recept megnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek: Rácponty töltött pisztráng, több szósszal Halfilé dalmát módra (mikrohullámon) ...
Albánia - mediterrán klímájú kis ország - konyháját sokféle hatás érte történelme során: bizánci, szerb, bolgár, olasz hatás, a dalmát városokkal való érintkezés és természetesen legerősebb a természeti környezet hatása.
Szuszogásig bírják enni magukat a talkedliből a csehek, a siskából a szlovákok, a krofiból a szlovének, a fritulából a dalmátok és a biljázsból a kárpátaljaiak - az elnevezések természetesen mind-mind a fánkot takarják.
Később szépséges lilás-rózsaszín virágokra akadtunk (a képen), s kiderült, hogy ez bizony menta, kellemes illattal. Szedtünk még vadalmát és kökényt (ez utóbbi remekül oltja a szomjúságot). Szamócát is találtunk.
De most mindenütt ez a trend. Viszont a puncs puncsízű, a csokoládé csokoládé ízű. Én mindig maradok az alapoknál, párom sárgabarackot és fahéjas zöldalmát választ. Jó. Nem túl jeges, nem túl krémes. Gyerekkorunk ízei.
Közben a szalmabábú "özvegye" talpig fekete gyászban zokogja el fájdalmát. Miután az elhunytat kellőképpen elsiratták, a falu végén kiráncigálják ingéből gatyájából és a halom szalmát meggyújtva énekelnek, táncolnak.
See also: Saláta, Hagymás, Narancs, Spárga, Tejfölös
 
|