fókusz Gyújtópont, középpont. Tudományos (mértani és fénytani) szakszó a latin focus (tűz, tűzhely) nyomán, amely a fovere (melegít) ige származéka. foyer.
A fókusz automatikus beállításával a kép kézi beavatkozás nélkül is éles lesz. A beállítás történhet infravörös távolságméréssel, vagy kontraszt méréssel. Mindkét esetben a lencse előre-hátra mozgatásával történik az élesre állítás.
A végtelenen túli fókuszálhatóság értelmét én sem igazán értem, de tapasztalat, hogy így van (legalábbis az általam használt eddigi összes objektívnél így volt).
Fókusztartomány és ISO érték A kamera fókusztartománya 70 centimétertől a végtelenig tart nagylátószög esetén.
Fókusz A fókusz az a távolság, amelyből a tárgyak élesen jelennek meg a képen.
Fókuszálás Az optika középpontja és a fényérzékeny anyag közötti távolság beállítása, amely meghatározza, hogy a kép mely része lesz éles. A rosszul beállított fókusz életlen képeket eredményez.
Fókuszálás Ahhoz, hogy a fényképeink élvezhetőek legyenek, a megfelelő expozíció mellett az is lényeges, hogy éles legyen a felvétel.
Autofókusz vagy manuális fókusz Az objektívek többségénél a belső lencsetagok mozgatásával oldható meg, hogy az érzékelőre vetített képen a kiválasztott téma éles legyen.
AUTOFÓKUSZ Egyes fényképezőgépeknek, diavetítőknek vagy nagyítógépeknek az a tulajdonsága, hogy a leképzett vagy kivetített képet egy érzékelő és vezérlő rendszer segítségével automatikusan élesre állítják.
9 Fókusz hatótáv (focus distance): Természetesen a fókuszálásnak vannak határértékei.
Autofókusz Rendszerint a képkivágás közepét veszi élesre. Ha közeli, és távoli dolog egyszerre szerepel a képen, akkor egy kicsit gondolkodnunk kell a fényképezőgép helyett, hiszen ő nem tudja, hogy a készülő képen mi lesz a lényeg.
Autofókusz Az újonnan kifejlesztett 9-pontos autofókusz rendszerben 6 láthatatlan AF-pont található a szpotmérő körön belül.
Lágy fókusz A lágy fókusz szűrő légies, álomszerű atmoszférát teremt. A színek lágyabb és melegebb megjelenése egy másik kor érzetét keltik. Lágy fókusz (16:9 képméretarány) Nagyítás ...
FÓKUSZTÁVOLSÁG - A végtelenre állított élességű objektív fókuszpontjának és az ún. második vagy filmoldali fősíkjának távolsága.
Fókusz Autofókusz rendszer, Normál/Makró (tárcsa), Folyamatos AF Be/Ki, Kézi élességállítás (gyürü), Egyképes AF AF segédfény ...
Fókusz állításra két módon van lehetőségünk! A kézi "beállítás" a fekvő fotóállásban lévő mobil élének bal felső (egyébként több funkciót is ellátó) gombjával lehetséges (zoom) vagy a Fókuszálási menüben.
A fókusztól távolodva (a fényképezőgép felé valamint az ellenkező irányba)az élesség csökken, de bizonyos távolságra a kép még elfogadhatóan éles. Ez a két rész (a fókusz elötti és mögötti) 1/3 és 2/3 arányban oszlik meg.
Autofókusz. Önműködő fókuszállítás (élességállítás), ill. az ezt megvalósító opto-elektronikus rendszer. Ambient Light Környezeti megvilágítás ...
Fix fókusz - Objektív, amely előre meghatározott gyújtótávolsággal működik, autofókuszálási lehetőség nélkül, a lehető legnagyobb -mélységélességgel.
Az autofókusz módja az adott fényképezési szituációnak megfelelően kiválasztható. Az újonnan bevezetett 1 pontos nagy sebességű beállításnál az autofókusz ideje a DMC-FX7-es modellhez mérten a felére csökkent.
Az autofókusz TTL-CT-SIR tipusú, külön CMOS szenzor és segédtükör alkalmazásával működik. Fényérzékenységi tartománya 0.5-18 Fé (ISO 100/21°-os fényérzékenységre vonatkoztatva 20 °C-on).
Az autofókusz rendszerek megjelenésével sötét idők köszöntöttek azokra a fotósokra akik manuális objektíveket használnak. A mattüvegekről eltűntek a pontos fókuszálást segítő törőékek, mikroprizmák és helyüket a pirosan felvillanó AF pontok vették át.
Az autofókusz rendszer magába foglalja a szuperérzékeny élességállítási mérőmodult, a fényképezőgép mikroprocesszorát, a teljesen elektronizált kapcsolatot az objektív és a fényképezőgép váza között, és az objektívbe integrált AF motort.
Az autófókusz funkció a legtöbbször megfelelően kiszolgálja az amatőr igényeit, bár alsó kategóriás gépeknél ez akár két másodpercig is eltarthat. Az igényes amatőrt ez gyakran zavarja.
Az AF (autofókusz) keret a fényképezőgép keresőjében látható kis keret, amely megmutatja, hogy a fókuszálás mely területre történik. (Általában a képmező közepén áll.) 0 üzenet Érzékenység (ISO) - fotózás ...
Effektív fókusztávolságok és autófókusz telekonverterek használata esetén ...
A nagyon kis fókusztávolságú nagylátószögű objektív torzítja a teret, a közeli tárgyakat túlságosan kiemeli, a függőlegeseket összetartóvá, torzulttá teszi. A portrék közül a bal oldali nagylátószögű, a jobb oldali 80 mm-es objektívvel készült.
A kapott fotón a fókusz valahol az előtér apró virágain van, de a kép egésze sajnos nagy mértékben életlen. A képszerkesztő technológia mai állása szerint nincs olyan eszköz, amely részleteket varázsol a részlettelen képre.
Ismét tekintsük a fókusztávolságot elhanyagolhatónak a tárgytávolsághoz képest: ...
Az intelligens autofókusz minden képterületet figyelembe vesz. Azonban előfordul az, hogy a kreatív fotós bizonyos képterületeket akar élesen látni a felvételen, ám az automatika más tárgytávolságot javasol.
A legtöbb gépnél a manuális fokuszálást egy elektronika végzi amit a fókuszállító gyűrű / gomb vezérel. Főleg az alacsony kategóriákban a használhatósága erősen korlátozott.
fix-fókuszú (Free Focus, Focus Free) objektívekkel készített gépek kategóriája. Legtöbbjük beépített villanóval (ceruza-elemmel működik) is, de legalább vaku-csatlakozó "papuccsal" van ellátva.
Ha egy távcsővel nem követjük az égbolt forgását, akkor az objektumok képe egyenletes sebességgel elmozdul a fókuszsíkban. Állítsuk be úgy a CCD-detektort, hogy a töltések léptetésének iránya megegyezzen a kép elmozdulásának irányával.
- gyújtótávolsága (fókusztávolság), amely az objektív síkja és a film egymástól való távolsága; - fényero - az objektív fényátereszto képessége. - mélységélesség - a még éles elotér és háttér közötti távolság, amit élesnek látunk a keresoben.
A világon a legtöbb élességpontot kínáló forradalmi és szupergyors AF képrendszerrel felszerelt érzékelő minden esetben a kiválasztott témára fókuszál.
A Nikon D40 és D40X megjelenésével jelentősen megnőtt az objektívbe szerelt fókuszmotorok iránti igény. A Sigma sem várt sokáig és a Canon EF bajonettre már korábban is gyártott, HSM motorosra cserélte két belépőszintű objektívjét.
Rekeszszám: A gépünk objektívén áthaladó fény mennyiségét a blende szabályozza. A fókusztávolság és a blende átmérőjének hányadosa a rekeszérték. Segítségével a mélységélesség befolyásolható, csökkenthető vagy növelhető.
A jó szerkesztésű objektíveken a két érték egybeesik. A képszög a fókusztávolsággal és a mélységélességgel fordított arányba van. A gyújtótávolság ...
Pedig bizony rájuk férne. A Pentax körüli pesszimizmus már lassan többet árt a márkának mint a Canonnak az 1D MkIII fókuszrendszere körüli másfél éves huzavona. (ami szintén messze túl lett lihegve) (tovább.) ...
A kipróbálásra szánt Nikon eszközök kínálata (AF-S DX 10-24 mm f/3.5-4.5G ED objektívvel, 10 mm fókusztáv állásban) ...
Digitális gép: A képmérettől, fájlformátumtól, médiatípustól, az átmeneti tárolásra hasznáható memóriamennyiségtől, érzékelőtípustól és az autofókusz sebességétől függ. A fényképek tárolása ...
A HS100 és SD100 már első ránézésre is teljesen mások mint az elődök. Nagyobbak és nehezebbek lettek, miközben új csatlakozások sora, kereső és fókuszgyűrű jelentek meg rajtuk. Az elődökhöz hasonlóan a páros itt is egy [...] ...
Ahogyan arról már korábban olvashattatok a Zeiss újabb bajonettel bővíti kínálatát. A tükörreflexes piac egyik -ha nem éppen "a"- legnépszerűbb márkájához, a Canonhoz is kaphatóak lesznek rövidesen a német gyártó kézi-fókuszos optikái. (tovább.) ...
A gyengébb képességű kamerák 3, a jobbak 5, a legjobbak 7 vagy még több expozíciót is készítenek egyetlen másodperc alatt, miközben követő autofókusz esetén a kép folyamatosan éles marad.
Ha szemüveget visel, akkor sem kell lemondania a kiváló keresőképről, mivel +2 és -2 dioptria közötti értékkel a használó szeméhez igazítható. Ezzel mindig biztosítható a pontos fókuszálás előfeltétele a tökéletesen éles keresőkép.
Lásd még: Fénykép, Fényképezőgép, Objektív, Digitális, Élesség
 
|