A fehérjebevitel csökkentése A fehérjeszegény étrendet a veseelégtelenség kezelésére régóta alkalmazták, de eleinte csak azért, hogy a nitrogéntartalmú salakanyagok, 'a toxinok' képződési ütemét fékezzék.
A fehérjebevitel csak akkor korlátozandó, ha a cukorbetegséghez a veseműködés zavara is társul. Ezen kívül több tényezőtől függ: életkor, terhesség, szoptatás, idült, súlyos leromlással járó betegség, lábadozás.
A fehérjebevitelre vonatkozó ajánlások gyakran állati eredetű fehérjéken, húson, tojáson és tejen alapulnak. Ugyanakkor a nagyarányú állati eredetű fehérjefogyasztás nem egyszer nagyarányú zsírfogyasztással is együtt jár. A szójafehérje: ...
- fehérjebevitelünket növeljük meg a fogyókúra alatt erre a célra kifejlesztett magas fehérjetartalmú tablettával vagy turmixxal.
A napi fehérjebevitel egészséges felnőtt embernél tartósan körülbelül 50 g alá nem mehet, ezt, ha egészséges vagy, és orvosi ellenőrzés alatt állsz, akkor az étrend követésekor túllépheted.
Az emelt fehérjebevitel mennyiségnek emellett a tartós jóllakottságérzés biztosításában is szerepe van.
Megfelelő fehérjebevitel híján nem működhet egészségesen szervezeted, emellett fogyókúrád sem lehet sikeres, ugyanis a tápanyagmegvonás hatására protein nélkül tested az izmokat kezdi leépíteni, hogy energiaforráshoz jusson.
6. A főleg fehérjebevitelt megcélzó diéták felborítják az anyagcserét, és emiatt betegségek alakulhatnak ki, mivel a máj nem tud elegendő szénhidrátot raktárazni ilyenkor. Hogy tetszett? Értékeld cikkünket! 1 2 3 4 5 ...
- napi fehérjebevitel nem lehet több 20-25 grammnál - a húsféleségeket lehetőleg kerülni kell. A natúrmedicina ilyenkor tejsavókúrát javasol; a körülbelül 1 liter író a legértékesebb fehérjékből a teljes napi szükségletet fedezi.
Sajnos nem csak a zsírtól hanem az izmoktól is, ezeket lehet korrigálni több fehérjebevitellel mert a fehérjékből izmok lesznek és a fehérjék sokkal nehezebben is alakulnak át zsírrá.
Az egyik tévhit, hogy az általánosan ajánlott napi fehérjebevitel elegendő. A táplálkozástudománnyal foglalkozó intézetek által meghatározott fehérjeszükséglet 0.8 g/kg. E szerint egy 90 kg testsúlyú embernek kb.
A fehérjék lebontása a gyomorban kezdődik a gyomorsav által, ezért nagyon fontos, hogy fehérjebevitel alkalmával ne igyunk sokat, mert azzal felhigítjuk a gyomorsavat, ami egyenes út ahhoz, hogy ne tudja lebontani a fehérjéket, ...
A zóna- és a hollywoodi étrend a kevés szénhidráttartalom mellett magas fehérjebevitelt engedélyez.
A Zónadiétát nagy fehérjebevitel (30 energiaszázalék), vagyis nagy mennyiségű hús fogyasztása jellemzi, ugyanakkor kevés az étrend szénhidráttartalma (40 energiaszázalék), mivel a keményítőben gazdag kenyeret és tésztát iktatja ki az étrendből.
A Turbó-diéta során a szervezet számára a Turbó-diéta fehérjeturmix biztosítja a mennyiségi és minőségi fehérjebevitelt, a kúra során nem vonunk el proteint az izomzattól.
Ebben az időszakban nem kerülnek terítékre a előbb említett élelmiszerek, ám továbbra is biztosított a fehérjebevitel, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy szervezetünk egészségesen működjön.
Atkins-diéta 2003 óta reneszánszát éli, azóta kissé módosult a diéta leírása, bár korábban is 'tiltottak' voltak a fehér liszt, az egyszerű cukrok és az egyéb finomított szénhidrát-tartalmú élelmiszerek, emellett javasolt volt a magas fehérjebevitel ...
naptól engedélyezi a fehérjét, az elégtelen fehérjebevitel viszont táplálkozási egyensúlyhiányt okozhat, ami épp a fogyást lassítja le, egészségromlást, fáradtságérzetet, különböző betegségeket okozhat.
A magas zsírtartalmú étrend nagyban növeli a szív- és keringési rendszer betegségeinek kockázatát, míg a magas fehérjebevitel a vese, máj és az izületek károsodását idézi elő.
De a legjobb, ha a napi fehérjebeviteledet nem állati eredetű forrásokból pótolod. A teljes kiőrlésű magvak, tofu vagy bab is bőséges fehérjeforrások.
5. Magas mennyiségű és jó minőségű fehérjebevitelen alapuló táplálkozást kövessen! Ez elengedhetetlen az izomzat megtartásához, a szervezet megfelelő működéséhez, az anyagcsere-folyamatok problémamentes működéséhez.
A fehérjetartalmú tápszerek relatíve olcsók, zsírmentesek és a nagy részüknek az íze is jó, így kellemesen lehet megemelni a fehérjebevitelt.
A gyermekeknél ez az érték az első életévben 3-3,5 g/ttkg, kisgyermekkorban 2,5 g/ttkg, pubertást követően pedig 1-1,2 g/ttkg. Fontos tudni, hogy a túlzott fehérjebevitel komoly egészségügyi problémákat okozhat.
Az újfajta rendszer lényege pedig a jó minőségű fehérjebevitel. Szinte minden fogyókúrás módszer megrögzötten emlegeti a fehérje fogyasztást, nem is véletlenül.
Az általuk végzett vizsgálatok során azt figyelték meg, hogy a túlsúlyos nők az Atkins diétával nagyobb súlyfeleslegtől szabadultak meg egy év alatt, mint a szénhidrátszegény Zone diétát (a kevés szénhidráttartalom mellett magas fehérjebevitelt ...
Itt van mindjárt a csontritkulás kockázata: a magas fehérjebevitel hatására egyfelől megnő a vizelettel kiürülő kalcium mennyisége. Hasonlóan nagy a szívbetegségek kialakulásának esélye is.
Szintén sok rejtett zsírt tartalmaznak a tejek illetve a különböző tejtermékek, azonban gondos odafigyeléssel fogyókúránk alap élelmiszerei közé tartozhatnak valamint segítségükkel a fehérjebevitel egy részét is biztosítani tudjuk. Ajánlott: ...
A sport mellett az energiabevitelt, elsősorban a szénhidrát és fehérjebevitelt kell növelni.
Ez a jó öreg, általunk már évek óta ismert 'fitneszdiéta' alapja - amely ismét itt van, színesben, pop-ritmusban, déltengerinek címkézve. A fenti módszereknek mindig akad ellenzője, hiszen a magas fehérjebevitel megbontja a szervezet sav-bázis ...
Lásd még: Fehérje, Diéta, Étrend, Szénhidrát, Fogyás
|