| |
talizmán Apró tárgy, amely a babonás hit szerint minden bajtól megóvja azt, aki magánál hordja.
talizmán a középkori görög nyelvből (to telesmo) az arab nyelvbe átültetett szó, természetfeletti óvóeszköz értelmében. A keleti néptől vették át e szót az európaiak is. Rokon szó az amulet (l. o.).
Talizmánok Az amulettek és talizmánok olyan tárgyak, amelyeknek sokan bűvös erőt tulajdonítanak, jelentésüktől függően védelmet, gazdagságot, lelki nyugalmat, erőt, boldogságot, egészséget hoznak.
Talizmánok és kozmikus térképek. A talizmánok a hagyományos kozmikus ábrák (Hetu, Luoshu) apokrif értelmezésére épülnek, melyek már a Lingbao iskola legkorábbi irányzatánál is megtalálhatók.
A talizmán elkészítése Gyújtsuk meg a gyertyát. Fontos, hogy a gyertyának mindvégig égnie kell, amíg a talizmánt készítjük. A pergamenből vágjunk ki egy négyszögformát, majd a piros ceruzával rajzoljunk rá két szívet.
A talizmánok mágikus ereje Hányszor derült már ki, hogy a tudás, a tehetség önmagában kevés. Szerencse is kell a boldoguláshoz. De hogy a szerencse ránk találjon, kell hozzá egy mágnes: ez a talizmán. Tovább » ...
Talizmánként viszont bármi megfelel - drágakő, ékszer, vagy bármilyen kedvenc kabbalánk, (mütyürkénk), amelyek nem túl nagy méretűek. A talizmánt mások tekintetétől védetten kell, ill.
A talizmán a mágikus "nekitulajdonítás" révén működik, ezért szerintem bármi lehet varázslatos, amiről azt el tudjuk hinni.
A talizmánokba és amulettekbe vetett hit még a mai napig sem halt ki - ellenkezőleg. Nem hasznos fanatikusan küzdeni ellene, mert mint minden dolognak a földön, ennek is megvan a két oldala.
A talizmán középkori görög nyelvből átültetett arab szó, amelynek értelme természetfeletti csodás óvószer. Az ősrégi hit szerint ez a titokzatos véderő különféle, anyagokban halmozódhat fel és ez az anyag szolgáltatta az amulettet.
A talizmánt sokféle célra lehet felhasználni. Így például egy talizmánt fel lehet tölteni az erkölcsösség gondolataival, amelyek meghatározott rezgési frekvenciákon fejeződnek ki az asztrális és a mentális anyagban.
Hordhatjuk talizmánként a kristályokat, (különösen erős kötődés kialakulása esetén lesz valóban a talizmánunk) és akkor azokat az energetikai tartalmakat ill.
megkaptam az amulettek és talizmánok formuláit, melyek itt következnek, melyek a papnak biztos utat adnak a szférák között, melyekhez el szeretne jutni a bölcsesség keresésének útján.
Valójában szerte a világon létezik, különféle neveken: időzacskó, ouanga zacskó, orvosságos zacskó, talizmán, mojozacskó...
A test mágiája az amulettek és talizmánok készítésétől egészen a harcművészek acélos edzettségéig elég széles skálán mozog, de jól művelni csak a lélek megismerésével lehetséges.
Az egyiptomi piramisok sírkamráiban számos lazurkőből készült talizmánt találtak, amelyek legtöbbször a szent bogarat, a szkarabeuszt vagy más állatfigurát formáztak. Már Kr. e. 1500-ban egy egyiptomi főpap az ég kövének nevezte. A piramiskutatók kb.
Nem utolsó sorban, a még ma is élő második legelterjedtebb hétköznapi mágikus hagyományok közé kell sorolnunk a szigillium-tant: a mágikus jelképek és pecsétek tudományát, amely elsősorban az amulettek, talizmánok, ...
apró tárgyak mágikus erejéről, ezért nem ékszerként, hanem szerencsehozó talizmánként hordták a nyakukban őket: állatfigurákat, égitesteket ábrázoló színes kavicsokat és kagylókat, apró zsákocskákba bújtatott szárított növényeket.
-Hogyan tud egy talizmán életerőt és energiát közvetíteni gazdájának. -Speciális talizmánkészítési módszerről hallhatunk. - Kristály kirakási modelleket ismerhetünk meg, amellyel harmonizálhatjuk a teret.
A mágia eszköztára - amulettek és talizmánok A letűnt korok népei olyan dolgokban hittek, ami egyesek számára elfogadható, mások számára viszont kételyekkel teli érzéseket sugallnak.
Egyiptomi amulettek, talizmánok Az egyiptomiak rengeteg olyan titkot rejtenek magukba, mely még a mai napig nem lett feltárva.
A rúnákat használhatjuk védelmezőként, talizmánként, vagy amulettként. A rúnákat ezért nem csak jóslásra, hanem a rúnamágiára is használhatjuk, mégpedig többféleképpen.
időalagút, aura, emberek öngyulladása, talizmán, Egregor, levitáció, Necromikon, tűzönjárás, torinói lepel, testenkívüliség.
Tyúkhúr: szerelemébresztő, szerelemerősítő talizmán Katángkóró: szintén Nap-növény, nehézségek leküzdésére Lóhere: Véd, tisztít ...
A Mérleg jellemzése A Mérleg jegy szerelmi horoszkópja Korall és gyöngy, a MÉRLEG talizmánja Sárga, a Mérleg csillagjegy színe ...
A kitakarított lakásban talizmánokat helyezhetünk el. A szerencsepatkót a bejárati ajtó fölé, de belülről tegyük föl. Takarításkor a küszöböt ne tisztítsuk meg, hanem rajzoljunk rá védőcsillagokat.
tenyérjóslás, kártyavetés, kristálygömbjóslás, rúna jóslás, számmisztika (numerológia), gyermek nemének előre történő meghatározása, radiesztézia (inga), személyre szóló talizmánok felerősítése, kártyavetés, ...
Pi víz, elementálok, asztráltest, reiki, teleportáció, jóslás, vízprogramozás, reinkarnáció, fényadás, étertest, agykontroll, halottlátók, kanálhajlítás, időalagút, aura, emberek öngyulladása, talizmán, Egregor, levitáció, Necromikon, tűzönjárás, ...
Achát: segíti a kitartást, bátorságot és hosszú életet ad, szerelmet ad és vonz, oltalmaz, gyógyulást hoz, elhárítja az irigy gondolatokat, megsemmisíti a rosszindulatot, igazságtalizmán ...
Nincs szükségünk semmilyen technikára, nincs szükségünk segédeszközökre vagy gyógyító játékszerekre, talizmánokra és védő hatású nyakláncokra, amik állítólag távol tartják tőlünk a gonosz szellemeket, amikor lemegyünk a metróba.
Ezek a gyógynövényes talizmánok, melyeket az alsóruházat alatt viselnek, vagy pedig speciális nyakláncként, ...
A talizmán erejű gyűrű, az amulett-gyűrű, a mágikus kör, melyet az ujjakon hordanak, már az ókor óta használatosak minden népnél; a cselekvő azonnali védelmét erősítik a legérzékenyebb pontokon: a kéz ujjain.
Lásd még: Szellem, Isten, Varázs, Amulett, Halál
 
|