Szellemi lényünknek is szüksége van a Földdel való kapcsolatra, e nélkül sérülékeny, veszekedős, zavart, elveszettnek érzi magát.
3. A szellemi lények Hierarchiája. 4. A szellem testet öltése. 5. A két alaptörvény: az okság és az áldozat törvénye.
A fejlett szellemi lények időről időre tanítást és bölcsességet adnak át. Ezek az élet értelméről és az ember sorsáról fednek fel dolgokat, mert megmutatják, hogy a földi halált túléljük, és aktív életet élhetünk utána a szellemi dimenziókban.
amelyik minden napot megillet, s az ünnepnapok gyakran fáradtságot és fanyar szájízt hátrahagyó hangulata is azon múlik, hogy külső kereteitől vártuk belső megújhodásunkat s nem telítettük azzal a belső tartalommal, amelyik a szellemi lényegnek ...
Tehát, a rezonancia elsősorban arra vonatkozik, hogy amilyen képpel rendelkezünk az imaginációnban, olyan valósággal lépünk rezonanciába, olyan állapotokkal vibrálunk, rezgünk, létezünk együtt, ami a kép szellemi lényegének megfelel.
A tradicionális értelembe vett mágus a Kozmoszt szellemekkel teli térként éli meg, és ezekhez a szellemi lényekhez fohászkodik.
nem voltak egyenrangúak a köÂzönségesen fejlődő emberi lényekkel, bár természetesen bizonyos szempontból összetartoztak társaikkal; ám mivel abban a korszakÂban a fizikai test lágyabb, hajlékonyabb, képlékenyebb volt, a maÂgasabb szellemi lények ...
Angyalokat egyetlen normális felnőtt ember sem keresgél az égen távcsővel, mert az angyalok természetéhez hozzátartozik, hogy száz százalékig szellemi lények, az anyagi tapasztalat számára nem hozzáférhetők.
Igen gyakran ezek a szellemi lények közönséges energiavámpírok, mert leszívják energiánkat, rátelepednek éterikus testünkre, onnan vonnak el energiát, életkedvet.
Az egyik elnevezés, a Tuxur (a szó jelentése "locsogás") a "bukott" angyalokra utal, azokra, akik vállalták a feladatot, hogy állandó akadályaikkal megerősítsék azokat a szellemi lényeket (pl. az embert), ...
Ezek a varázskönyvek adják a formulákat, pecséteket, szigillumokat - tulajdonképp a forgatókönyvet ahhoz, hogy a mágus a különböző szellemi lényeket a hatalma alá vonja, illetve a szolgálatába állítsa.
A szellemi lények alakja igen változatos; a nevek és a szereplők törzsenként, népenként változnak, ám a teljes hitvilág keretei között jól meg is feleltethetők egymásnak.
- ez a köztes lét a bardo, és a többi szellemi lényt érzed magad körül. Milyen érzésed van? - nehéz kifejezni..furcsa..de nem félelmetes, hanem kellemes, de furcsa.. - nem messze tőled van egy kis fénypont, keresd meg..megvan? - igen,látom..
A részünket, amely azt mondta, hogy játszani akar másokkal, akik ki akarják fejezni a szellemi lényüket fizikai testben. Az itt lévők többsége hallott Tóbiasról, St. Germainről a Bíbor Körben Geoffrey Hoppe közvetitésében.
Már csecsemőkorban is az aurában (tudattalan szellemi lényünkben) léteznek lappangó rombolási és önrombolási hajlamok, illetve 'misztikus' betegségekre való fogékonyság formájában.
Ez azt a tudást jelenti, hogy hogyan lehet az isteni szférákhoz közel álló szellemi lényekkel misztikus-mágikus úton kontaktusba kerülni és megszerezni a segítségüket, vagyis olyan mágikus művelet, ...
Mivel hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az angyalok szellemi lények, ezért talán nincs is születésnapjuk. Ugyan az angyaloknak nincsenek csillagjegyeik és asztrológiai születési képletük, a következő angyalasztrológia mégis érdekes lehet.
Volt az "óriások" civilizációja, a kialakuló emberiség, és a testtel nem rendelkező szellemi lények, ők voltak Atlantisz angyalai.
- Nem használ továbbá semmilyen gesztusokat, ahogy más istenségek, magas szintű beavatott szellemi lények sem.
Fontos tudni, hogy ilyenkor megtörténhet, hogy szinte nem is a régi barátot látja bennünk, hanem szellemi lények eszközét, vagy éppen ellenséget.
Vagyis ha például gyujtok a szobában egy fehér gyertyát és bár jól tudom, hogy a gyertyám lángja spirituálisan tisztítja a lakást, elűzve a nem kívánatos szellemi lényeket, de ezt a gyertyát most, mégsem ezért gyujtom, hanem, hogy lássak olvasni, ...
Nagyon könnyen teremt kontaktust bárkivel. Racionális, szellemi lény. Született tehetség a kommunikáció terén, nagyon jól zsonglőrködik a szavakkal, bár az írás mellett inkább a beszéd áll közelebb hozzá. Képes párhuzamos tevékenységre.
Ezek, a csecsemő korban is az aurában (tudattalan szellemi lényünkben) lappangó rombolási hajlamok, tizennégy éves korunk után már aktiválódnak és a kamasz kor időszakában érzékelhetően jelentkeznek erős depresszió, türelmetlenség, agresszivitás, ...
Hol kezdődik hát a 'megidézett', vagy a 'szellemi lény' és hol végződik az 'energia'? Az adott szövegkörnyezettől függően, a reiki utalhat a szellemre, aurára, bizonyos esetekben még egy kísértetre is.
Vagy ezek is - nyelv, tudás, Isten, belátás - pusztán a szellemi lényt működtető, milliószoros alakban megjelenő csali színeváltozásai? A teremtésben ("teremtésben") egyidejűleg jelent meg a gondolkodó ember és "árnyéka", a műnyúl.
oldallal erősebb a kapcsolat és a materiális világunk és a másvilág között "átjárhatóbb" a kapu, mint általában. Azt is mondják, hogy ezeken az éjszakákon bizonyos "kapuk" jönnek létre. A kozmikus erők dinamikusabbak és a magasabb szellemi lények ...
Lásd még: Szellem, Tudat, Isten, Halál, Vallás
 
|