sárkány (kínaiul: long) A sárkány évezredeken át mindig az első helyen állt az istenként tisztelt kínai állatok sorában (beleértve a mitikus szörnyeket is). Az első Han császártól kezdve a sárkány mindig a császárt szimbolizálta.
Sárkány Szárnyas, karmos, többfejű kígyó mint mondák és mesék szörnye: a hétfejű sárkány, könnyű favázra feszített vászon vagy papír mint játékszer, amely hosszú zsinegen tartva a levegőbe emelkedik.
Sárkány (Draco), csillagkép az északi pólus közelében, 9h 20m és 20h 40m rektaszcenzió és 66° és 85° északi deklináció között; mintegy 130 szabad szemmel látható csillagból áll, melyek legnagyobbika másodrendü.
Sárkány-Bivaly: Két erős természet, egyik sem enged a maga igazából. Érdeklődésük teljesen különböző. Az elővigyázatos Bivaly nem bízik igazán a Sárkányban.
Sárkány SÁRKÁNY A világ legnagyobb szívtiprói, nagyszerű szeretők. Nagyvonalúak és nyíltszívűek. Színesek, ötletdúsak, s értenek ezek megvalósításához is. Örökmozgók, egy percig sem tudnak nyugton maradni.
2012 a Sárkány éve lesz, vagyis ennél jobb alkalom nem is kínálkozhat arra, hogy megvalósítsd akár a legmerészebb álmaidat is! ...
A Mérleg és a Sárkány A MÉRLEG jegyében született, valamint a Mérlegben álló Ascendenssel és Sárkányfarokkal rendelkező emberek betegséghajlamai, ...
Magazin » Gyógyító » Hogyan lehet a sárkányból angyal? Hogyan lehet a sárkányból angyal? Rubin briliáns receptje új könyvében ...
SÁRKÁNY Meglepő módon a kínai asztrológusok úgy gondolják, hogy a Sárkány évében a Sárkányok a leginkább kellemesen átlagos életre számíthatnak.
SÁRKÁNY A Sárkány számára a 2007-es év nem fog a legjobbak közé tartozni. Azonban semmiképpen se így kezdj neki, hanem annak tudatában, hogy lesznek a nehézségek ellenére pozitív oldalai is.
Sárkányok Népszerűek az ázsiai sárkánymotívumok is, de az sem mindegy, hogy milyen tekereg rajtunk. A keleti hiedelem szerint két sárkány létezik. A jó, ami megvéd a gonoszságtól, és a rossz, ami elnyeli a napot, és pusztulást hoz.
Sárkány
A Sárkányoknak az év jelszava az aktivitás. Vegyék át saját sorsuk irányítását, és így nagy eredményeket érhetnek majd el! Ha állást vált, bátran vegye igénybe kapcsolatait, és ne legyen túlságosan válogatós.
sárkány: szellemi erő, nyugaton - alvilági sötét erő, keleten - emelkedett fénylény szarvas: férfias becsvágy tehén: anyaság, gondoskodás ...
Sárkány
A vitalitás szülötte, elsöprő lendülete sosem hagy alább. Érzelmeit nem titkolja, őszintesége minden embert megragad. Maximalista, nem tűri meg a buta, rosszindulatú embereket maga körül.
Sárkány Jegyed névadója a szerencse szimbóluma, és a kínaiak szerint isteni tulajdonságokkal rendelkezik. A mítoszbeli sárkányhoz méltóan erős és ambiciózus vagy. Energiáid kifelé irányulnak, senki és semmi nem állíthat meg utadon.
A Sárkány A sárkány jelentését nem ismerjük, az emberi képzeletnek azonban mindig ismerős volt. Alakja mitológiáról mitológiára eltolódhat a “jó' vagy a “rossz' irányba.
A sárkányok elűzése Egy másik írásában a nyárközépi füstölés eredetének magyarázatát még kiegészíti egy, a középkorból származó, Európa-szerte ismert elmélettel: "A melly szokás maradott a Pogányoktól, kik ollyan vélekedésben vóltanak, ...
Híres sárkányok: Zu (vagy Anzu) A sumér mitológia sárkánya, körülbelül i.e. 5000-ből. A legrégebbi ránk maradt sárkánylegenda.
Sárkány és a többi jegy. A világ legnagyobb szívtiprói, legnagyobb kurtizánjai a Sárkány-nők, de a Sárkány-férfiak is nagyszerű szeretők. Messzemenően nagyvonalúak, főleg, ha vendéglátásról van szó.
Sárkányerő Térkép a boldog élethez A kiegyensúlyozott élettér kialakításához egy úgynevezett báguá térképre van szükség.
A Sárkányfarok-Sárkányfej tengely az életutat jelöli, amit meg kell tegyen az illető személy.
a sárkány Az érzelmek (VÍZ) megszilárdulása (SZILÁRD). Mély érzelmek (Plútó), melyekből a felszínen nem látszik semmi (zárkózottság).
A sárkány gyakorlat Fekete és sötétség Kártyás gyakorlatok Bevezetés a telekinézisbe 1.
A Sárkányfej tehát, csak egy jövőbeni virtuális kiegyenlítődési (megváltódási: egészségi, boldogulási) lehetőségeket megtestesítő pont, aminek a szellemisége a horoszkópnak a megismerése után, ...
A 'Sárkány' egyszerűen a ciklus szimbóluma, benne a 'Manvantarai Örökkévalóság Fiaival', akik lejöttek földünk egy bizonyos formateremtő periódusában. A 'füstfelhők' geológiai jelenségek.
A kínai sárkány nem segít? Otthonunk és környezetünk testünk és lelkünk folytatása, megmutatja, milyenek vagyunk, és általa mi is megmutathatjuk másoknak saját személyiségünket.
Lócsont, sárkány pikkelye, éji konkoly gyökere, múmialé iszonya, cápa sózott uszonya, vaksötétben letépett holdfényittas beléndek.
Az uralkodó sárkány Jellem: Ujjad közé csavarod a környezeted. Ezt a képességedet kisugárzásodnak köszönheted. Csak egy természeti katasztrófa tartóztathatna fel sikeres menetelésedben. Kilátások: A megméretés éve következik.
Ez USHUMGALLUM könyve, az idősebb istenek ellen vívott csata hatalmas sárkányáé, akit HUBUR nemzett. Ez ENDUKUGGA és NINDUKUGGA könyve, a férfi és női abyssosi szörnyeké, olyan karmokkal, mint a tőrök és a sötétség szárnyaival.
Ez folyton így folytatódik ahhoz a mesebeli hétfejű sárkányhoz hasonlóan, amelynek ha egy fejét levágják, hét másik nő helyébe.
Jung szerint ezután érvényes, hogy az "instinktiv lélek perszonifikációja" egy sárkány, szimbólum, mint ahogyan a továbbiakban megismerjük, a spirituális alkímiában kulcs jelentősége van.
Egy Wang Jirong nevezetű udvari hivatalnok, aki a régi kínai írásjelek tudósa volt, nem érezte jól magát, és kiküldte a szolgálóját, hogy hozzon már a patikából "sárkánycsontot".
Nem elég, hogy a Vízöntőben (És a IX házban: az egyetemes törvények megismerésének és személyközti alkalmazásának a házában!) álló Sárkányfarka "be van terhelődve két" negatív tűzbolygóval, Hanem a Vízöntővel szemben álló konstellációban, ...
sárkány: szellemi erő sivatag: elhagyatottság, érzelmi üresség, terméketlenség síkság: végtelen lehetőség, átláthatóság, illetve unott monotónia ...
Az egyéni karma a születési horoszkópban a bolygóknak, az Ascendensnek, a negatív fényszögeknek, valamint főként a Lilithnek és a Sárkányfarok-Sárkányfej tengelynek, mint a féltudatos, és többnyire tudattalan negatív tulajdonságokként, betegségi, ...
Ha egy sárkányrajzra figyelek, nem olyan egyszerű megszabadulni a hozzá kötődő beépített gondolatsoroktól, mintha egyetlen pont lenne előttem.
Ez az egy kivétel volt Ráhu, akit az indiai asztrológia könyvek néha Sárkánynak is neveznek. Ráhu elrejtőzött a Nap és a Hold közé, gondolván, hogy Mohini-murti az Úr Visnu inkarnációja nem veszi majd észre a csalást, és neki is ad a nektárból.
De felül ül a sárkány a karddal, készen arra, hogy amint a halál végleg elengedte testétől, újra visszalökje a leszálló kerékre, egy új testetöltésbe.
Egyik népszerű ábrázolásán azt láthatjuk, amint a lábával egy sárkány fejére/testére lép, ezzel mutatva, hogy uralja azt. Ez a Kundalini Nagy Istennő aspektusára utal, akinek segítségével a tudat kijut a szamszárából.
A horoszkópban a sárkány dupla, egy kis- és egy nagytehetséget hordoz. A kistehetség a kis kék háromszög és annyit jelent, hogy fejleszteni Kell, hogy valódi, elismerést is kiváltó tehetség legyen belőle.
A régebbi történetekben két sárkány szerepelt, de Apollón csak az egyiket ölte meg. Apollón tulajdonképpeni ellensége nőnemű volt, egy nőstény sárkány, görögül 'drakaina', a Delphyné nevezetű.
A vízöntő és az autók: A sárkányrepülő és a nyitott sportautók illenek hozzá. Vezetési stílusában is nagyon kiszámíthatatlan, ő az aki az utolsó percben vált sávot, ezzel kisebbfajta sokkot okozva a mögötte jövőnek.
Az ősi Kíában a mennyet és a földet sárkányokként képzelték el, amelyek ki- és belélegezték a chit, és az ellentétek így tartották mozgásban a világot. Ebből az elképzelésből alakult ki később a Tao.
Először is megfelelő tűzszínű kendővel takard le az oltárt, tegyél rá megfelelő figurát, például szalamandrát, sárkányt vagy mást, gyertyákat, a Nap vagy a Mars alá tartozó növényeket, virágokat, tűzköveket, a Tűzistennő megnyilvánulásait, ...
'sárkány gyomra' forma felelt, meg, ami leginkább egy karosszékre hasonlított. Ezeken a helyeken emelt épület félkörben hegyekkel, erdőkkel övezett síkságon épült. A homlokzat felőli rész nyitott, a közelben tóval vagy folyóval.
Ezért van az, hogy a kínai emberek nagyon tisztelik a sárkányokat és az óriás teknősöket. A teknősszobrok mellett sárkányokat is mindenütt találunk: a háztetőkön, a falakon, a modern épületek architektúrájában, parkokban. stb..
1918. január 20. - 1919. augusztus 9. - Sárkányfej a Nyilasban 1919. augusztus 10. - 1921. február 25. - Sárkányfej a Skorpióban 1921. február 26. - 1922. szeptember 15. - Sárkányfej a Mérlegben ...
Kínai horoszkóp a bivaly, a tigris, a nyúl, a sárkány, és a kígyó jegy szülöttei számára. Cikksorozatunkban röviden bemutatjuk a kínai horoszkóp alapjait, és sorra vesszük annak jegyeit, illetve azok jellemzőit.
Miben más a kínai horoszkóp?
A kínai asztrológia szerint a jegyek a következők: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány, kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya, disznó.
Patkány Bivaly Tigris Nyúl Sárkány Kígyó Ló Kecske Majom Kakas Kutya Disznó Küldd el ismerősödnek! Beküldő: Bronco ...
Ezért van egyszer fa-majom, amit a fa-veréb követ vagy víz-egér, föld tigris, tűz tehén és fém kígyó, máskor meg tűz sárkány, fém veréb, víz disznó, föld kutya és így tovább.
Tudd meg, hogy a Te kínai állatövednek milyen jövőt jósol a kínai horoszkóp a 2012-es évre. A Sárkányt egyébként a szerencse és intenzív erő szimbólumának tartják.
Van kötésmágia, gyertya mágia, Istennő mágia, sárkány mágia és még sorolhatnám. Ahány mágus annyiféle mágia van. A mágia átlényegítő hatását mi sem bizonyítja jobban, minthogy kifelé irányul, és mások javára munkálkodik.
Az ugródeszka a szívcsakra: a szív kinyitásának, vagyis a megbocsátásnak a szintje. Ebből megérthetjük: ha legyőzzük önmagunkat (az egót), uraljuk a levegő elemet is, és a sárkány már nem képes ártani nekünk. Jin, jang és az építészet ...
Kiváló év a Lovaknak, Bivalyoknak és Patkányoknak Nagyon jó év a Majmoknak és a Kígyóknak Jó év a Tigriseknek Vegyes év a Disznóknak, a Nyulaknak és a Kecskéknek Nehézkes évre számíthatnak a Kakasok, Sárkányok és a Kutyák.
elektronika, számítógép, számítógépes játék, hifitorony, audio-video, digitális fényképezőgép, könyv (kutatásról, feltalálásról, repülésről, galaxisról, csillagászatról, ufókról..), autó, bicikli, de akár ejtőernyő, siklóernyő vagy sárkányrepülő ...
Elkészítése során rengeteg szimbólumot használhatnak, a kívánt célnak megfelelően:ugyanis míg az elefántok például szerencsét hoznak, a sárkány erőt ad.
Érzékeny lehet a gyomra, problémásak az emésztő funkciók. Nőként fokozott odafigyelést igényel a kebel és anyaméh egészsége. Negatív megnyilvánulásában ő lehet a gondoskodásával, rátelepedésével fojtogató "házisárkány".
Sárkány: megvéd a támadásoktól, segít, hogy mindig bölcsek és megfontoltak legyünk. Vasmacska : hűséget ígér a szerelmeseknek, akik messze vannak egymástól, és erősíti hitüket a kapcsolatban akkor is, ha ritkán találkoznak.
Csak akkor állhat vissza az erőegyensúly (felszálló Holdcsomópont a Mérlegben), ha a zavar hullámai, melyet a Gólem gerjesztett a polgári életben elsimulnak, s amelyet a "házi sárkányok" nem éppen kitörő lelkesedéssel fogadtak annak idején.
Lásd még: Szellem, Tudat, Születés, Kígyó, Horoszkóp
 
|