Kezdőlap (Radiesztéta)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Ezoterika » Radiesztéta


 

Radiesztéta

Ezoterika QuadratRadiesztézia

A radiesztéta nem egyedül jött. A vele érkező hölggyel vitatkoztam egy kicsit. Én azt mondtam, hogy ha vannak vízerek, és ezeket lehet mérni, akkor mindenkinek ugyanott kellene mérnie őket.

 


A radiesztéta meg tudja határozni, hogy a betegnek hány kezelésre van szüksége, s azt is, hogy valóban bekövetkezett-e a gyógyulás.

Úgyhogy megint levonható egy tanulság: az ágyat csak jó hosszú idő múlva célszerű eltolni onnan, ahol a radiesztéta zónát talált.
Lehet persze ennek a sok különböző vonalnak egy harmadik tanulsága, ami a nem Vízöntő-hívőknek rögtön beugrik.

Nem akarom olvasóimat untatni, de azt hiszem itt kell elmondanom azt, hogy a radiesztéta ha pálcát használ, akkor munkája során csupán egyetlen pálcát, illetve pálca-párt alkalmaz.

1) Bemérés: Egy hozzértő radiesztéta segítségével meg kell határozni azokat a helyeket a lakásban, illetve munkahelyen, ahol az ember huzamosabb időt eltölt. Ilyen hely például otthonunkban az ágyunk, ill.

A velünk született vagy szerzett érzékenység mellett a koncentrációs képességnek is óriási szerepe van abban, hogy kiből lesz radiesztéta.

Talán ezért fordulhat elő, hogy ha egy lakást egymástól függetlenül több radiesztéta beméri, különböző álláspontra helyezkednek a vízerek és ártó sugarak megítélésében.

A gyűrűt később André de Bélizal francia radiesztéta örökölte, miután feleségül vette d'Agrain márki unokahúgát. Maga a megtaláló azt állította, hogy a gyűrű az ősi Atlantiszról származik, és kora több ezer évre tehető.

Lásd még: Föld, Vízér, Szellem, Radiesztézia, Földsugárzás

Ezoterika QuadratRadiesztézia

 
 rssRSS