Kezdőlap (Patkány)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Ezoterika » Patkány


 

Patkány

Ezoterika Párhuzamos életPentagramma

Patkányból a Bivalyba
BoC
Hamarosan ismét az új esztendőt ünnepelhetjük. A kínai új év ugyanis január 26-án köszönt be, a Patkány évéből ekkor lépünk át a földies Bivalyba.

 


Patkány
(állat), az egérnemnek egyik csoportja, melynek fajai a tulajdonképeni egerektől testük nagyságában és farkuk hosszaságában térnek el. Ehhez járul még az, hogy lábaik sokkal zömökebbek és farkuk 200-nál több pikkelygyűrüvel födött. A vándor P.

Patkány
Nagyobb testű, kártékony rágcsáló.
Vándorszó az újgörög pondikosz (pontuszi egér) nyomán, vagy olasz pantecana, vagy szlovén podgana alak révén jutott a magyarba, ahol a szóvégi a elmaradt (mint beszéd, lapát, tömlöc stb.), ...

Patkány
A Patkány szereti az anyagi jó világot. Erre törekszik elsősorban, és ezt előbb el is éri. Nem éri be kevéssel, mindent meg akar szerezni, elérni, s ha számításai nem válnak valóra, csalódottan vonul vissza.

Patkány
PATKÁNY
Szereti az anyagi biztonságot, s ezt előbb vagy utóbb el is éri. Mindent meg akar szerezni, s könnyen csalódik, ha számításai nem válnak be. Társasági emberek, szeretnek a középpontban lenni.

Patkány

A jegy szülöttei szeretik kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, és ezekben nem is lesz hiány idén! Cselekedjenek, és sikerrel járnak.

PATKÁNY
Évei: 1912., 1924., 1936., 1948., 1960., 1972., 1984., 1996.
A Patkány a kínai hagyomány szerint a vizes jegyek csoportjába tartozik és eleven, vidám, szorgalmas, takarékos ember hírében áll.

A munkahelyeden is jól teljesítesz, amit a szerencsés Patkányok főnökei nemcsak szavakkal hanem anyagi javakkal is elismerik. Ha tehát jól használod az eszed, ebben az évben bőségesen leszüretelheted a munkád gyümölcsét! ...

PATKÁNY
A Patkány számára a 2007-es év különösen munka és karrier szempontjából lehet sikeres. Munkádat továbbra is erős intenzitással végezd, s ennek eredménye meg is lesz, anyagiakban és erkölcsi elismerésben egyaránt.

Patkány

Keményen dolgozz, vállalj túlórákat is! Többet veszekszel, mint nevetsz a pároddal? Úgy érzed, otthon nem tökéletes a harmónia? Akkor lépj tovább! Légy nyitott, és higgy abban, hogy van olyan ember, aki mellett boldogabb lehetsz.

PATKÁNY
A Patkány és a Sárkány jól kijönnek egymással - legalábbis a kínai zodiákusban. Ennek köszönhetően a Patkányok kellemes évre számíthatnak 2012-ben. Ez az év különösen alkalmas arra, hogy a karrieredet sínre tedd.

patkány: alantas rosszindulat
pók: csapdaveszély, behálózás, cselszövés
róka: ravaszság, agyafúrtság ...

Patkány
A kínaiak a legnagyobb tisztelettel viseltetnek a Patkány jegyének szülöttei iránt. Jól tudják ugyanis, hogy ez a nyugati kultúrában nem túl népszerű rágcsáló valójában jószívű, valamint meglepően intelligens.

Bivaly-Patkány: A Bivalynak nem mindig sikerül a Patkány fürgeségével lépést tartani, de varázsának nehezen áll ellen. A Bivaly-férfi és a Patkány-nő között jó, harmonikus kapcsolat alakulhat ki, amelyben mindketten boldogok.

Ló-patkány
: Csak kivételes esetekben alakul ki jó kapcsolat közöttük. Békés egymás mellett élés ritkán adódik kettőjük kapcsolatában. Ha mégis, sokat tanulhatnak egymástól.

Ha patkányok és galambok viselkedését akarod tanulmányozni, nincsenek szignifikáns etikai korlátozások - megölheted őket, felvághatod őket, EEG vizsgálatnak vetheted őket alá, amíg agresszív videójátékokat játszanak, ...

Egy patkánykísérlet során kiderült, hogy a kakukkfű az agy öregedését is késlelteti. A kakukkfű gazdag flavonoidokban, ezáltal csökkenti a szívbetegség és a stroke kockázatát.

A szorgalmas patkány
Jellem: A modern nő megtestesítője vagy, aki sosem elégedett magával. Tökéletességre vágysz, pedig tökéletes ember nem létezik. Bármibe fogsz, ha törik, ha szakad, befejezed.

Amikor az indiai Élelmezésügyi Hivatal elkészítette jelentését a rágcsálóknak, (elsősorban a patkányoknak) a gabonatermésben végzett pusztitásáró1 (az évi termésnek kb. egyharmadát pusztítják el), ...

Ugyanabban az épületben, Wasserman padlásszobája alatt a szedőgépeket hullámokban lepték el a patkányok. A járványnak egy régebben elveszett hindu szobrocska megkerülése vetett véget, mire a patkányok nyomtalanul eltűntek.

Hari Sharma professzor egyik legeredményesebb kutatása során hatékony karciogén adagolásával emlőrákot idézett elő patkányokban. Az állatok egyik csoportjának ezek után Amrit Kalast adott, a másik csoportnak viszont nem.

A tizenkét óra mindegyikéhez a zodiákus egy-egy jelét társítják, amely a patkánnyal (patkány) kezdődik, amit sorrendbe követ az ökör, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya és végül a disznó.

A patkány, ha tudja, hogy hol van a sajt, akkor egyenesen arrafelé megy, nem keringőzik feleslegesen a labirintusban.

Kínai csillagjegy: Sárkány, Kakas, Disznó, Patkány, Tigris, Nyúl
Már az ókori görögök is olyan kőként ismerték, amely segít megőrizni a józanságot (használója olyannak látja a dolgokat, amilyenek).

életre elidegenítheti nem csak az iskolától és a könyvtől, hanem a tudás szerzés öröm-érzetétől is, a Halak, a Rák és a Mérleg Sárkányfarokkal rendelkező, illetve a Kakas, a Sárkány és a Bivaly évében született gyermekeket, ugyanúgy, ahogy a Patkány ...

A kínai horoszkóp eredete, és a patkány jegy szülötteinek elemzése.
A numerológia talán a legegyszerűbben megérthető és használható okkult módszer.

Kiváló év a Lovaknak, Bivalyoknak és Patkányoknak
Nagyon jó év a Majmoknak és a Kígyóknak
Jó év a Tigriseknek
Vegyes év a Disznóknak, a Nyulaknak és a Kecskéknek
Nehézkes évre számíthatnak a Kakasok, Sárkányok és a Kutyák.

A kínai asztrológia szerint a jegyek a következők: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány, kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya, disznó.

Valóban nagy a Teremtő! Mivé fog ő most téged változtatni? Hová visz el téged? Vajon egy patkány májává leszel-e, vagy egy bogár lábává?
Szcelai így felelt: ...

Ha összbolygói szavazást tartanánk erről a kérdésről, azaz, ha minden faj szavazhatna arról, fennmaradjon-e a nyugati civilizáció vagy sem, tartok tőle, hogy szinte minden faj, talán a csótányok és a patkányok kivételével, ellenünk szavazna.

See also: Kígyó, Tigris, Disznó, Sárkány, Bivaly

Ezoterika Párhuzamos életPentagramma

 
 rssRSS