naprendszer helyesebben bolygórendszer, a Nap körül keringő égitestek összessége. A mi N.
A Naprendszer A VIII. ábra a Naprendszert mutatja be annak 10 fejlődési rendszerével, amelyek mindegyike 7-7 bolygót tartalmazó 7 láncból áll, és minden lánc 7 körét - ahogy a korábbiakban is - a bolygókon keresztülfutó körök jelzik.
A naprendszer bolygóinak szimbóluma és metafizikai jelentése I. Az asztrológiával kapcsolatos legfőbb félreértés abból származik, hogy a bolygók által megtestesített, ...
Naprendszerünkben 9 bolygó kering a Nap körül. Ezek körül a bolygók körül pedig számtalan hold kering még. Mivel azonban mi földközpontúak vagyunk, a Földet nem használjuk születési képletünk kiszámításához.
A Naprendszer bolygóinak többsége néhány fok eltéréssel szintén ebben a síkban kering a Nap körül, ezért a bolygók a Földről nézve mindig az ekliptika közelében látszanak.
A Naprendszer nagyobb égitestjei azok, amik a közelségük miatt a gravitációs hatásukkal döntően befolyásolják a három térdimenziós téridőben tartózkodó teremtmények működésrendjét, azaz a sorsát.
Család: A Naprendszer tagja, a Föld holdja Aktív Kapcsolatok: Kering a Föld körül Távolság a Földtől: 384'467 km (~ 364 397 km-földközelben, ...
A Plútó a Naprendszer legkisebb bolygója (a mai tudásunk szerint a Föld egyhatoda). Valójában bolygópárt alkot a Charonnal. 1930 óta tudunk róla. Az elnevezés találó.
Az 1-es nő, mint naprendszerünkben a Nap, folyton a középpontban szeret lenni. Bárhol jelenik meg, előbb-utóbb a figyelem, az érdeklődés középpontjába kerül. Ennek az egyik oka az, hogy különleges a kisugárzása, rendkívül vonzó és határozott.
Milyen lehet egy szuper-galaxis szellemi olimpiája, s létezik-e egyáltalán naprendszerek közötti vetélkedő? - Amikor a bölcsesség elmondja önmagáról, hogy játszva alkotott az Úr gyönyörűségére, - maga is gyönyörködött az emberekben.
Lucifer uralmi térsége - az elmélet hívei szerint - Naprendszerünk volt. Ezt a térséget az angyalokon kívül egy Ádám előtti faj vagy fajok is lakták, és - az Ezékiel könyvének 28.
Erről korábban már volt szó az Élő hidrogén a Naprendszerben című írásban az Eseményhorizont 2002. évi anyagai között.
A naprendszer összefoglalható a Hexagrammal, mely a Makrokozmoszt is kifejezi. Az embernek magába kell lélegeznie a makrokozmoszt, spirituálisan feloldódni a szoláris és planetáris Intelligenciák által ábrázolt Ideákban.
Az Uránusz, a Neptunusz, és a Plútó- a Naprendszer csillagai a 7 alapvető csillag-isten csillag-szolgálói. Semmilyen esetben sem irányítják vagy uralkodnak csak saját maguk a zodiákus bizonyos csillagain.
a Zodiákus hatása, és a Naprendszer csillagainak térátrendeződése, új szakrális geometriai alakzatok alakulása). 4, 1989 év spirituális elnevezése a 88-as kvantumugrást követően: Az Aktivitás és Hatalom, az Összeolvadás Éve 1989.
Mi ebben a csillagrendszerben, ezen belül ebben a naprendszerben létezünk, itt vagyunk hologramok, és ezt hűen tükrözi az a pillanat, amit VALASZTOTTUNK a születésünk pillanatául. Igen választottuk.
Uránusz (1781-ben fedezték fel), Neptunusz (1846) és Plútó (1930), Naprendszerünk külső bolygói. Mágneses mezőkként jelentős hatást fejtenek ki az emberiség és minden egyes ember fejlődésére.
Amikor megszületett, naprendszerünk bolygóinak mindegyike a zodiákus egy meghatározott pontján állt - a horoszkópban tükröződnek ezen hatások, amelyek a bolygók, a jegyek és a házak összességeként hatnak a szülöttre, a személyes tulajdonságokra.
Azért válik ugyanis teremtővé a Lilith által megzavart abszolút lét és azért hozza létre végül az anyagot, és azért jött létre a végtelen anyagi univerzumban egy ilyen galaxis (Tejút), és abban egy ilyen bolygórendszer (Naprendszer), ...
Az Uránusz, mint a Szaturnusz után következő bolygó a Naprendszerben egy jégóriás, mely a többi planétához képest is különleges.
innen és túl, komolyabban vizsgálni a naprendszerünket. Sokkal pontosabb eszközöket fejlesztettek ki, és a fejlődő technikának köszönhetően, egyre több új, megdöbbentő adat gyűlt össze.
ponthoz, ahol a mostani rendszert fenntartó folyamatok összeomlanak és elválik, hogy ki tud-e alakulni egy új működési forma, vagy a rendszer teljes szétesése következik 2012 több jelentős kozmikus folyamat érkezik el a végpontjához : Naprendszerünk ...
Az a gondolat, hogy a tökéletesen működő Naprendszert egy félelmetes, bosszúálló Isten irányítja képtelenség, mert minden vallás a Teremtőt jónak, megbocsátónak és végtelen kegyelmű szerető Istennek mutatja be, aki mindannyinknak régen megbocsátott.
A Naprendszeren kívül nemrég megtalált két új bolygó ísmét ráirányította a figyelmet erre a kérdésre.
Más naprendszerek, univerzumok, szintén hasonló törvényszerű mozgást végeznek. De a Naprendszerek is szabályosan keringenek egy adott központ körül. Ez bizony a Világmindenség, ami valójában egy gömb alakú mandala.
Kis hatósugarú járgányokat biztos tudnánk építeni, amikkel körbeszaladhatunk itt a Naprendszerben, de a csillagközi utazás meg a térugrás a térbúrán kívülre már húzósabb dolog.
Henoch könyvében pedig vannak olyan részek, amelyek kifejezetten arra utalnak, hogy a naprendszer középpontjában a Nap áll, és a bolygók körülötte keringenek. Tehát nem ismeretbeli tévedésről van szó.
Úgy ahogy a mi csillagunk, naprendszerünk közepe, és körülötte keringenek a bolygók, úgy jellemző az oroszlánra, hogy a társaság közepe, és körülötte legyeskednek az emberek. Ő az irányító, a vezér, a főnök a társaságban.
Ez azt jelenti, hogy Naprendszerünkben, nincsen más, csak is elektromágneses erők rezgése, egy szóval energia. Így aztán a porszem, a kőzet, az ember, és akkor hát Ön sem más, mint tudattal rendelkező, besűrűsödött energiatest.
A csakrák testünk erőközpontjai, melyek olyan összefüggő rendszert alkotnak, mint a naprendszerünk. A hét csakra hét archetipikus tudati állapotnak is megfelel, amelyek szorosan kötődnek az emberi test bizonyos helyeihez.
A víz-elem az örök anya, a mennyei nő, Szűz Mária, örökké produkáló, mégis örökké szeplőtelen, az Egyetemes Ízisz, a naprendszer istennő-királynője, a napistenség jegyese. Élete szabadon árad kifelé a rendszer fenntartása és éltetése céljából.
Vajon érett e eléggé az emberiség hogy megismerje a Föld,naprendszerünk,univerzumunk mindazon titkát amelyet a legfejlettebb műszerek sem tudnak meghatározni ugyanakkor részünk és velünk van,illetve hatást gyakorol ránk.
A Nap a legfontosabb égitestünk, a naprendszer központja. Jelképezi a központiságot és azt, ami számunkra a legfontosabb: az életet, a vitalitást és az energiát.
Ugye a legtöbben tudjuk, hogy naprendszerünkben 9 bolygó van... és azt, hogy mi emberek számításainkat is összesen 9 számmal végezzük, a többi szám csak ismétlés?! Például: 10 = egy 1-essel és egy 0-val, a 11-es szám = kettő 1-essel...
* Az Uránusz kilóg a sorból. 15 ismert holdját, ellentétben a Naprendszer többi objektumával, nem az ókori mitológiából, hanem Shakespeare színpadi műveinek és Alexander Pope angol költő Fürtrablás című szatirikus eposzának szereplőiről nevezték el.
A naprendszerünkben keringő kilenc bolygó az atommag körül keringő elektronok felnagyított változata, az emberi test belső történései pedig a természet nagyobb léptékű eseményeinek kicsinyített másai.
A kör a szellem, a pont pedig az egység, a középpont jelképe. Ebben a gondolatmenetben a Nap a naprendszerünk középpontja, az életet adó, a fény. A Nap az a központi független erő és autoritás, melytől minden függ, a körülötte forgó bolygók is.
Abból amit csinálok szinte már minden bejáratott módszer, ez előttünk járóknak köszönhetően. Ők, akik bejáratták ezeket a módszereket, más naprendszerekből valók, olyan rendszerekből, ahonnan mi is érkeztünk, ...
A tenyérjóslást már az ókorban kapcsolatba hozták az asztrológiával, így a kéz vizsgálatánál is nagy jelentőséget tulajdonítottak az állatövi jegyeknek és a naprendszer bolygóinak.
1671-ben Jean Richernek köszönhetően meghatározták a Naprendszer kiterjedését. Nagy fejlődés ment végbe Galilei távcsöve óta. Newton, Gregory és Cassegrain fejlesztették ki a nagy hatótávolságú csillagászati távcsövet, a teleszkópot.
Az egész Naprendszer azonban arrébb mozog a csillagképekhez képest, egy, kb. 26000 éves körpályán ('precesszió') és a tavaszi napéjegyenlőség pontja is körben vándorol az ismert csillagképekben. Most kb. a Halak csillagkép 6.
Míg előbbit a szeretettel teli, optimista, és atyai Jupiter uralja, utóbbit a szigorú, a Sorsot, az Élet kerekét megtestesítő Szaturnusz. Naprendszerünk két legnagyobb bolygója istápolja neveli, tanítja az égi gyermeket.
A Nap a többi környező naprendszerrel együtt alkotja a Tejútrendszert, mely egy spirál alakú mandala. A számtalan galaxis, melyet egy hatalmas energiamező fog össze, mai tudásunk szerint olyan, mint egy végtelenül hatalmas kozmikus világ-mandala.
A Naprendszer és a földi világ, a teremtés ősmintájára és a teremtés eredeti funkciója szerint épül fel, ezért a Hold is, - a földre gyakorolt gravitációs ereje majdhogynem mellékes mindemellett: - ezt szolgálja és ezt, ...
Lásd még: Bolygó, Tudat, Szellem, Isten, Születés
 
|