ÚJRA MEGTESTESÜLÉS Milyen legyen a kapcsolatunk a gyerekekkel? Mindenekelőtt ébredjünk rá, hogy a gyerekek nem “tartoznak' hozzánk, ők nem tiszta lap, akikre a szülők és tanárok azt írhatnak, amit csak akarnak.
a megtestesülése. Úgy ismeri meg a világot, azaz környezetét és saját sorsát, hogy a magáévá teszik és magukhoz kötik a környezetükben élő személyeket azáltal, hogy szüntelenül gondoskodni akar azokról.
Előző megtestesülésedben gyökerező érzékenységed testi szinten is megnyilvánul. immunrendszered azonnal reagál a legkisebb negatív környezeti ingerre is, aminek könnyen meghűlés lehet a vége, de fogékony vagy a fertőzéses betegségekre is.
Földi megtestesülésünk időszakában mindent elkövettünk, hogy méltóképpen felkészüljünk az eleve elrendelt nagy pillanatra, amely most jött el.
Az újramegtestesülés természetét illetően számos elképzelés létezik. Leginkább az a felfogás terjedt el a köztudatban, mely lélekvándorlásnak tekinti a reinkarnációt, és összekapcsolja a "karma" fogalmával. Ez az elgondolás az i.e.
Az anyagi megtestesülés kapujának minden időkben a barlang archetoposza felel meg, míg az anyaság ősképe a nemkülönben barlangszerű, mandula formájú mandorla, amelynek ragyogásával övezve oly gyakran látjuk magát az uralkodó Krisztus-királyt.
inkarnáció Megtestesülés. Latin vallási szakszó az incarnare, incarnatus (megtestesül) ige nyomán, az in- (bele) és caro, carnis (hús, test) elemekből.
Visnu A nap megtestesülése. Védelmező istennők Az ókori antik világ tíz nagy istennője véd, támogat mindenkit, aki hisz bennük. Megtölti energiával a mindennapokat és a lelket, ha szükség van rá.
Egyes fajaikban láthatólag nincs olyan hatalmas megtestesülési kényszer, mint amekkora a földi tartózkodás megszabadításakor vagy megváltásakor érezhető Nálunk.
Szellemileg minél magasabban áll egy egó, időbelileg annál több ideje van a két megtestesülése között.
A lélek a megismerés vágyától hajtva merül alá a megtestesülés börtönébe, majd a teljes tudás birtokában szabadul. Aki tehát birtokában van a hermetikus titoknak, az többé nincs alávetve saját sorsának, hanem kikerül az örökös körforgásból.
Az Érdy-Kódex két helyének (504. és 638.) tanusága szerint egyik legrégibb keletü értelme "pokolbeli szellem" "gonosz lélek" maga az "ördög" valamely megtestesülésében (igy Pázmánynál, Kalauz 181); ...
Az anyakocák, vagyis az emsék a termékenység és az anyai gondoskodás megtestesülései.
A boldogság az öntudat állapota ( az Isteni megtestesülés ), NE keverjük a gyönyörrel ( élvezet, kéj, tetszés ) ! Az " Egos " egyetlen állapota sem hoz boldogságot. Ha valakit boldognak látunk, lássuk hogy minden momentumban alszanak.
Fizikai megtestesülése tűnik számára önmaga teljességének - hiszen ő akart részévé lenni a világnak - így a forma elfogadja az idő, változás alaptörvényét: ami létrejött, itt el is múlik.
Ez nem azt jelenti, hogy a jósok, jövendőmondók ura volt, hanem egyrészt a jóság ura (megtestesülése), másrészt a Jóisten (jobbra csavarodó szerinó) megtestesülése (avatárja).
(szünet) Testetek most magába szívja az energiát, amit korábban sohasem tapasztalt fizikai megtestesülésében. Olyan energiák ezek, amikbe csak akkor csatlakoztok be, mikor a fénytestetekben dolgoztok. Csak lélegezzetek.
gyógyító, csodatevő, kiegyenlítő szellem, miközben a negatív, harmonizálatlan Plútói-szellemiség, célratörésében kíméletlen, kegyetlen és romboló, hatalmi mániákat gerjesztő, maga a pokolszerű tudatos, vagy öntudatlan fekete mágia megtestesülése.
Fel kell ismernünk, hogy alapjában véve a fény és a szeretet megtestesülései vagyunk, isteni eredetünk van és isteni lényeget hordozunk önmagunkban- földi életünknek ez a legalapvetőbb megfelelése.
Az ember az isteni gondolat megtestesülése, Isten pedig az emberi gondolkodás szintézise. Így Isten szava kinyilatkozik mint ember, és az ember szava kinyilatkozik mint Isten. Az ember a föld istene, Isten pedig a menny embere.
A buddha tehát nem isten, nem isteni megtestesülés, hanem ember, aki alá van vetve az elmúlásnak.
A megtestesülés célja természetesen a kapcsolat a láthatatlan világgal, de mindig a jelenlévők tudati szintjétől függ, hogy ez milyen információkat fog magában hordozni.
A nemiséget az öröm forrásának, az élet és megtestesülés jelképének tartják. Elfogadják a külső és belső, illetve a lekivilág létezését.
A kezdetben nem volt semmi, kivéve a két elemet: Apsut, aki a friss víz ura volt, a férfi jelleg megtestesülése, és Tiamatot, aki a sós vizek és a káosz ura volt, a női jelleg megtestesülése.
Olyan emberek, akik megtestesüléseikben már túl vannak egy teljes fejlődési cikluson. Azért születtek le, hogy a szeretetet és a megbocsájtást erősítsék az emberekben. Életükben egyetlen partnert szeretnek, akihez mindvégig hűségesek maradnak.
Megtestesülés - fizikai tünetek lépnek fel azon a helyen, ahol a dosha megtelepedett. Kirobbanás - kitör a betegség a maga teljességében.
Ebből következően a Nőpápa az ősi idők főpapnőjének leszármazottjaként az egyesülés és a létrehozás Hold-istennőjének megtestesüléseként látható. Némely Tarot kártyán a Nőpápát az egyiptomi íziszhez, Hathor Hold-istennőhöz hasonlóan ábrázolják.
Ekkor már Teljes Lényünk kiértékelte előző életét, tudja, hogy mit vállalt az akkori megtestesülése előtt, és azt is, hogy a kitűzötthöz képest, meddig jutott a lelki, szellemi fejlődés terén.
Minden létező Isten megnyilvánult formája, megtestesülése. Ez valóban lehetséges itt a földön, szeretni mindenkit es mindent feltétel nélküli szeretettel. Nem számít, hogy valaki mit mond vagy tesz.
Hórusznak ettől kezdve akkora jelentőséget tulajdonítottak, mely méltán keltette a hitet, hogy a fáraók az ő földi megtestesülései, így azok átvették a nevét. De mert Ra követői is voltak, Hóruszt a Nappal azonosították. Görög napisten-mítoszok ...
A harmónia megtestesülésének tartják, mert az embernek nemcsak erőt , hanem tiszta gondolatokat is ad. Ezért kiválóan alkalmas a családi béke és harmónia védelmére, és a szellemi munkát végzők számára..
A FÉNY útját járta, képes volt az isteni akarattal TELJESEN eggyé válni. A testetlen Isten megtestesülése volt ő, az ISTEN-EMBER. Ő az, akiben feltétel nélkül ragyogott föl a legmagasabb minőségű FÉNY-ENERGIA. Jézus a MEGTESTESÜLT SZERETET.
Még mindig a távoli világokban kalandozunk, ha Japán szent hegyére, a Fudzsira irányítjuk figyelmünket, amely nevét a Tűz Istennőjéről kapta. A mai napig a Szépség megtestesüléseként tekintenek e vulkánra a japánok, ...
(A yantra az energiák szimbólumokból, mantrákból és meghatározott színekbol álló geometrikus megtestesülése.) A vaszatiban egy 40 yantrából álló rendszert használunk, amely a védikus asztrológia 9 fő bolygójához, a 8 égtájhoz, ...
Ekkor az aszkéta nem lesz többé aszkéta, hanem Isten. Isten egyik földi megtestesülése.
méltó; Buddha dharmakája = a tökéletesen megvilágosodott tudat; vadzsra-beszéd = örökérvényű beszéd; szambhogakája = nyolc tökéletes tulajdonságot elsajátított buddhák képessége, a tökéletes adottság szent teste; nirmánakája = szent megtestesülés; ...
Nem feltétlenül a vágyálmaink megtestesülései, inkább a tudatalattink üzenetei." Vollmar doktor szerint csak rajtunk, illetve a saját értelmezésünkön múlik, hogy mit is tekintünk erotikusnak.
Pedig a lélek periodikus megtestesülése alapvetően ellentmond a keresztény világképnek, tehát itt negatív összefüggést várnánk.
Lásd még: Szellem, Tudat, Isten, Spirituális, Fejlődés
 
|