A VITALITÁS ÉS A MAGNETIZMUS Az idegek mentén haladó vitalitást nem szabad összetéveszteni azzal, amit általában az ember magnetizmusának nevezünk - ami a saját idegárama, és amely a gerincében specializált, ...
Az ember a saját magnetizmusát vagy élet-fluidumát nemcsak más emberek mesmerizálására és gyógyítására használhatja fel, hanem arra is, hogy valami hasonló eljárással fizikai tárgyakat itasson át vele.
Akik Mesmer nevét emlegetik, eleve tévúton járnak; ő nem a hipnózis, hanem az animális magnetizmussal való gyógyítás (újra)felfedezője, amelyben az animális nem állatit, hanem lelkit jelent, de így sincs köze a hipnózishoz.
Az állati magnetizmus a tudományos által ujabban redukáltatott a hipnotizmus ismert jelenségeire, melyek a hipnotizált (magnetizált) egyén teljes öntudatlan engedékenységét tüntetik fel a magnetizáló egyén iránt.
E tény, másvalamit kellene közöljön veletek, a magnetizmus fizikájának köszönhetően. Ha egy mágneses mező rátevődik egy másikra, az indukciónak nevezett jelenség történik.
A keresztezett láb pozitúra valamivel hatékonyabb, mivel a magnetizmus ezáltal felszabadul, és úgy mondják, védőburokként veszi körbe a testet.
Barátomnak itt közbevetőleg megjegyeztem, hogy az az éterikus energia, amire Daskalos utalt, több tekintetben is hasonlít Bergson élan vitaljára, Reich orgone energiájára, Mesmer állati magnetizmusára, vagy a hinduk pránájára.
Az animális magnetizmus mozgása és értéke (információ-tartalma) révén képes kapcsolatba lépni az egyik test a másikkal, legyen az akár élő akár élettelen.
Ráadásul a Skorpió alapminősége az egyetemes elemi felosztás szerint a Víz-minőség (erős magnetizmus és ugyanilyen erős érzékenység) spirituális állapotba helyezi azt a szülöttet, ...
Lásd még: Szellem, Isten, Tudat, Halál, Asztrál
 
|