Inga - az ezoterikus útmutatás Hagyd, hogy a tudatalattid irányítson Ha nem saját kezűleg készítjük el az ingát, hanem ezoterikus boltban vásároljuk, akkor hagyjuk, hogy a tudatalattink kiválassza a számunkra legmegfelelőbbet.
Az inga kérdezése, bioenergiánk hasznosítása a legősibb tudományok közé tartozik. Hogy sokan kételkednek benne? Igaz. Egészen addig, amíg maguk is ki nem próbálják….
inga Vizszintes tengely körül forogható nehéz test. Az egyensúlyi helyzetben a nehéz test súlypontja S függélyesen a forgástengely alatt foglal helyet. Ha az I.
inga Felfüggesztett, szabályos lengést végző test: órainga. Származékai: ingás, ingázik. Nyelvújítási képzés az inog ige ing alakjából, olyan folyamatos melléknévi igenév, mint a csusza, hinta, hulla, penge. Bugát Pál alkotása.
Az INGA megmondja Az inga igennel, nemmel és talánnal tud válaszloni. Egy olyan kérdést tegyünk fel, amire tudjuk a választ, hogy igen. .
Az inga mozgása megegyezett a könyvben leírtakéval, tehát amikor a vízér közepe felett voltam, akkor az eszköz az óramutató járásával ellentétes irányban keringett, amikor pedig a széléhez értem, akkor egyenes vonalú mozgásba kezdett, ...
Inga
Könnyen kapcsolatba léphetünk az égiekkel, ha ingát használunk. Az ingát csak be kell kalibrálnunk, hogyan jelzi az igent, és hogyan a nemet. Ezután feltehetjük neki kérdésünket, és megadja a választ.
Az inga révén hozzáférhetsz a bensődben rejlő tudáshoz. Választ kaphatsz a jövőre vonatkozó kérdéseidre. Szerző: Mezei M. Katalin Forrás: Femina.hu ...
Az inga segítségével választ kaphatunk sorsunk kérdéseire, de szintén jó hasznát vesszük, ha a káros földsugárzásokat szeretnénk felmérni. De milyen az ideális inga? kapcsolódó anyagok cikkek Beavatás sorsunk titkaiba Mágikus számok ...
Az inga és annak "birtokba vétele" A különféle "fórumokon" tapasztalható érdeklődések és az ott elhangzó igen eltérő vélemények birtokában úgy gondolom, hogy talán nem érdemtelen és haszontalan pár gondolatot leírni az ingáról, ...
Az inga ( Pendulum ) törvénye Másmilyenek vagyunk attól függően merre billen az inga. Az igazság nem a bal vagy jobb kilengésnél van, hanem a közepén. Amikor Jézust megkérdezték " Mi az igazság ? " behatóan csöndbe maradt.
Mit tud az inga? Többet, mind gondolnád! Már Tacitus is tesz említést arról, hogy a jósok villás faág vagy hajszálon függő nehezék segítségével jósoltak.
A 25 esetnek az inga nagyjából a felét mutatja helyesen. Ennyi véletlenszerű találgatásból is várható, ezért ekkor arra következtetünk, hogy (legalábbis ebben a kísérleti helyzetben) ha R. maga nem tudja a választ, akkor az inga sem mutatja meg.
Milyen legyen az inga? Az inga nem varázsol, csupán egy segédeszköz, amely jelez. Tulajdonképpen az agy és a test az a különleges, finom és érzékeny műszer, amely a változásokat érzékeli, rögzíti. Az inga formája többféle lehet.
EGY MEGFELELŐ INGA KIVÁLASZTÁSA (pl. ametisztből); 8. VOODOO VÉDŐOLAJ; 9. NÉHÁNY DARAB FEHÉR KRÉTA; 10. EGY FÜSTÖLŐKŐ VAGY FÜSTÖLŐKÁLYHA.
Négy ilyen inga párosával összekapcsolható, ezek egyike a másikhoz derékszögben leng. Fonállal összekötjük az inga-párok szárait egy könnyű, de merev léc végeivel, amelynek közepéből további fonalak indulnak ki.
Ezt a törvényt különben a magam számára, "inga-effektusnak" neveztem el, mivel minél inkább kilendítem az ingát eredeti helyzetéből, annál nagyobb erővel tér vissza eredeti, természetes helyére.
Az első elvből következik a második, az inga hasonlat tovább használható a kompenációs folyamatok szemléltetésében is. A belső szabályzás egyik fő mechanizmusa a túlzott egyoldalúságok tudattalanból kiinduló ellensúlyozása.
Ha látták a képet, akkor mindig jól jelzett az inga. De amikor arra került a sor, hogy lezárt borítékban levű fényképről kellett megmondaniuk, nem produkáltak jobb eredményt, mint aki véletlenszerűen találgat (25-ből 10-et találtak el).
Az otthonunkat, munkahelyünket veszélyeztető Hartmann-sugárzást és a vízerek hatásait nem lehet minta alapján, gamma-spektrometriai elemzéssel kimutatni, meghatározásához inga, (lengyel)pálca, rúd, rayométer vagy hasonló eszközök szükségesek.
Amit egy laikus ember lát, az az inga, valamint a táblázataim, amik segítségével dolgozom. És van, ami nem látszik, de én tudom, hogy velem van, hiszen valójában nem én munkálkodom, hanem a szellem dolgozik általam.
" Ehhez azt a konvenciót fogadjuk el, miszerint a pozitív oldal megjelölése az inga jobbra való forgásának, a negatív, pedig a baloldalra való forgásnak felel meg.
Amikor a spirituális lenn és fenn már elég sokáig váltogatta egymást az életedben, kezdesz gyanakodni, hogy a nagyszabású élmények talán csupán az inga egyoldali kilengései, amelyeket törvényszerűen követ valami nagyon földközeli, ...
tenyérjóslás, kártyavetés, kristálygömbjóslás, rúna jóslás, számmisztika (numerológia), gyermek nemének előre történő meghatározása, radiesztézia (inga), személyre szóló talizmánok felerősítése, kártyavetés, ...
- A kezelés elején rákapcsolódunk a Felső Énre. Ezt követően kérdéseket teszek fel az adott, konkrét problémával kapcsolatosan, melyekre az inga és a táblázat segítségével a Felső Éntől kapom meg a válaszokat.
mellett a hallgatóság is aktivizálta magát: egy egyszerű, de nagyon hatékony légzéstechnikát tanultunk meg, két különböző chi-kung gyakorlatot próbáltunk ki, amelyek hatására mindannyian megtapasztalhattuk azok szinte kézzel fogható hatását. Az inga ...
mai radiesztézia több ágazatból áll, gyökerei az ősi Egyiptomba nyúlnak vissza, ahol a papoknak fenntartott tudományként segítségével a természet erőit funkcionális célokra tudták felhasználni. (Ennek eszközei voltak például az egyiptomi Karnak inga, ...
Ezután nem nehéz belátni azt, hogy a pálca, az inga satöbbi miért mozog a radiesztéta kezében.
Az ismert természeti törvény alapján, ha valami sokáig elfojtás alatt áll, az az inga-elvnek megfelelően átcsap az ellentétébe, s megjelenik az egyén, de nagyobb távlatokba gondolkodva, az emberiség életében is. Most ezt az időszakot éljük.
Testetek információkat fog adni, ha az intellektust meghaladó módon kéritek. Ez igaz? E módot sokan gyakorolják, tehát ez a valóság felvétele/rögzitése. Ugyanakkor, ugyanaz ez a folyamat, mint amit az inga használatánál alkalmaznak.
Lásd még: Tudat, Szellem, Varázs, Isten, Halál
 
|