Az individuáció folyamata bizonyos rokonságot mutat a vallásos fejlődéssel. Azt állítani azonban, hogy csak a 40 év feletti emberek lennének nyitottak vallási meglátásokra és képzetekre, magától értetődően téves.
INDIVIDUÁCIÓ Jung szerint a személyiségfejlődés az individuáció révén valósul meg. Ez a folyamat, amelyben a külvilág felé mutatott személyiségünk, a szerep (kezdetben ez a tudatos, így ezt tekintjük önmagunknak) közeledik valódi énünkhöz.
Individuáció: Kompenzáció: Tudjuk, ha a lélek egyfajta alapszükségletét elfojtja, akkor az valamilyen módon kiegyensúlyozásra tör, a másik aspektus erőteljesebb hangsúlyozásával.
A Jung-i individuáció A felsoroltak tükrében világos lehet, hogy a mélypszichológiai megközelítések végső célja, végső soron, az egyéni szinten megélt élet újraegyesítése a személyiség-feletti ősmintákkal, a szupra-perszonális archetípusokkal.
Tizenegyes házzal a reményeket, a vágyakat, az individuációt és a csoporttudatot, valamint a barátságot hozzuk kapcsolatba. Könnyű megérteni, hogy barátság csak egyformák között jöhet létre, amin azonos tudati szintet értünk.
Jung úgy definiálta az individuációt, mint az egyén és a közösség öntudatának kiterjesztését; a pszichikai fejlődés egy rendezett folyamatát, mely az élet növekvő teljességéhez és "kikerekedéséhez" vezet.
A jungi individuációs folyamat ismerete azért lényeges, mert például a kundalini jógában a guru ott kezdi el, ahol az individuációs folyamat befejeződik: az anima, mint mana vagy tiszta energia megtapasztalásával. A guru ilyenkor ún.
Ha az identifikáció a lelki fejlődés természetes határai mentén húzódik, alapvetően egészségesen alakul az individuáció folyamata.
(Jung: individuáció, vagy Assagioli: spirituális pszichoszintézis fogalma) - Az élet spirituális dimenzióinak felismerése, mely tágítja az egyéni horizontot, s megmutatja az anyag mögötti világ létezését.
a rossz szellem megbilincselve nyugszik a fényesség gyökereiben, mint az individuáció princípiumában elrejtett titok. Nem azonos a fával illetve a gyökereivel inkább mesterségesen van odahelyezve.
Lásd még: Szellem, Tudat, Isten, Fejlődés, Létezés
 
|