A Hanyatló Nap búcsúztatása "Búcsúzuk Tőled Hatalmas Nap, örökké megújuló Ragyogó Isten. Most a világosság órái megfogyatkoznak, s beköszönt a sötétség. Leszállsz alvilági Birodalmadba, s elragadod a Termékenység Istennőjét.
Hanyatló ház. A sorstűrés jelölője. A Megfontolandó élethelyzetekre utal. Jelentősége: a magánszférához, rokonokhoz, szomszédokhoz, munkatársakhoz való viszony. A kisebb utazásokra utal. Mundán megfelelője: az Ikrek /Merkúr-hatás/.
A hanyatló szexuális energiát növekvő szellemi energia váltja fel - mert maga az energia ugyanaz, csak elindult felfelé.
"A hanyatló tűz-ház, vagyis a kilencedik az IDENTITÁS terén folytatott INFORMÁCIÓSZERZÉS jelképezője. Magyarán: az egyén megismeri, ki is ő valójában. Ebből ered minden, amit ez a ház szimbolizál: a vallás, a filozófia, az utazások, a kutatás.
A felemelkedő és hanyatló civilizációkról szóló legkorábbi, feltevésen alapuló tanulmányok között találhatjuk Arnold Toynbee Â"A Study of HistoryÂ" (Â"Egy tanulmány a történelmrőlÂ") (1972) című munkáját.
Ahogyan az ember lelki fejlődése változik, azt egyegy korszak felívelő és lehanyatló részének nevezzük. Vannak mélypontok, melyek nem kényszerek, hanem természetes állapotok.
Mindez -érdekességként - abban az időszakban történt, amikor a káldeus papi rend már erősen hanyatlóban volt. Ezzel a hanyatlással együtt járt - különösen Krisztus igen erős befolyására - hogy a régi, mágikus istenszemlélet is alapvetően átalakult.
Gondolkodni mélységesen és teljes odafigyeléssel, az valami nem megszokott ebben az akaratlan ( involutire ) és hanyatló korban. Különféle gondolatok az intellektuál központból jönnek, különböző önmagunktóltöbb mindegyikünkben.
Már a pogány időkben is rendeztek tűzünnepet: tűzgyújtással segítették a hanyatló Napot a sötétség ellen vívott harcában. Hiszen ettől kezdve, fél éven keresztül egyre kevesebbet tartózkodik fényforrásunk az égbolton, egészen a téli napfordulóig.
De láthatjuk, hogy e helyett, az alapvető metafizikai ismeret nélkül, és ehhez képest a nyugati társadalomnak egy lényeges százaléka egy hanyatló, metafizikátlan és ezért öncélú és steril, un.
'Az a nagy különbség, amely India ősi poémái és Görögország legrégibb irodalma között fennáll, sehol sem látszik oly világosan, mint amikor a Védák kezdeti fejlődést mutató himnuszait összehasonlítjuk azokkal a teljesen kibontott és hanyatló ...
Ha azonban pénzügyi helyzeted hanyatlóban, tanuld meg hogyan kezeld a költségvetésed, csökkentsd a kiadásaid, keress olyan lehetőségeket, amelyekkel több pénzt spórolhatsz meg. A pénzt csak azokra a dolgokra add ki, amelyek valóban fontosak számodra.
Ekkortájt a Magyalkirály legyőzi a Tölgykirályt, akinek lelke Caer Arianrhod-ba száll alá, hogy megújuljon, a Magyalkirály pedig elkezdi félévig tartó uralkodását az év "hanyatló" felében, miközben a sötétség egyre nő.
az arimáni erőkkel, akkor Arimán inkarnációja révén azt is meg fogja tudni, hogy bár a Föld elkerülhetetlenül hanyatlásnak kell induljon, éppen ez emeli majd az embert a földi lét fölé. Él valami az emberiségben, ami nincs összekötve a hanyatló ...
és romboló hajlamával, anarchikus, vad és fékezhetetlen jellegével minden jóban és rosszban; ha az Oroszlán, a második tűzjel, a fékezett tüzet szimbolizálja, a házi tűzhelyet, a saját énünk javára fordítható, mozgékony tüzet; a Nyilas a hanyatló, ...
Ha ez sierült, a környék lakói bőséges szüretre számíthattak abban az évben. Talán mondanunk sem kell, hogy a lejtőn leguruló tüzes kerék a Napot jelképezi, amely a nyári napforduló után életének hanyatló periódusába lép.
óta hanyatló K.-nak még ma is, kivált Lengyelországban, vannak rajongó hivei. V. ö. Jellinek Adolf, Beiträge z. Gesch. d. K. (Lipcse 1851-52) és Auswahl kabbalistischer Mystik (u. o. 1852); Frank, Die K. (németül Jellinektől, u. o. 1844).
A kései, hanyatló birodalomban ismét visszatérnek az állatimádáshoz. Ilyen tisztelt állat volt például a szent szkarabeusz bogár, ami a halálból keletkező élet jelképe volt.
Lásd még: Isten, Tudat, Szellem, Nap, Vallás
 
|