Kezdőlap (Belső fény)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Ezoterika » Belső fény


 

Belső fény

Ezoterika BeavatottakBelső gyermek

A Belső Fény Testvérisége (1922) Dion Fortune és férje által alapított mágikus rend. Célja az volt, hogy felkeltse az emberek érdeklődést a mágikus tanok iránt, ezért előadásokat tartottak és kiadványokat publikáltak.

 


A hétköznapok állandó fényéhez azonban a mi állandó belső fényünk kellene. A soha homályba nem boruló, az élet szellemi célját és értelmét el nem felejtő, vállalt feladatát fel nem adó, szolgálatának szentségét meg nem tagadó ember.

Ő 1922-ben megalapította a Belső Fény Testvérisége_ amelyhez töb­ben is átpártoltak a Moina Mathers vezette Arany Hajnal Hermetikus Rend Alfa-Ome­ga Templomából. (Mrs.

Belső fényerőnket sugározva olyan intim tulajdonságokat közvetít, mint a szeretet, a vidámság, a rokonszenv. Kiolvasható belőle megannyi negatív és pozitív érzelem: bánat, aljasság, öröm, harag, gonoszság, tisztesség, zárkózottság, nyíltság.

Viszont a tudatosságról való tudomás az maga a belső fény első felvillanása, a keresésének célját jelentő misztikus középpont ragyogásának első megtapasztalása.

Szellemi síkon pedig szükségünk van arra, hogy nap mint nap ellátogassunk a belső fénybe, ezt meditációval érjük el. A kvantumfizika bebizonyította, hogy a sejtjeink nem érnek egymáshoz, hanem közöttük fényszerű kozmikus energia vibrál.

A gyógyítás, a spirituális elsőszámú színe. A belső fény, a béke, a harmónia megtestesítője.
Királykék: A lojalitás szimbóluma, olyankor érdemes használni, amikor valamire nagy hatást szeretnénk gyakorolni.

Majd csukd be a szemed és számolj újból 144-ig ,figyelve a belső fényt.Ez az idő amikor kérhetsz amit szeretnél.Utazhatsz használva a harmadik szemet mint egy távirányítású kamerát.

Ez az a belső fény, belső tapasztalat, amit az embernek önmagának kell megszereznie saját zarándokútján. Ez az út, ez az ismeret mégsem való mindenkinek.

A szufik azt mondják, hogy a korona- és a homlokcsakra a belső fény székhelye, amely a legfelső csakrában ragyog teljes fényében.
A karma törvényei ...

Az univerzális törvény szerint mindenki problémák sorozatán kell, keresztülmenjen azért, hogy megerősítse a belső fényét.

A kiválasztott eszmény lehet elvont - lehet egy erény, mint a szimpátia vagy az igazságosság, lehet a Belső Fény gondolata, azé az Isteni Lényegé, ...

A hat hónappal előbbi Rák csillagjegy napfordulója az év nappalát, a fény győzelmét jelöli, a Bak csillagjegy a sötétségbe merült év éjszakája felét, a karácsonyi éjfélt jelöli, mikor a nap az újjászületés felé veszi útját: a belső fény felé.

Hozzá segítenek a belső fényünk, a belső főpapnőnk felfedezésében és a vele való kapcsolatfelvételben.

A négyszöget alkotó személyes energiák ugyanúgy hatnak a négyszögben, mint a háromszögben, csak a motiváció tér el. Még egy különbség lehet: több négyszög figurában találhatunk belső fényszögeket is.

Ezután semmivé foszlik a belső fényt takaró burok.' (2.51) És ebben a mindent átható felragyogó fényben, a Lélek nagy Önmagára eszmélésében, ez a megvilágosodottság beragyog mindent.

Isis a belső fény, a világos, tiszta lélek, Nephtys pedig a sötét, félelmetes, ösztönös sejtelmek úrnője.

Egyre tisztább belső fényünkkel tudunk csak segítségére lenni a ma még homályban tapogatózóknak! S egyre többen vannak az ébredezők. Nem mindegy, hogy merre vezetjük őket.

Lásd még: Tudat, Szellem, Isten, Fejlődés, Meditáció

Ezoterika BeavatottakBelső gyermek

 
 rssRSS