BAK párkapcsolatai
A Kos vadsága és ereje tetszik neki. Megbízható társnak tartja, őszinte és nyílt kapcsolatra számíthat vele. A Kos értékeli, hogy az ő társaságában még egy Bak is meg tud nyílni.
Bak (december 22-január20) A túlfeszített munka nem tesz jót Önnek. Ezernyi gond zúdul egyszerre a nyakába. Egy bekövetkezett kellemetlen esemény megrendíti, amitől csak családi támogatással szabadulhat meg.
A Bak csillagjegy - Jel és szimbólum A Nap december 21 és január 19 között halad át a csillagjegyek tizedik, a Bak jegyén. Ezzel a tél első fázisába érünk.
Bak faalkotmány, mely állványok és hidak lába; minden baknál megkülönböztetik: a B.
BAK, (Kecske, Bárány) (1907, 1919, 1931, 1943, 1955, 1967, 1979, 1991) A Kecske elragadóan kedves és bájos. Egyszerűen szeretni kell. Sokat vár az élettől, de nem akar mindezért megdolgozni.
A Bak a szerelemben Ez a tétel igaz lehet Bak kedvesünkre is, aki először egy kicsit "száraznak", keménynek látszik, olyan embernek, aki nagyon is "kockásan" látja az élet dolgait.
Bak és a munka: Olyan munkák illenek hozzá, amelyek erős személyiséget igényelnek, erős szellemet, logikát, szigorúságot, önfegyelmet. Emiatt sok tudós, kutató található köztük.
Bak Kitartó, szívós, állhatatos, céltudatos, komoly, célratörő, határozott, megbízható, szorgalmas, felelősségteljes, pontos, türelmes, óvatos. Mindig két lábbal áll a földön, rendkívül gyakorlatias.
A Bak A kos a rák és a mérleg után elérkeztünk az utolsó kardinális jegyhez, a képzeletbelei zodiákus legmagasabb pontjára. Én magamban a bakot a hegyi bakkecskével azonosítom, mert analógiában ez tükrözi leginkább a jegy sajátosságait.
Plútó a Bak jegyében, a kollektív szempontjából. Történelmi visszatekintés. A régi időkből elég kevés konkrét, időpontokhoz köthető eseményt ismerünk.
A Bak az életét mint feladatot veszi magára, amely mögött a személye teljesen háttérbe szorul.
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak ;
Bak (Capricorn) ...
Bak A karriered és az életminőséged javításáért tett erőfeszítéseid kapják ezen a héten a legkiemelkedőbb támogatást az átvonuló bolygóktól. Ezt érdemes jól kihasználnod.
BAK (12.22- 01.20) Szerelem: Elég a szenvedo arckifejezésbol! A következo hetek teljesen a szerelem és az érzékiség jegyében zajlanak. Ha vidám és boldog oldalát mutatja, egy futó találkozásból élete szerelme lehet.
Bak A Bakoknak idén több jó dologból is kijut, mint tavaly. Nagyobb pénzbevételek, több lehetőség. Persze lesznek problémák is, de ebben az évben még ezek sem tudják elvenni a jókedvüket, és csak rövid ideig tartanak.
Bak A bak jegy a föld elemhez tartozik, uralkodó bolygója a Szaturnusz.
BAK (december 22 - január 20.) Jó ha minden projekted jól körülírod, másképp elbukhatsz a részletekben. Saját magadról új dolgokat tanulsz, felfedezed magad. Szex és szerelem ...
Bak: Határozott, becsületes ember vagy, akire a barátok mindig számíthatnak. Nem szereted a kicsapongásokat, de szívesen próbálkozol újdonságokkal. A szárnyasoktól kezdve a vadhúsokig minden húsételt kedvelsz.
Bak december 22 - január 20 A bak azokat az illatokat szereti, amelyek tiszták és egyértelműek. Nem szereti a túl fűszeres aromákat, legyen az étel, ital, vagy akár egy illat. Amit egyszer megszeretett, ahhoz hűen ragaszkodik.
Bak (december 21 - január 20.) (a csillagkép: kecskefejű, haltestű capricornus) ...
Bak A Bak nem ritkán bonyolódik kapcsolatba Vízöntőkkel, közös pontjuk uralkodó bolygójuk, a Szaturnusz. A Bak nagyon értékeli a Rákok családcentrikusságát és érzékenységét, ezért a jegyek szülöttei gyakran keresik egymás társaságát. Vízöntő ...
BAK A Bakok a leginkább a pénz által nyújtott szabadságot és függetlenséget élvezik. Úgy véli, hogy akinél a pénz, annál a döntés joga.
BAK Bak jegyben haladva a Hold a térd, csontok, izületek, bőr és vérkeringés működésére van hatással. VÍZÖNTŐ ...
BAK 12.21.-01.20. Nő: Sok segítséget kapsz ezen a héten az élet több területén is ahhoz, hogy a dolgaid a terveid szerint alakuljanak. Nyugodtan fogadd el a segítő kezeket, és ezért ne érezd kellemetlenül magad! ...
Bak külső A Bak külsejű ember szikár, szívós, főként inas ember, akinek általában sötét a haja és a szeme is. Vékony, nyúlánk termet. Szürke és barna, fekete árnyalatokat kedvel, öltözködésében is praktikus. Testrésze a térdek térsége.
Bak aszcendens Magabiztos, kitartó, felelősségteljes. Képes megvonni önmagától bármit, csak azért, hogy elérje a célját. Nem tud lazítani, folyamatosan koncentrál. Ha akadályba ütközik, még nagyobb erővel küzd. Zárkózott és kemény típus.
Bak Vízöntő A havi csillagállás sokban segítségedre lesz október folyamán, hisz mindent biztosít ahhoz, hogy jó egészségedet továbbra is meg tudd őrizni. De azért már keveset tehet, ha te magad elhanyagolod a tested, vagy épp a lelked.
Bak (XII. 22. - I. 19.)
A hatalmi figurák túl nagy helyet foglalnak el életedben, legyen szó tanárokról vagy bármilyen szabályozó hatalomról. A feladatod az, hogy megtaláld a saját belső hangod.
BAK: Az elképzeléseid keresztülviteléhez és a céljaid, eléréséhez segít hozzá az ÓNIX. A fekete TURMALIN villámhárítóként véd a negatív erőktől, ezáltal mutatja meg a helyes utat (még a szerelemben is).
Bak Az ön varázsszáma az 5. Reggel felkelés után mondja el 5-ször: "Boldog vagyok!" Ez a hónap kiválóan alkalmas a szerződéskötésekre. Az akadályok elhárulnak az útjából. Ha valamit alá kell írnia, azt előzetesen gondosan tanulmányozza.
BAK Minden földdel kapcsolatos tevékenység végzésére, ipari, bányászati tevékenységre. Házépítésre, ingatlanforgalomra. Kinevezésekre, az egzisztenciánkkal kapcsolatos ügyek intézésére. Jelentős tanulmányok és szellemi munkák elvégzésére.
BAK December 22 - Január 20. Uralkodó bolygója a Szaturnusz, otthona a tizedik ház: saját vágyak, célok, karrier.
BAK Uralkodó bolygója: Szaturnusz Eleme: Föld Minősége: Kardinális Foglalkozása: tanár, szobrász, építész, asztalos, geológus, bányász, alpinista, artista, mérnök, grafikus ...
Bak Latin neve: Capricornus Mitopoétikus szereplése mindenek előtt páratlan szexualitását, kéjvágyát és termékenységét emeli ki.
A Bak szerelmi kompatibilitása Itt megtudhatod milyen csillagjegyekkel kompatibilisek a praktikus, türelmes Bakok. A Nyilas szerelmi kompatibilitása ...
Bak (XII. 22. - I. 20.) Hajlamos a szőrszálhasogatásra, de a szavaival delejes ámulatba ejti hallgatóságát. Ezzel nem szabad visszaélnie, érje be annyival, hogy forgásba hozza maga körül a világot és felvillanyozza környezetét.
BAK (12. 22 - 01. 20.) Borostyán Gránát Hegyikristály Hematit Holdkő Jáspis Kalcedon Lazurit Macskaszem Obszidián Onix Rodonit Rodokrozit Szodalit Turmalin ...
BAK december 21 - január 19 A folyamatos változás gyakran megterhelőnek érzik, azonban a világ fejlődésével így tudnak haladni.
Bak: Fekete nadálytő , ( symphytum officinale) Szaturnusz uralja Cékla, (Beta vulgaris) Szaturnusz uralja Lórom, (Rumex acetosa) a Bak jegyében álló Vénusz uralja Salamonpecsét, (Poygonatum multiflorum) a Szaturnusz uralja ...
Bak Elsődleges kő: obszidián barna jáspis, ametiszt, borostyán, ólom, ónix, gránit, borostyánkő, zafír türkiz ...
BAK / SZATURNUSZ: Szombati napon, a Szaturnusz órájában végy egy fekete színű szövet zacskót, és tedd bele a következőket: obszidián, hím páfránylevél, denevérszőr, mákszirom. Miután mindez megvan, szenteld fel.
Bak (capricorn): Az időhurokból virtuális tachionok látszódnak ciklusonként kiszaladni a kettős idősűrűségű közegben újra és újra felhasadó forráskép miatt.
BAK -csontrendszer, izületek, térdek, bőr, szőr, köröm VÍZÖNTŐ -lábszár, viszerek, idegrendszer HALAK -sarok, lábfej, nyirokrendszer ...
Bak - Szaturnusz / dec.21. -jan.20./ Mottó: a karma, a kötelesség Analógiái: kötelesség, felelősség, szorgalom, zárkózottság, szűkítés, zártság, korlát, cél, keret, idő, öregség, tanítás, kötöttség ...
Bak aszcendens A Bak a Szaturnusz negatív oldala, kardinális földjegy, a Kálapurusa combja és térde. Tizedik jegyként a teljes szervezettség, rend és hatalom állapotát jelzi.
A Bak nőket nem jellemzi a feltűnési vágy, mindig tudják, meddig mehetne el. Illata visszafogott, elegáns.
A szigorú Bak-szülöttek (főleg azok, akik decemberben látták meg a napvilágot) nehezen szakadnak ki fontos tennivalóik fogságából, hogy legalább egy pár óra átadják magukat a romantikának és a meghitt ünneplésnek.
Illatok a Bak és Vízöntő jegyűeknek márkás parfümök: Horoszkóp szerint is választhatunk a márkás parfümök közül illatokat akár magunknak, kedvesünknek vagy ismerősün... Elosztási logisztika gondolatok ...
A szűz és a bak napjegyű emberek általában jól megértik egymást: földjegy mind a kettő, a realitások talaján mozognak, a kapcsolatban megtartó szerepet játszanak, biztonságos partnerség a vágyuk.
Tizedik rész - Bak A parton fényes alabástrom palota áll, amelynek egyetlen, hatalmas csarnoka van. Közepén egy férfialak áll, amint éppen kiemelkedik kőkoporsójából és lándzsáját a koporsó fedelébe döfi.
Rák felszálló, Bak leszálló 1890.2.18.-1890.9.7. Ikrek felszálló, Nyilas leszálló 1891.9.8.-1893.3.26. Bika felszálló, Skorpió leszálló 1893.3.27.-1894.10.13. Kos felszálló, Mérleg leszálló 1894.10.14.-1896.5.2. Halak felszálló, Szüz leszálló 1896.5.
: Miért kellett Áronnak a bak fejére tennie a két kezét? Ki volt az az "odarendelt ember," akivel Áron kiküldte a bakot a pusztába? Az nem lehet akárki, aki ilyen nagy feladatot végez.
Napja a Bak 29,36 fokán áll, ami azt jelenti, hogy ő valójában, illetve a személye mélyrétegeiben nem volt az a türelmes Bak, akinek talán kívülről látszott, mert itt már a Vízöntő egyértelműen érezteti a hatását! ...
A bak jegyében elhelyezkedő hold a személyt ösztönösen tartózkodóvá, óvatossá, zárkózottá teszi érzelmi téren, amit nem egyszer félre értelmeznek.
Bátorság -> Megváltóerő (Bak) Kezdetben volt a bátorság. Saját maga odaadásának bátorsága nélkül Isten nem tudta volna megteremteni az emberi világot. Az ember bátorságból született.
Kardinális jegyek: Kos, Rák, Mérleg, Bak Fix Jegyek: Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő Labilis jegyek: Ikrek, Szűz, Nyilas, Halak A tűz jegyek: Kos, Oroszlán, Nyilas A föld jegyek: Bika, Szűz, Bak A levegő jegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő ...
Amennyiben csupán hűléses megbetegedések következménye a fülgyulladás, ez is a Bika és a Kos csillagképéhez kapcsolódik, de ha más jellegű hallószervi károsodásról van szó, a Bak csillagkép spirituális problémakörével (Az egyetemes törvényeknek a ...
Előző cikkünkben a Nyilasoknak szánt diétáról volt szó, így a mostaniban a Bak jegy szülötteinek szánt táplálkozási tanácsokról írunk. Hangsúlyos testrészek: csontok, ízületek, térdek, és a fogak. (A Bakok híresek gyönyörű csontszerkezetükről!) ...
Asztrológiai analógiája a Mars és a Vénusz együttállása, Valamint a Skorpió és Bak jegyei. Ji King trigramja a Tűz. Az analógiásan hozzárendelhető ásvány a vérvörös karneol, növénye a szőlő, állata a kecskebak.
De a horoszkópos ascendensekről az a véleményem "amég elhiszed addig igaz is". mióta nem érdekel különösebben hogy milyen egy bak-oroszlán aszcensensel, azóta nincs is hatással rám, sem a bak sem az oroszlán :D a fém-kakasról ne is beszéljünk! ...
Lásd még: Skorpió, Bika, Oroszlán, Vízöntő, Horoszkóp
 
|