Álomelemzés a gyakorlatban Miközben az álmunk elemeit sorra vesszük, esetleg felsejlik, hogy már álmodtunk hasonlót. Valahogy összefügghet egy múlt heti álommal, mert hasonló képek, érzelmek vannak benne.
Konkrét válaszra (álomelemzésre) nem vállalkozom, de néhány dolog eszembe jutott. Alapvetően két vonalon idultam el: egy "evolucionistának" és egy talán "jungiánusnak" mondhatón. Ráadásul a kettő keveredni fog a következőkben.
Annak a könyvnek a német címe (Krankheit als Weg = Betegség mint út) azt fejezi ki, hogy a betegség az önmegismerés egyik járható útja, csakúgy, mint például az archetípusok vizsgálata álomelemzés segítségével.
tíz szefira közvetítésével tart kapcsolatot az érzékelhető valósággal, általuk juthatunk el Hozzá, és egyúttal önmagunkhoz. A kabbala ugyanis elevenen élő hagyomány; ma elsősorban az önanalízis és az önfejlesztés eszközeként alkalmazzák (álomelemzés, ...
Erre a célra nagyon sok módszert fejlesztettek ki, mint például a pszichoterápiát, az álomelemzést, a vizualizációt és a meditációt. A Tarot is egy ilyen módszer, mely segítségével bepillanthatunk a tudattalanba.
Lásd még: Tudat, Archetípus, Misztikus, Álmok, Isten
 
|