- valutakígyó: 1972 és 1977 között némely EK-országok a valutájuk egymás közti árfolyamát egy szűk sávon belül tartották, de a többi valutához képest az árfolyamok szabadon mozogtak. Ennek grafikus ábrázolása egy tekergő kígyóra emlékeztet.
2 A valutakígyó
A Közösség sajátos döntést hozott: a tagországok a valutáik kollektív lebegtetését határozták el.
Habár az első próbálkozás csődje ellenére az újjászervezett valutakígyó sikeresen működött, tartani lehetett jelentősebb problémák felmerülésétől is.
Ennek érdekében vezették be előbb a valutakígyót, majd az Európai Monetáris Rendszert és az Európai Valutaegységet (ECU); ezek azonban csak részsikereket hoztak.
1972. április 10. Létrehozzák az ún. valutakígyó intézményét, amelyben az egyes nemzeti fizetőeszközök árfolyama legfeljebb 2,25 %-kal térhet el az egymáshoz rögzített kurzusoktól.
Lásd még: Európai Unió, Szerződés, Tagállam, Tanács, Pénzügy
 
|