Turizmus A turizmus fejlesztése a Regionális Fejlesztési Operatív Programban jelenik meg.
A Lett Turizmusfejlesztési Ügynökség honlapja áttekintést ad a lett történelemről, kultúráról és társadalomról, úti célokat és idegenforgalmi látványosságokat ajánl, ...
Beindult hazánkban a fürdőturizmus Az Európai Unió felszólít Másutt is drága a benzin Európában Kevesebb az ál-euró - három hamisból kettő 50-es Csúcsra járat az Airbus 500 euró garancia, az unióba utazó román állampolgároktól ...
Kihatással van az átállás természetesen ezen országok lakosságára is, mivel a nyugat felé megvalósuló turizmus kapcsán, no meg persze tartalékolási célokból is, igen sok ember jelentős vagy kevésbé jelentős EMU tagvalutával is rendelkezik.
Az áramlások vizsgálatát ki lehet terjeszteni a társadalmi élet valamennyi területére (turizmus, televíziózás, levelezés stb). Ezeket hasonló módon lehet mérni, mint a kereskedelmet.
Kis- és Középvállalkozások, Kereskedelem, Turizmus és Szabad Foglalkozások Minisztériuma Munkaügyi, Családügyi és Esélyegyenlőség Minisztérium Nemzeti Tudományos Kutatási Hatóság ...
- a vidéki térségek fejlesztése, falusi turizmus fejlesztése - helyi és regionális szinten megvalósítandó hatékony tudáshálózat (iskolák, könyvtárak , egyetemek, tele házak) kiépítése, ...
A támogatható tevékenységi területek közül kiemelendő a kommunikációs hálózat fejlesztése, vállalkozásfejlesztés, turizmus, környezetvédelem, szociális tevékenységek elősegítése, határon átnyúló intézmények fejlesztése stb.
fejlesztés (162) ÚMFT (133) NFÜ (123) operatív programok (105) közlekedés (76) GOP (72) önkormányzat (65) Európai Bizottság (64) munka (57) KMOP (52) Bajnai (47) környezet (46) vidékfejlesztés (45) munkaerő (43) gazdaság (43) Program (42) turizmus ...
a turizmushoz kapcsolódó és a kulturális beruházások fejlesztése, a megújuló energiaforrások felhasználása, a foglalkoztatás területén a nők és férfiak esélyegyenlőségét elősegítő szolgáltatások, infrastruktúra kialakítása, ...
Az állami beruházások középpontjában az autópálya-fejlesztés, a kis- és közepes vállalkozások fejlesztése, a lakásépítés, az árvízmegelőzés, a turizmus, a kutatás-fejlesztés, az információs technológia és a foglalkoztatás áll (lásd a 15. és a 16.
PHARE program súlypontját képező öt terület az állami tulajdonú vállalatok szerkezetátalakítása és privatizációja; a magánszektor, különösen a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára nyújtott támogatás; a szolgáltató szektor, különösen a turizmus; ...
Főbb eddigi tevékenységük: irányelvek a transzeurópai légi közlekedési hálózatra, a falusi turizmus fejlesztése, európai út az Információs Társadalomba, az uniós állampolgársággal rendelkezők részvétele a helyi választásokban.
Lásd még: EU, Európai Unió, Tagállam, Pénzügy, Közösség
 
|