Politikai Unió Az EGK-t létrehozó szerződés tartalmában meglehetősen kibővült a maastrichti szerződés révén: az együttműködés elmélyült és egyre több területre terjedt ki.
Politikai unió (Political union) Az integráció legmagasabb szintje, amikor a kormányzás és törvényhozás jelentős része, így a kül- és a belpolitika valamint az igazságügy is integrációs szinten folyik.
Megszakadnak a politikai unióról szóló tárgyalások, mivel nincs egyetértés a Fouchet-bizottság javaslatairól. 1962. április 30. Norvégia felvételét kéri az EGK-ba.
már a gazdasági és politikai unió fokozatos kiépítése. Az Európai Unió (EU) első pilléreként határozták meg az Európai Közösségeket (amelyek megőrizték nemzetközi jogalanyiságukat), második pillérként a nem ...
A két kormányközi konferencia - melyek közül az egyik a Gazdasági és Monetáris Unióval (GMU), a másik az Európai Politikai Unióval (EPU) foglalkozott - egymással párhuzamosan zajlott.
Az egységes piac sikerét követően a tagállamok úgy határoztak, hogy az integrációt még tovább fejlesztik a gazdasági és pénzügyi, valamint a politikai unió irányába. 1992.
(vagy más néven Maastrichti Szerződéssel) a Tagállamok kettős célt állítottak maguk elé: egyrészt az euró bevezetésére vonatkozó alapelvek és lépések mentén egy monetáris unió létrehozását, másrészt egy gazdasági és politikai unió megteremtését.
A deklarált cél a gazdasági közösség fokozatos átalakítása politikai unióvá. 2. Az Unió jövőbeli közös kül- és biztonságpolitikájára, amely a Szerződésben megjelölt célokat szolgáló közösségi akciókra irányul. Ezek a következők: ...
- Az EU mélyítési programjában a politikai unió felé vezető úton egyre nagyobb hangsúlyt kap a bel- és igazságügyi együttműködés erősítése. Az Amszterdami Szerződés jegyében az EU egyre több bel- és igazságügyi kérdést von közösségi hatáskörbe (pl.
Míg a gazdasági unió fogalma egyértelműen a gazdaságpolitikák harmonizációját, koordinációját, valamint a közös pénz bevezetését jelentette, a politikai unió meghatározása sokkal problémásabb volt.
A Maastrichti Szerződés, mely a már folyamatban lévő Delors-tervet - némileg módosított formában - beépítette az alapszerződésekbe, kimondja a gazdasági és monetáris unió, valamint a politikai unió létrehozásának célját.
sokkal több: politikai unió. A Szerződés a következő fő területeken jelentett előrelépést az Európai Unió számára: pénzügyi unió, közös kül- és biztonságpolitika, igazság- és belügyek, uniós állampolgárság. A Maastrichti Szerződés 1993.
A határok feloldását a 70-es években a globalizáció, az Európai Gazdasági Tér és a politikai unió létrejötte is elősegítette. 1992. után létrejött politikai unió a határok lebontására irányuló folyamatot is jelent.
A Római Szerződés megkötésekor abból indultak ki, hogy a vámunió szinte automatikusan létrehozza a közös piacot, az a gazdasági uniót, s ebből kifejlődik a politikai unió.
- Közös külpolitika (politikai Unió), amely a közös védelmi és biztonsági politikával egészül ki. [ Vissza ] EU kislexikon ...
Célkitűzés: az Európai Monetáris Unióra való felkészülés, illetve egy politikai unió egyes elemeinek (polgárság, közös kül- és belpolitika) a bevezetése.
Az Európai Unió megalakulásához vezetett, a pénzügyi és politikai unióról szóló különböző tárgyalások eredménye volt. A szerződés tartalmazta az euró bevezetésének körülményeit, és itt jelenik meg az Unió három pilléres szerkezete.
Először, rendelkeznie kell a demokráciát, a jogrendet, az emberi jogokat és a kisebbségek védelmét garantáló intézményekkel. Másodszor, működő piacgazdaságot kell felmutatnia és képesnek kell lennie arra, hogy vállalja a politikai unióval, ...
- Politikai unió. A hatalom és a törvényhozás (parlament, kormányzás, bíráskodás stb.) fokozatos átvitele közösségi szintre.
Lásd még: Szerződés, Közösség, Európai Unió, Tagállam, Tagállamok
 
|