A Közösségek alapító Szerződésein (EK Szerződés, Euratom Szerződés, ESZAK Szerződés), illetve azok módosításain, kiegészítésein, valamint a Szerződések alapján folyó ún. másodlagos jogalkotás keretében megszületett jogszabályokon alapul.
Az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) megalapító szerződés, amelyet - az Euratom szerződéssel együtt - Rómában írtak alá 1957. március 25-én, és 1958. január 1-jén lépett életbe. A két szerződés közös neve 'római szerződések'.
Amennyiben nincs külön jelölve, hogy az EGK vagy az Euratom Szerződésről van-e szó, tehát a Római Szerződés csak önmagában szerepel, ...
Az Európai Közösség energiapolitikáját a még ma is érvényben lévő Európai Szén- és Acélközösség és az EURATOM szerződések alapozták meg.
cikke, illetve az Euratom Szerződés (lásd: Európai Atomenergia-közösség ) 136. cikke szerint általános feladata, hogy biztosítsa a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.
Lásd még: Közösség, Szerződés, Szerződések, Európai Unió, EU
 
|